„A gyermekeinkkel sem hagyjuk magunkat megzsarolni!” – Hankó Balázs a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Kacsoh Dániel és Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

Csák János részben arra hivatkozva mondott le miniszteri posztjáról a választási ciklus közepén, hogy a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégeznie. Ennyire rendben vannak az ön által megörökölt területek?
Ha egy miniszter minden rá bízott területtel elégedett, érdemes átadnia a stafétát másnak, hiszen elvégezte feladatát. Én csak most kezdtem a munkát, és számos jobbítási lehetőséget látok, ezek megvalósításán fogok dolgozni. A kinevezésemet követően nagy hangsúlyt helyeztem arra, hogy valamennyi „új területem” – azaz a kultúra és a családügy – meghatározó szereplőivel egyeztessek, és átfogó helyzetképet kapjak tőlük. Csák miniszter úr sok eredményt ért el, de úgy érezte, a területet másnak kell menedzselnie és tartósan sikerre vinnie. Én az ő munkáját szeretném folytatni, természetesen a saját hangsúlyaimmal, feladat pedig akad bőven.

Meg kellett győznie Orbán Viktornak, hogy elvállalja a tárca vezetését?
Az európai parlamenti választást megelőző héten megbeszélésre hívott a miniszterelnök, akkor még nem sejtettem, milyen céllal. Megkérdezte a véleményemet arról, milyen feladatokat látok az elkövetkező években a felsőoktatás, a szakképzés, az innováció területén, majd hirtelen fordulattal áttértünk a kultúrára és a családügyre. Pár nappal később ismét volt egy találkozónk, és ott felkérést kaptam a tárca vezetésére. Egy ilyen megtisztelő felkérésre a nemzet szolgálata iránti elkötelezettséggel igent kell mondani. A kormányfő útravalóul csak annyit mondott: „Innentől kezdve ön a kapus, ne feledje, nem kaphat gólt!” A család és a barátok meg is ajándékoztak egy aláírással teli kapuskesztyűvel, amelyen ez a tételmondat szerepel. (Nevet) De ahogy akkor a miniszterelnök úrnak is mondtam, ha nem kapunk gólt, az még csak iksz, gólokat is kell rúgni!

A tudomány területéről érkezve miért gondolta úgy, hogy érdemes belevágni a politikába?
A politika a közösség szolgálata, és ez bennem már a kezdetek óta erősen megvolt, egyetemistaként, oktatóként és kutatóként is. Régi emlék, de anno még hallgatóként a Balatonon míg a többiek strandoltak, szakmai anyagokat olvastam, és javaslatokat fogalmaztam meg arról, hogyan lehetne megújítani a gyógyszerészképzést, és közelebb vinni a mindennapi gyakorlathoz. Azért az arányokra figyeltem, mert amikor a labda előkerült a vízben, már ott voltam. Tulajdonképpen ez a közösség javát kereső fókusz az, ami aztán főgyógyszerészként, rektorhelyettesként, majd miniszteri biztosként, államtitkárként is vezetett. És ha jól meggondoljuk, a modellváltás is arról szól, hogy az egyetemeket kössük össze a gyakorlati élettel, hiszen nem önmagukért valók. A motivációm lényege semmit nem változik azzal, hogy miniszter lettem.

Ezt hozza magával a személyes életéből is? 
Az ember nem önmagáért való, szabad akarattal, közösségi létre vagyunk teremtve. Ez teszi lehetővé, hogy nap mint nap, ha kell, újrakezdve, kiálljunk az értékek mellett. Olyan értékek mellett, mint a hitünk, a nemzetünk, a családunk. A család visszajelzése elengedhetetlen. Négy gyermekünkből a legidősebb már egyetemista, a második most nyert felvételt, kettőjük pedig gimnazista. Így folyamatosan kapjuk otthon is a visszajelzéseket a gyermekeinktől és a barátaiktól. Ráadásul a feleségem a gyógyszerészi diplomája mellé készül megszerezni a kémiatanári képesítést is, így első kézből szerzem az információkat azokról a területekről, amelyekért immár miniszterként felelősséggel tartozom.

