Guten Morgen, Herr Scholz! Csak nem azt akarja mondani, hogy az Orbán-kormánynak már megint igaza lett?

2024. szeptember 12. 05:47

Amit most Németország tesz, az mélyen antidemokratikus, sérti az EU értékeit – nekik járna büntetés, nem pedig az Európa külső határait védő magyaroknak.

2024. szeptember 12. 05:47
null
Nagy Ervin
Nagy Ervin

(Nyitókép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP)

Abszurd, de éppen azokra jelent elsősorban veszélyt az ellenőrizetlen migrációval járó iszlamizáció, akik azt a jólétükben, valamifajta progresszív divat követése kedvéért mostanáig támogatták. A kortárs liberálisokra, a neomarxistákra, a baloldaliakra, az egyenlőséghívőkre és a baloldalnak megfelelni akaró „igazi konzervatívokra”.

Mert az iszlám és a liberális értékrenddel feltöltött demokrácia inkompatibilis.

De mintha megfordult volna a szélirány…

Ideiglenes határzárakat építenek a németek, nem kerítést

Németországra mindig is jellemző volt az alaposság. Lassan, de precízen dolgoztak és ugyanígy jártak el, ha stratégiai célokat fogalmaztak meg, vagy ha világpolitikáról volt szó. (Voltak kivételek, de azok mindig világégéshez vezettek.) Most sincs ez másként!

Nancy Faeser német belügyminiszter bejelentette, hogy 2024. szeptember 16-i kezdettel bevezetik a határellenőrzést, és kidolgoznak egy modellt az „illegális migránsok belépésének megtagadására”.

Jó reggelt, Németország! Mégsem volt olyan jó ötlet beengedni a migránsokat? Mégis Magyarországnak volt igaza a bevándorlással kapcsolatban?

Jókora fáziskéséssel ugyan, de a németek rájöttek, hogy Magyarországot kell másolniuk, ha vissza akarják kapni a biztonságérzetüket – habár arra ne számítson senki, hogy ezt el fogják valaha ismerni!

Ezt is ajánljuk a témában

Magyarország 2015 óta védi a határait az illegális migrációtól. Kerítéssel, azaz fizikai zárral, illetve jogszabályokkal. De mi, magyarok, hiába támogattuk többségében a kerítést elbontani akaró baloldallal szemben a Fideszt, hiába nyilvánítottuk ki a véleményünket a Nemzeti Konzultáción, s végül hiába döntöttünk népszavazáson, csak a támadást, a féktelen sértegetést és a brutális nagyságú büntetéseket kaptuk.

Pedig Magyarország a külső határokat védte, nem a belsőket zárta le, mint most Berlin.

Amit most Németország tesz, az totálisan ellentétes az unió értékeivel – nekik járna büntetés, nem az egész Európát védő magyaroknak.

Ha bevezetik a belső határellenőrzést, ha nem lehet átjárni szabadon az egyik tagországból a másikba, akkor a schengeni övezet elbukott, de kudarcba fulladt az Európai Uniónak nevezett projekt egyik érdemi része is. Németország lépése láncreakciót indíthat el szomszédai körében, és akkor bye-bye, pontosabban: Tschüss Schengen!

Ezt is ajánljuk a témában

Határközeli szállásokat építenek a németek, nem tranzitzónákat

Németországra mindig is jellemző volt az innováció. Miután lezárták a schengeni határokat, újabb és újabb ötletekkel áll elő a balliberális kormány, hogy csökkentse az illegális migrációt. A germán lelemény ezúttal is felcsillant:

a belügyminiszter elmondta, hogy a kormány a „határközeli szállások” és a „gyorsított eljárások” kombinációjára épít.

Habár ez kiköpött mása annak a módszernek, amit mi, magyarok az elmúlt években – egész addig, míg a Soros által kibérelt Európai Bíróság el nem kaszálta – a jogi határzár részeként megpróbáltunk.

De féleértés ne essék: 

ez nem tranzitzóna, mert olyat csak a magyarok, meg az idegengyűlölő Orbán-kormány csinál – meg is büntették érte hazánkat.

A németek „szállásokat” építenek, nem tranzitzónát – mennyivel szebben hangzik, habár nem tudjuk, hogy mit fognak ehhez szólni a német hajléktalanok… de ez nem is a mi dolgunk.  

Herr Scholz, tegye a szívére a kezét, legyen őszinte:

a német hatóságok ezentúl az ország határai közelében fogják őrizetben tartani a menedékkérőket, és felgyorsítják a kitoloncolásokat, azaz ugyanazt teszik, mint Magyarország, csak ezért nem éri őket komolyabb politikai támadás.

Mi lesz a kiutasított „agysebész” migránsokkal?

A németek mindig is példamutatók akartak lenni. Ha nem volt egyben a birodalom, akkor is azt szerették volna, ha mindenki őket követi, ha mindenki úgy él, ahogy a náluk megszülető korszellem diktálja. (Hát még ha birodalomként voltak jelen Európa szívében!) Nincs ez másképp ma sem!

Ezt éreztük a Willkommenskultur idején és ezt érezzük most is, mikor azt ígéri a német kormány (amit a társadalom egytizede támogat már csak…), hogy ha nincs „migránskvóta”, akkor ők bizony visszaküldik a bevándorlókat. És migránskvóta, az ugye nincs.

