Orbán Viktor összehívta az árvízvédelmi operatív törzset
Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését.
Ha pontos elemzések alapján végrehajtható és ellenőrzött intézkedéseket hoznak az operatív törzs vezetői, „akkor nem lesz semmi baj” – jelentette ki a miniszterelnök.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Mint ismert, Orbán Viktor hétfőn reggelre összehívta az árvízvédelmi operatív törzset. Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését. A helyzetértékelést követően a vezetők meghatározták az azonnal végrehajtandó feladatokat, valamint jóváhagyták a következő napokra vonatkozó árvízi védekezési terveket.
Orbán Viktor megállapította:
a védekezéshez szükséges személyi, technikai és anyagi erőforrások rendelkezésre állnak.
Ezt is ajánljuk a témában
Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését.
Az operatív törzs ülését követően Orbán Viktor miniszterelnök egy másik helyszínre sietve értékelte a helyzetet. „A helyzet komoly. Nagy mennyiségű víz érkezik Magyarország területére” – hangzott el.
A kormányfő ismertette, hogy
három veszélyes helyszín van: a Szigetköz Dunakanyar és Budapest.
„A veszély mértéke nem nagyobb, mint 2013-ban, volt” – jegyezte meg.
Orbán Viktor ezután arról beszélt, hogy a feladat, amit meg kell oldani, az nem példátlan. Felidézte, hogy 2013-ban körülbelül félméterrel magasabban tetőzött a Duna, mint ahogy most várják.
„Azt is el tudtuk hárítani, azt is ki tudtuk védeni, azt is meg tudtuk oldani.
Meggyőződésem, hogy Magyarország ezt is meg tudja csinálni.”
– szögezte le.
Felhívta arra a figyelmet, hogy arra figyelni kell, hogy ne rutinból dolgozzunk. „Arra kértem az operatív törzs vezetőit, hogy
mindenki a saját területén maradjon éles.”
„Mivel ez is egy komoly helyzet, ezért ne megszokásból reagáljanak, hanem mindennap pontos kezdéssel, pontos információgyűjtéssel. Pontos elemzések alapján végrehajtható és ellenőrzött intézkedéseket hozzanak, és akkor nem lesz semmi baj” –
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.
Új árvízi hajósunk van. Wesselényi Miklós ezzel el is veszítette a címét, mert az átszállt Orbán Viktorra.
Schiffer András szerint „nincs rendjén, mikor egy közszereplő, egy választott képviselő nem ismeri a mértéket”.