A köznevelésben és a szakképzésben tanulók ingyenesen jutnak hozzá az államilag gyártott tankönyvekhez, s idén közel mintegy egymillió-kétszázezer diákhoz jutottak el iskolakezdés előtt. Össztársadalmi egyetértés van a támogatást illetően, a magyarok 92 százaléka támogatja ezt a családtámogatási intézkedést. Ezzel azonos mértékű, elsöprő népszerűségnek (92 százalék) örvend az ingyenesen biztosítandó gyermekétkeztetés, melyet többek között rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók vehetnek igénybe.
A kormány bejelentette, hogy folytatja béremelési programját, és jövőre bruttó 820 ezer forintra emelik a tanárok átlagfizetését.
A magyarok 71 százaléka van jó véleménnyel a tanárok fizetésemeléséről a bejelentést követően, s mindössze 25 százalék vélekedik inkább erről negatívan.