A felmérések szerint a fiatalok zöme nem éppen kormánypárti. Kap otthon is efféle kritikát?
Gödöllőn erős katolikus egyházi közösséghez tartozunk, rengeteg a program, sok a család. És igen: a fiatalabbak bizony fogalmaznak meg olykor kritikákat, s fontos, hogy ezekre érdemi válaszaink legyenek. Kétségtelen, rengeteget tettünk a családok és a fiatalok támogatásáért, ez azonban egy dinamikus együttműködés, hiszen minden generáció más és más szempontok alapján látja a saját életét, és ahhoz, hogy érdemi támogatást tudjunk nyújtani, folyamatos párbeszédben kell lennünk. Lehetőségekben és nem kötelezettségekben gondolkozunk, hogy ki mihez kezd ezzel, az a saját döntése, szabad akarata.

Kezdjük a családpolitikával. A miniszterelnök Tusnádfürdőn elismerte, hogy elakadtak a demográfiai hanyatlás kezelésében: egy éve csökken a születésszám, sosem született még olyan kevés gyerek egy hónap alatt Magyarországon, mint 2024 júniusában, holott a kormány évek óta próbálja elősegíteni a gyermekvállalást. Mi lehet ennek az oka?
Először is fontos tisztázni: a kormány politikájának üzenete, hogy a családalapítás értékvállalást is jelent, nekünk pedig az a célunk, hogy az anyagi biztonság megteremtéséhez minden lehetőséget megadjunk. Idézzük fel, 2010-ben milyen körülmények között kezdődött el a kormányzás! A baloldal regnálása alatt a gyermekes családok a megszorítások első célpontjai voltak, magas volt a munkanélküliség, az országot kiárusították. Az első Orbán-kormány családtámogatásait a baloldal eltörölte. A kétezres évek végére a családok elszegényedtek, beszakadt a demográfia, a termékenységi arányszám 1,23 volt. Ha ez nem változik, akkor 178 ezerrel kevesebb gyermek született volna ez évig. Ehelyett Európában egyedülálló fordulatot sikerült elérnünk, s ez annak a körülbelül harminc családpolitikai intézkedésünknek köszönhető, amelyet még a háború okozta nehéz gazdasági helyzetben is fenntartunk. 3300 milliárd forintot fordítunk családtámogatásra, amely három fő körbe sorolható. Az első azon intézkedéseket fogja egybe, amelyek célja, hogy több pénz maradjon a családoknál, és lehetőleg minél hamarabb szülessen meg az első gyermek. Többek között e célból indítottuk el a babaváró támogatást, amelyet 250 ezren vettek fel. S egy adat az eredményességről: több mint 150 ezer családban 210 ezer „babavárós” gyermek született. Idesorolható még a hölgyek esetében a diákhitel elengedése, valamint a harminc év alatti édesanyák személyi jövedelemadó-kedvezménye. A másik meghatározó irány, hogy adócsökkentések és adómentesség formájában támogatjuk a családosokat. Idetartozik a családi adókedvezmények sora, a csed 100, a gyed, továbbá az is, hogy hároméves korig otthon lehet maradni a gyermekkel, valamint a gyed extra, de az ingyenes tankönyvhöz jutás és az ingyenes gyermekétkeztetés is. A harmadik terület az otthonteremtést elősegítő támogatások köre. A csoknak köszönhetően 250 ezren jutottak lakáshoz, házhoz, vagy újították fel otthonukat. Emellett segítjük az édesanyák munkába való visszatérését: megdupláztuk, 66 ezerre növeltük a bölcsődei férőhelyek számát, és rugalmasabbá tettük a visszatérés mikéntjét. 2010-hez képest 14 százalékkal emelkedett a hölgyek visszacsatlakozása a munkába. Ezek az intézkedések az eltelt időszakban fordulatot hoztak, ehhez jött még idén a csok plusz, amelyet már 7 ezren vettek fel, a babaváró esetében a 11 millió forintra emelt felvehető kölcsön, illetve a falusi csok, amely a vidéki fiatalok otthonteremtési lehetőségeit alapozza meg. 

