Ezt támasztja alá, hogy párt támogatottsága az elmúlt években töredékére zsugorodott. A 2022 nyarán pártigazgatónak kinevezett Nunkovics Tibornak azt sem sikerült már elérnie, hogy mind a 106 választókerületben legyen szervezete a Jobbiknak, a Magyar Nemzet információi szerint ezt 73 választókerületben tudták megvalósítani. A helyzet pedig mára rosszabb lett, a lap úgy tudja, a múlt pénteki kongresszusra mindössze 53 szervezet tudott delegáltat állítani, és ebből is csak 48 jelent meg, a párttagok száma pedig mindössze ötszáz körüli, míg ez a szám 2016-ban még csaknem 18 ezer volt.
A Jobbik olvadását mutatja az is, hogy 2018-ban még 26 tagú frakciót alapíthattak az Országgyűlésben, míg jelenleg már csak nyolcfős képviselőcsoportjuk van.
A Magyar Nemzet felidézi, hogy a Jobbik lejtmenetében jelentős szerepe volt Jakab Péter exelnöknek, aki a Gyurcsány Ferenc vezette baloldallal összefogott, de a párt első szakadása, a legtöbb alapszervezet feloszlatása a Vona Gábor vezette néppártosodásnak köszönhető,
amelynek egyik meghatározó szereplője volt Radnai László, a párt kommunikációs igazgatója, aki a rendszerváltás előtt komoly amerikai karriert futott be a kommunista titkosszolgálat egyik közismert fedőszervezetében, a Chemolimpex nevű külkereskedelmi cégben.
Hogy Radnai László tulajdonképpen mettől meddig segítette a Jobbik kampányát, némi homály fedi, saját bevallása szerint Vona Gábor 2016 októberében kérte meg, hogy segítsen a néppártosodó Jobbik kommunikációs stratégiáját megalkotni. A stratégiát 2017 márciusára elkészítette, az elnökség pedig áprilisban megbízta a kommunikációs igazgatóság felállításával. A Népszava 2018 júliusában azt állította, hogy Radnai 2017. augusztus 15-ig volt a Jobbik kommunikációs igazgatója.