A számokból az is kiderül, hogy az első félév során mintegy tíz százalékkal nőtt a bruttó hazai termék nominális értéke, melynek köszönhetően a hazai GDP szintjének az uniós átlaghoz való közeledése is gyorsulhat – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.
Hozzátették: láthatóan 2024 második negyedévében is a fogyasztás húzta a növekedést, mivel az első negyedévhez képest 1,1 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig négy százalékkal bővült a háztartások fogyasztása.
Ugyanakkora a fogyasztás kedvező alakulása nem tudta ellensúlyozni a továbbra is kedvezőtlen külső környezet, a külső kereslet hiánya miatt visszaeső beruházások, valamint az idei aszály negatív hatásait. Az ipari termelés az előző negyedévhez képest 1,5 százalékkal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 2,4 százalékkal csökkent.
A folyamatban levő, illetve induló újabb külföldi működő tőke beruházások azonban a következő időszakban fordulatot hozhatnak.
A lap felhívja a figyelmet arra, hogy