Mindezek ellenére úgy tűnik, nem elég hatékony a pénzügyi támogatásra alapozott rendszer.
A családtámogatások elsődleges célja, hogy több pénz maradjon a családoknál, ez teljes mértékben teljesül. Ami a demog­ráfiát illeti, sajnos európai jelenségről beszélünk. Sok összetevője van. Megváltoztak a gyermekvállalási szokások, és a veszélyek korát éljük, túl vagyunk a koronavírus-járványon, háború zajlik a szomszédunkban, ami gazdasági turbulenciát okoz. Ezek az események a családi élet biztonságát is érintik, és a gyermekvállalásról gondolkodó fiatalokat dilemma elé állítják. Felnőnek az új nemzedékek, amelyeknél látjuk, hogyan változik a gondolkodás a családalapításról. Ezzel a jelenséggel foglalkozni kell. Vonzóvá kell tennünk a fiataloknak a családos életet. Meg kell újítani azokat a támogatásokat, amelyekkel erősíthető a gyermekvállalási kedv, főleg azokon a területeken, ahol az elemzések alapján lenne rá lehetőség.

Mire gondol?
Meg kell néznünk, hogy a fiatalabbak gyermekvállalását mivel lehet segíteni, például egyéni egyetemi tanrenddel vagy akár gyermekvállalás melletti tanulási lehetőséggel. Segítenünk kell, hogy ha a gyermek születését követően az édesanya rövid időn belül szeretne visszamenni dolgozni, akkor biztonságos környezetben lehessen a gyermeke, azok esetében pedig, akik otthon maradnának, ennek az anyagi biztonságát kell erősítenünk. Mindkét esetben cél, hogy a minél korábban vállalt első gyermeket kövesse a testvére. Foglalkoznunk kell azzal a jelenséggel is, hogy a fiatalok manapság egyre inkább úgy élik meg, gyermeket vállalni pénz-, szabadság- és időveszteséggel jár. Fontos, hogy azt érezzék, gyermeket vállalni egyenlő a boldogságuk kiteljesedésével, és a munkahelyi karriert sem kell feladniuk. Ebben a feladatban nagyban számítok Koncz Zsófia családügyi államtitkárra, aki maga is sikeres fiatal hölgy: mindamellett, hogy államtitkár, most várja a második gyermekét.

Orbán Viktor 2030-ra 2,1-es termékenységi arányszám elérését tűzte ki. Reális?
Egyszer már elértünk egy európai szinten egyedi fordulatot, most ennél még nagyobbat kell lépnünk előre. A miniszterségemmel csak akkor leszek elégedett, ha a termékenységi ráta értéke jelentősen javul, eléri a mágikus szintet. Minden energiánkkal ezen leszünk. Szembe kell nézni azonban azzal, hogy van egy megöröklött problémánk: évről évre csökken a szülőképes korú nők száma, azaz az arányszám a csökkenő értékből számítódik. A fordulat kulcsa, hogy vonzóvá kell tennünk a gyermekvállalást, amiben kulcsszerepük van a példaadó kisközösségeknek. Ha az lesz a minta, hogy egy fiatal pár gyermeket vállal, az a környezetre is hatással lesz.

