Egyesület a Római partért: A fővárosi és a kerületi önkormányzat magunkra hagy a bajban
Tarlós István alatt kaptak zsákot, agyagot és önkénteseket, most pedig semmit, mondta Búzás Antal Győző, a civil szervezet elnöke.
Az árvízhelyzet miatt a Római-parton kétezer ember egzisztenciája, valamint akár 400 milliárd forintnyi ingatlanvagyon kerülhet víz alá.
Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala
Mint ismert, hétfőtől harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna fővárosi szakaszán. Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a fővárosnál 857 centiméteren tetőzhet majd a Duna szombaton.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, drámai hangvételű Facebook-posztokat tesz közzé az Egyesület a Római partért. Felszólították a fővárosi és a III. kerületi önkormányzatot, hogy haladéktalanul kezdjék el a Római-parton élő, dolgozó, vállalkozó embereket, sportlétesítményeket, a csónakházakat, a szállodákat, az oktatási központokat és az üdülőket is védő árvízvédelmi védmű megépítését. Kétezer ember egzisztenciája kerül veszélybe, 400 milliárd forintnyi ingatlanvagyon kerül víz alá.
Bejegyzésükben azt írták, hogy az önkormányzatok vezetői szerintük két éve tudják, hogy a Királyok-Nánási út vonalán nincsen fővédvonal, valamint az egyesület feltett a kérdést, hogy miért nem védi meg őket a fővárosi önkormányzat és miért tolja be őket agyagfallal a Dunába.
Szégyen és gyalázat, hogy a rendszerváltás óta a magyar politikai elit cserealapnak, feláldozható területnek tekinti a területet és mintegy alku tárgyának tekinti az alkudozásai során egymás között!”
– fogalmaztak.
Ezt is ajánljuk a témában
Tarlós István alatt kaptak zsákot, agyagot és önkénteseket, most pedig semmit, mondta Búzás Antal Győző, a civil szervezet elnöke.
Tarlós István alatt kaptunk zsákot, agyagot és önkénteseket, most pedig semmit”
– mondta el a Magyar Nemzetnek Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római Partért szervezet elnöke és azzal folytatta, hogy most mindent nekik kell megszervezniük saját maguknak, saját költségből.
Búzás hozzátette, hogy mennyiben a 2013-as árvízhez hasonló éri el Budapestet, akár a házaikba is betörhet a víz. A Római-parton élők most saját költségen 200 köbméter agyagot vásároltak, amivel megpróbálják majd megállítani az otthonaikat fenyegető árvizet.
Az egyesület elnöke kijelentette azt is, írásos állásfoglalásuk van a vízügyi államtitkártól arról, hogy a Királyok útja, Nánási úton található védmű nem minősül fővédműnek, ugyanis az évtizedek során több helyen is darabokat metszettek ki belőle.
A főváros és a kerületi önkormányzat nem véd meg minket, annak ellenére, hogy kötelességük lenne”.
– hangsúlyozta Búzás Győző. A lap összeállításából az is kiderült, Római-parton élőknek 700 centiméteres vízállásnál kell elkezdeni a védekezést, ugyanis akkor önti el a sétányt a Duna.
Az Index stábja kilátogatott a Római-partra, melynek említett területén mintegy kétezer ember lakik állandó bejelentett lakcímmel. Ők azonban azzal, hogy üdülőbe jelentkeztek be, számos – a főváros többi lakójának járó – szolgáltatásról lemondtak. Elsősorban arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozó árvízi védelemben részesülhessenek. Ennek napokon belül azonban olyan folyományai is lesznek, hogy elzárják a területen vizet, a gázt, végül az elektromos szolgáltatást is megszüntetik – ismertette a portál.
A lap hozzátette azt is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester megkeresésükre azt válaszolta,
az ártérben a helyi önkormányzat segíti az ingatlantulajdonosok védekezését.
Azonban mint ismert, a III. kerület polgármestere pillanatnyilag akadályoztatva van a védekezési munka helyi irányításában, mivel korrupció alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban ül.
Az Indexnek egy helyi, ingatlanát féltő lakos azt is megmutatta, hogy mit jelent az önkormányzat segítsége: a kerületi lakcímkártya felmutatásával 100 zsák homokot és zsákot kapott egy elosztási ponton, melynek az elszállításáról magának kellett gondoskodnia.
Ezt is ajánljuk a témában
Miközben a kerületi korrupciós botrány továbbgyűrűzik, a helyi ügyek állnak.
Emlékezetes, hogy Karácsony Gergely 2023 év végén, amikor ugyancsak gondokat okozott a Duna áradása, Facebook-oldalán úgy fogalmazott:
Budapest árvízvédelme azonban csak a Római-part védelmével lehet teljes”.
A városvezető felidézte, hogy több éves társadalmi egyeztetési folyamattal és közösségi tervezéssel készítették el a Római-part jövőképét, majd a lehetséges gátnyomvonal-verziók részletes megvalósíthatósági vizsgálata után döntöttek arról, hogy az új védművet a jelenlegi árvízvédelmi fővédvonalon, a Nánási út – Királyok útján építik majd ki, amint
az ehhez szükséges EU-s források rendelkezésre állnak.
„Ezzel tudjuk megvédeni a Római-part természeti értékeit, és nagyobb biztonságot nyújtani a több tízezer érintett családnak” – írta. Karácsony Gergely ezután aláhúzta, „az ártérben építkezők örüljenek, hogy Budapest egyik legszebb helyén van az ingatlanjuk.
Cserébe fogadják el, hogy árvíz idején itt bizony a víz az úr.”
A Római-part ügye kapcsán megkerestük a főpolgármestert. A következőkre voltunk kíváncsiak:
Ha kapunk választ, cikkünket frissítjük.