Az egészségügynek is talpon kell lennie”
– jelentette ki a belügyminiszter, aki szerint az Országos Mentőszolgálat kiemelt szolgálatot biztosít, így lehetőséget teremtve, hogy a sérülteket a leghamarabb kórházba szállítsák. A kórházakról kiemelte, megfelelő kapacitással állnak rendelkezésre. Pintér Sándor kijelentette, szívesen fogadnak önkénteseket, az interneten tudatják majd, hol és hány emberre van szükség.
A felkészültségünk elérte a 100 százalékot”
– nyomatékosította a tárcavezető, akinek tájékoztatása szerint lemondta külföldi útjait, mert a Belügyminisztérium kapta a feladatot a munka irányítására és amíg helyzet van, Magyarországon marad. Mint kijelentette, könnyíti a mostani helyzetet, hogy a 2013-as árvíz tapasztalatai már a birtokunkban vannak.
Pintér Sándor az éjjel megérkezett adatok alapján úgy fogalmazott, hogy mindig a hajnali órákban összesítik az eredményeket, ezek alapján jelölik ki a nap feladatát. Minden reggel Rétvári Bence tart 9 órától egy sajtótájékoztatót, ahol a legfrissebb adatokat és fejleményeket közlik. A belügyminiszter elmondta, az előkészületeknek köszönhetően a Dunát és mellékfolyóit a medrében tudják tartani, ha ez nem lehetséges, akkor ideiglenes tárolókat fognak bevetni.