Felsőoktatás. A kormány célja, hogy 2030-ra egy egyetemünk a világ legjobb száz, legalább három pedig Európa legjobb száz intézménye között szerepeljen. Hogy állunk?
Hiszek az egyetemi modellváltásban, a tudomány és a piac találkozása a sikeres felsőoktatás legjobb formája. Az új modell megvalósításával jól haladunk. Csak meg kell nézni a rangsorokat, ahová az intézmények az oktatási és kutatási tevékenység, az ipari-gazdasági együttműködések, a nemzetközi láthatóság és a reputáció alapján kerülnek fel. Amúgy ha ez utóbbi, erősen szubjektív faktort nem néznék – amelynek lényege, hogy egyes külföldi szereplők „hálózatok mentén” szavaznak magyar egyetemekről –, pusztán az oktatási, kutatási, gazdasági szempontok játszanának, akkor már lenne olyan egyetemünk, amely a legjobb százban szerepel. Két nagy nemzetközi rangsor van, tizenkét egyetemünk szerepel a felső öt százalékban. Ez nem rossz teljesítmény, hiszen öt éve hét, három éve kilenc magyar intézmény szerepelt ebben a kategóriában. A Semmelweis Egyetem a kardiológia területén a világ 31. legjobb és 8. legidézettebb intézménye. Az új, azaz ötvenévesnél fiatalabb egyetemek ranglistáján az Óbudai Egyetem a 300., a győri Széchenyi István Egyetem az 500. helyen szerepel. A Debreceni Egyetem a múlt évben az egyik rangsorban 400, a másikban 100 helyet lépett előre, ezzel bekerülve a felső két százalékba. Tehát sikeres a felsőoktatás megújítása: versenyképesebb, rugalmasabb, vonzóbb lett, ezt igazolja az is, hogy második éve több mint 100 ezren nyernek felvételt a megújult intézményekbe.

Lassan két éve húzódik az Erasmus-ügy. Mehetnek még valaha magyar diákok külföldre Erasmusszal? 
Kilenc hónapja várunk választ arra a levélre, amelyben a kormány tisztázta, hogy minden feltételt teljesített, és elküldött egy, a még lezáratlan kérdésekre vonatkozó jogszabály-módosító csomagot – holott a felsőoktatás nemzeti hatáskör. De idézzük fel, mi is történt! 2022 őszén azt mondták, legyen az egyetemeknek közbeszerzési kötelezettségük, majd összeférhetetlenséget követeltek a kuratóriumi tagok esetében – mindegyik, amúgy EU-s jogból nem levezethető elvárást teljesítettük. Aztán decemberben Brüsszel váratlanul felfüggesztette a magyarok Erasmusban, valamint a Horizont Európa programban való részvételét, mondván, kifogásolja, hogy politikusok ülnek a kuratóriumokban. Még egyszer tisztázzuk: addig sosem írták le, hogy a politikusokat akarják kitiltani – nem is lehetett volna, hiszen más országokban is van így –, csupán azt írta elő a szabályozás, hogy összeférhetetlenség esetén az adott döntésekben ne vegyenek részt. Mi történt ezt követően? Tavaly februárban távoztak a testületekből a miniszterek és az államtitkárok, Brüsszel viszont azóta sem lépett, csak további kifogásokat fogalmazott meg, utoljára a kuratóriumi tagság hosszát illetően. Itt is kompromisszumra törekedtünk, azt azonban nem tudjuk elfogadni, hogy ne legyen rektor vagy egyetemi professzor a testületekben, valamint hogy külföldi ngó-k delegáljanak tagokat a kuratóriumokba. Ilyen a világon nincs! Ha ez még nem lenne elég, az orvosegyetemeinket letiltották arról a pályázatról, amelyen a rehabilitációra szoruló betegeknek szükséges eszközöket tudtak volna beszerezni. A kormány ezt is pótolta, de kérdezem: milyen európai vezetés ez? A gyermekeinken keresztül sem hagyjuk magunkat meg­zsarolni. Elvárjuk, jogosan, hogy az Európai Bizottság a magyar fiataloknak ártó döntését legkésőbb idén vonja vissza. Nem nyugszom addig, amíg a magyaroknak nem járnak legalább azonos jogok, mint a többi tagállam fiataljainak.