De hová és kit küldenek vissza?

A kötelező kvóta az önsorsrontó európai magatartás mérföldköve lett volna. Egyrészt a szűklátókörű brüsszeli bürokraták idiotizmusa, másrészről pedig a bevándorláspárti nagy országok furfangos elgondolása. Németország már szabadulna sajátjaitól.

Legyen hát „önkéntes kvóta”! Meg visszatoloncolás. Milyen érdekes, hogy Németországot nem büntetik meg ma már ezért sem…

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt idáig értjük. Szenvednek a németek a migráció miatt. Csak az nem fér a fejünkbe, hogy ezt miként akarják megvalósítani. Jönnek majd a szélsőséges muszlimok, a nőket megvető gyökértelen tömegek, az európai szociális hálón élősködő gazdasági bevándorlók? Aztán osszuk szét őket – ki-ki vigye a választottjait? Meg toloncoljuk vissza valahová? A „maradék” meg jöjjön hozzánk? A szolidaritás zászlaja alatt?

Ki, kiket és hová fog visszaküldeni? Lesz valamiféle minőségi válogatás? Ha Németország például majd rámutat, hogy

te és te maradhatsz, mert mérnök vagy orvos vagy; te pedig mehetsz Prágába, Varsóba vagy Budapestre, mert nekünk nincs szükségünk írástudatlanokra, csavargókra?

Agyrém! Egyúttal embertelen terv! Végtelenül cinikus hozzáállás. Ugyanakkor borzalmas gondolatokat ébreszt fel.

Mi ebből a tanulság?

A nagy semmi! Ugyanaz van, mint az elmúlt ezer évben mindig. A magyarok védik Európát, de segítséget nem, csak gőgös lenézést kapnak a nagyhatalmaktól. Sértegetést, illetve politikai, gazdasági és kulturális nyomást. Az uniós korszakban – ami, valljuk meg, parányi rész az ezeréves történelmünkhöz képest – jókora pénzbüntetés a „jutalmunk”.

Pedig most is, mint oly sokszor, a magyarokat utánozza Európa egy része. Megint igazunk lett!

Mert nekünk sosem igazunk van, hanem mindig igazunk lesz.

Európa megfullad a migrációtól, az emberek szenvednek a terrortól és a megszaporodott bűncselekményektől, a biztonságérzetük odalett. Ha így nézzük, akkor

Magyarország a béke szigete, mert az Orbán-kormány – komoly nemzetközi és komolytalan hazai politikai ellenszéllel szemben – a magyar emberekkel karöltve megakadályozta, hogy tömegesen megszállják az országot a migránsok

Ennél fogva akár ki is nevethetjük Németországot és azt a brüsszeli „elitet”, amely lassan egy évtizede vegzál minket a bevándorlásról alkotott véleményünk miatt.

A bökkenő „csupán” az, hogy elnézve a németek izzadságszagú erőlködését és a szavakkal való képmutató játékát, nehéz nem szomorkodni.

Magyarországnak igaza lett a bevándorlást illetően, de ami most történik, azzal kapcsolatban nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk rajta.

Ha lezárjuk ugyanis a belső határokat, akkor mi végett akarunk több uniót?

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. szeptember 13. 14:48
IGAZMONDÓ JUHÁSZ is volt, már IGAZMONDÓ MINISZTERELNÖK is van.
gyaloggos
2024. szeptember 13. 14:47
NO, hát akkor az ORBÁNISTA PROPAGANDA-HÁLÓZAT a jövőben csak IAZMONDÓ MINISZTERELNÖKKÉNT említse a magyar miniszterelnököt!
iurbanyi
2024. szeptember 13. 08:44
Szerencsétlen németek küzdöttek és küzdenek a II.világháborús nemzeti szintű bűneik miatti rossz lelkiismeretükkel, mondhatni pszichózissal. (ld. Kertész Imre véleménye a holokauszt történelmen kívüliségéről, feldolgozhatatlanságáról). A németek eközben a Marshall segély indítással és a megtépázott nemzeti öntudat katalizátora segítségével elért gazdasági telesítményük miatt EU vezető hatalmává lettek. Merkel mutti úgy akarta levenni a történelemben páratlan tömeggyilkosságok szennyét a germánságról, hogy elkezdte a jóemberkedést, mint az ismeretes. (Tipikus hárításos pótcselekvés) Na ennek isszuk / ittuk a levét, de főleg nem mi, hanem azok az országok is, akiket a német hárításos viselkedés-minta követése immár VISSZAFORDÍTHATATLAN identitás és hatalmi kontroll-vesztésbe taszított, nem mellesleg az anyagi jólét kábulatában élő önző és ostoba jelenlegi NY-EU generáció önsorsrontó tévedéssorozata által. Így vált / válik a keresztény értékrendet sutba dobó EU az iszlám martalékává. Uff.
lefty67
2024. szeptember 12. 20:35
Semmi jót nem várhatunk a németektől, csak arroganciát és kioktatást! Soha nem fogják hivatalosan elismerni, hogy igazunk volt! Ezt a helyzetet is arra fogják felhasználni, jogilag csűrni-csavarni, hogy a végén "jogszerűen" visszazsuppolhassák ide a felesleget! Változás csak akkor lesz, ha Merkelt bíróság elé állítják!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!