Most, hogy hazánk tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, nincs esély, hogy megegyeznek?
Bízunk abban, hogy Brüsszel és Budapest között lehetséges a kompromisszum, már csak azért is, mert a magyar kormány a megállapodás minden ismert előfeltételét teljesítette. A brüsszeli tárgyalások alkalmával jeleztem: azért van egy diszkrét bája annak a skizofrén helyzetnek, hogy uniós elnökök vagyunk, és az Erasmusról, a Horizontról úgy beszélünk, hogy ki vagyunk zárva. De nézzük meg, mi húzódhat a háttérben, mert van itt egy érdekes dolog.

Mégpedig?
Az oktatási miniszterek tanácsülésén az Európai Bizottság előállt az úgynevezett európai diplomára vonatkozó javaslatával, ami lényegében arról szól, hogy Brüsszel lopakodó módon a nemzeti hatáskörben lévő felsőoktatást is uniós hatáskörbe vonná. A javaslat értelmében bizonyos intézmények európai diplomát bocsáthatnának ki – az eddigi gyakorlatból kiindulva nem lenne meglepő, ha ennek politikailag motivált feltételei lennének. Képzeljük csak el, hogy Brüsszelben egy minőségbiztosítással foglalkozó testület megmondja, milyen oktatási szempontoknak kell megfelelniük azoknak az EU-s egyetemeknek, amelyek európai diplomát adhatnak ki. Tehát a brüsszeli „autonómia” lényege: akkor lehet európai diplomád, ha bizonyos oktatási tartalmaknak megfelelsz. 
Ezzel szemben mi azt mondjuk: az a valós autonómia, ha az egyetemekre bízzuk, milyen intézményekkel működnek együtt és adnak ki közös diplomát.

A kritikusok szerint a kormány bele akarja kényszeríteni a maradék állami fenntartású intézményeket a modellváltásba, legutóbb a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet. Szükség van még állami egyetemekre?
Ez nem úgy működik, hogy az asztalom mögött arról gondolkozom, hogy modellváltó egyetem legyen-e a BME. Van egy egyetemi közösség, amelynek saját véleménye van – annál, hogy a kormány mit gondol, fontosabb kérdés, hogy az érintett közösség mit gondol a jövőjéről. A modell­váltás során valamennyi egyetemi szenátus támogatta a lépést. Ha az intézmény közössége úgy dönt, hogy más modellben kíván működni, akkor a kormány megvizsgálja, és annak megfelelően megyünk tovább. Még egyszer: tiszteletben tartjuk az egyetemi autonómiát, szemben a Brüsszelben buborékban élő bürokratákkal, akik, ha nem értenek egyet az intézmények szenátusával, a diákokat és a kutatói közösségeket büntetik. Ez az akadémiai szabadság brüsszeli értelmezése.

Az innováció terén szintén ambiciózus a cél: Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa közé akar tartozni. Ettől milyen messze vagyunk?
Jelenleg a 21. helyen állunk az európai innovációs ranglistán, és az átlagos, feltörekvő kategóriából az európai innová­tor kategóriába jutottunk. A modellváltásnak köszönhetően nagyot léptünk előre az egyetemi ipari együttműködések terén, ebben szerepet játszott az eredményalapú finanszírozás 
bevezetése: tavaly több mint 1042 milliárd forintot fordítottunk kutatás-fejlesztés-innovációra. Ezer fővel nőtt a doktori képzésbe felvett hallgatók száma, és emeltük a kutató­fejlesztői létszámot, most már 6500 kutató-fejlesztő jut egymillió lakosra. Megnégyszereztük a szabadalmak számát. Ezek mind előrelépések, de van három terület, amelyen erősödnünk kell. Még több szabadalomra, innovátor kis- és középvállalkozásra, valamint kutató-fejlesztőre van szükség. Ezt a célt szolgálja többek között doktori képzésünk megújítása, amelynek mottója, hogy a szabadalom is érjen doktorit. A Magyar Szent István-rend idei kitüntetettje, a Nobel-díjas Krausz Ferenc az utóbbi időben is segítette a magyar tudományt, innovációt. Most a Kutatási Kiválósági Tanácsot vezeti, s elkötelezett a magyar tudomány kiválóságának további erősítésében. Az egyetemek és kutatóhelyek megújítása egybeforr az innováció, a gazdaság megerősítésével. Ez utóbbinak motorja még az Európa-bajnok duális képzési fókuszú szakképzésünk is, amely egyre szorosabban működik együtt az egyetemekkel. Örömteli, hogy egyre többen választják ezt az oktatási irányt, a kiváló gyakorlati tudással rendelkező fiataljaink életkezdését pedig úgy kívánjuk erősíteni, hogy kiemelt kedvezményű szakmunkás-hitelt biztosítunk számukra.

Fel van készülve arra, hogy Magyar Péterr szakképzési központokat is meglátogat?
Az eredményeink önmagukért beszélnek, a tavalyi szakképzési olimpián a dobogón előttünk csak a svájciak, míg mögöttünk közvetlenül a sógorok állhattak. A megújult ágazat európai színvonalú, biztos szakmát és hivatást nyújt a fiataloknak. Munka még van bőven, de az eredményeink azt mutatják, van mire büszkének lennünk! 

A kormány új rendelkezése nyomán immár a szakképzési intézményekben is le kell adni az okostelefonokat a tanítás idejére. Lett némi ellenállás. 
A tanulás helyetti mobiltelefonozást minden értelmes ember ellenzi, az okostelefonnal való tanulást minden józan ember üdvözli. Az utóbbi években az arányok rossz irányba mozdultak el, a kormány ezen akar határozottan változtatni – megjegyzem – a társadalom túlnyomó többségének támogatásával. A probléma világszerte jelen van, és számos országban vezettek, vezetnek be a mobil használatára szabályozást. A rendelkezés több mint háromszázezer fiatalt érint a minisztériumunkhoz tartozó intézmények esetében. Az okoseszközök oktatási célú használata természetesen a továbbiakban is jelen lesz, hiszen több mint hétszáz digitális tananyagunk van. Fontos azonban kiemelni: az okostelefonok esetében olyan jelentős ártalmakról is beszélhetünk, mint a függőség vagy a káros, veszélyes tartalmakhoz való hozzáférés. Ezt is kezelni kell, ugyanakkor ez nem korosztályfüggő, a felnőttek esetében is kialakulhatnak problémák. Ezt megkapom a saját gyerekeimtől is!

Lépjünk tovább. Kultúra. Legyen a magyar minőségi kultúra mindenki által elérhető és a mindennapok része – áll a hangzatos vállalások között. Mit takar?
A kultúra magyarságunk, identitásunk szíve-lelke. Ahhoz, hogy bármilyen területen jó teljesítményt tudjunk elérni, büszke magyarnak kell lennünk. Ezért minden olyan lehetőséget, amely segíti a magyar kultúra minél szélesebb körben való elérhetőségét, támogatnunk kell határon innen és túl. Nem állunk rosszul: programokat vezettünk be az óvodásoknak, iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak, amelyeknek köszönhetően a fiatalok színházba mennek, népzenét és néptáncot tanulnak. Ott van az újonnan indult Petőfi kulturális program, amely minden szegmensében a kultúránk szépségét hivatott bemutatni. Nem lehet más a célunk, mint hogy a bárhol szabadsága helyett a valahol szabadságát adjuk a kultúrában, melyben a mi valaholunk a Kárpát-medence. Kiváló kulturális intézményeink vannak, nézzük meg például a Szépművészeti Múzeumot: bár sokan nem tudják, több mint 800 ezer fős látogatói létszámával a 84. helyen szerepel a világ leglátogatottabb múzeumainak listáján. Vagy vegyük az utóbbi évek kulturális beruházásait: több száz milliárd forintot fordítottunk többek között a Liget projektre, az Operaház, a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és számos vidéki színház megújítására, ezenfelül létrejött a Magyar Zene Háza. A magyar kultúra mellett kiválóak vagyunk az egyetemes és klasszikus kultúrában is. Nemzetünk jövője szempontjából fontos, hogy kultúrafogyasztókból kultúrahordozók legyünk, így biztosíthatjuk a létezés magyar minőségét. Ezt szolgálják további beruházásaink is, így például a Himnusz-emlékhely augusztusban induló komplex projektje, amely Szatmárcsekének és környékének nyújt 8,5 milliárd forint értékben támogatást. Nemzeti imánk zarándokhelye lesz Kölcsey-emlékházzal, megszépülő csónakos temetővel és számos 21. századi szolgáltató funkcióval, de egyben a térség megemelését, lehetőségeit is nagyságrendekkel javíthatja.

Korábban azt ígérték, ősszel a parlament elé kerül a kulturális törvény, amely egységes kultúrairányítást indítványoz. Miért vették le a napirendről?
A célokban nincs változás, a magyar kulturális intézményeknek erősnek és hatékonynak kell lenniük, de mi más eszközökkel szeretnénk elérni. Éppen ezért meghallgattuk a Nemzeti Kulturális Tanácsot, és az egyeztetésen nyilvánvalóvá vált, hogy más feltételekre van szükség például az előadó-művészet és a közgyűjtemények területén. Meg kell nézni, milyen további szabályozási változásokra lesz szükség ahhoz, hogy valamennyi kulturális intézménynek biztosítani tudjuk a kiválóságot, az eredményességet és a hatékonyságot.

Az utóbbi években a megszűnés szélére került a független színházak és társulatok egy része, miután egyre apadt a támogatásukra kiírt állami keretösszeg. Őket nem tekintik a magyar kultúra részének?
Ezt sem szoktuk hangsúlyozni, pedig igenis büszkék lehetünk rá: Magyar­ország bronzérmes Európában az egymillió lakosra eső színházlátogatások számát illetően. Tehát szeretünk színházba járni. Számos játszóhelyet közösen működtet az önkormányzat és az állam, ez csaknem negyven intézményt érint, éves szinten 15 milliárd forintot fordítunk erre. Mindezek mellett vannak pályázati lehetőségek is, de azt senki ne várja el tőlünk, hogy alapvető értékeket gyalázó produkcióknak örvendezzünk csak azért, mert most éppen ez az irány Európa más országaiban. Mindannyiunk elszörnyedésére láttuk ezt az olimpia megnyitóján…

Apropó, olimpia: az identitás kérdése lépten-nyomon előkerül napjaink kulturális-társadalmi vitáiban. A felnövő generációk hálózatos, konformista világában mit jelent a magyarságunk?
Magyarnak lenni büszkeség és küldetés. A mindennapok iszapbirkózásában megfeledkezünk róla, milyen nagy dolog ezeréves államiságunk, amelyet keletről és nyugatról is többször fel akartak számolni. Hihetetlen eredmény, hogy a magyarság még mindig létezik. Célom, hogy a magyar nemzeti lobogóról mindenkinek a nehéz, de sikeres küzdelmeink jussanak eszébe, és mindenki bízzon abban, hogy  a magyarok a jövő nagy kihívásaira is tudnak jó válaszokat találni. Már várom az őszi Hunyadi-sorozatot, amely az egyik legfontosabb szabadságharcunkat meséli el mai nyelven. Számomra meghatározó volt ötévesen látni a Királydombon az István, a király című alapművet, édesapámmal gyerekként ott lenni a Fradi-meccseken, majd részt venni a 2002-es, két választási forduló közötti Kossuth téri nagygyűlésen. Ezen alkalmakon mindig azt éreztem, milyen jó, hogy magyarnak születtem. Sok hasonló élményre van szükségünk a jövőben is, és miniszterként örömmel támogatok minden olyan kezdeményezést, amely a mindennapokban megerősíti az okos nemzettudatunkat.