Ungár Péter: A miniszterelnök és Kohán Mátyás szerint megfertőzött a balti hisztéria – Ukrajnával sem bír Oroszország, szóval nem kell itt senkit riogatni

(Nyitókép: Mikhail Klimentyev/AFP)

Kifejezetten örülök Kohán Mátyás válaszának, amit a miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről szóló cikkemhez írt. Fontos, hogy legyen vita a geopolitikáról – hátha kiderül: vannak olyan közös pontok, amelyek segíteni tudnak abban, hogy

Kohán legegyértelműbb kritikája, mely szerint régiós orientációjú vagyok, kétségtelen tény. Ahogy az is, hogy közös bennünk az a tisztelet, amit a szlávok iránt érzünk, és amely kevés magyar közéleti szereplőben van jelen. A szlavofilságom miatt gondolom, hogy semmilyen sonderweg vagy egyéb érveléssel nem lehet azt mondani, hogy az orosz emberek kevesebb szabadságot érdemelnek, mint bárki más – legyen szó akár Lettországban élő kisebbségiről vagy Oroszországban élő, a hatalommal szemben kritikus értelmiségiről. Egyik esetben sem jó, ha jogsérelem éri őket; az előző esetben ez a nyelvhasználathoz tud kapcsolódni, az utóbbiban pedig a szabad mozgáshoz és az élethez való joghoz. De erre majd a válaszom végén térjünk ki; csak azért kezdem ezzel, mert

Ebben azok osztoznak, akikhez közel élünk. Akik máshol élnek, azoknak más szempontjaik vannak.

Ráadásul azért is a régiós együttműködés híve vagyok, mert mindent meg kell tennünk, hogy ne alakuljon ki még egyszer olyan, mint a kisantant idején, és ne jöjjön létre egy rajtunk kívül álló, velünk ellenséges regionális szövetség. Most nem tartunk itt, de ha elvágunk magunktól mindenkit, az tragikus lehetne. Lengyelország egy fontos (és egyre fontosabb) ország sok stratégiai rendű érdekegyezéssel, nagy kulturális teljesítménnyel, sőt – és most a legabszurdabb állítás következik: jó konyhával. Érdemes rájuk figyelni. De az állításom egyszerű:

Egy ideje hiányolom a magyar jobboldalról azt a képességet, hogy ha már Moszkva helyzetébe a stratégiai gondolkodás miatt szeretnek belehelyezkedni, akkor ezt tegyék meg Riga vagy Vilnius esetében is. A baltiak álláspontja szintén racionális: tudják, hogy a népdaléneklés még nem jelent szuverenitást.

De elég a preambulumból, térjünk rá az érdemi kritikákra, amelyeket Kohán megfogalmazott!

A Globális Dél országairól Kohán Mátyás azt állítja, hogy „a szabály alapú világrend védelme nem ér meg számukra semmiféle lemondást olyan saját gazdasági érdekeikről, mint az Oroszországgal való üzletelés”. Persze, ez igaz, ha megnézzük, hogy az USA szempontjából legfontosabb ázsiai ország, vagyis India vezetője is találkozott Putyinnal, és gazdasági megállapodás mellett döntött.

Ráadásul sem Indiától, sem Madagaszkártól nem várja senki Ukrajna pénzbeli támogatását, hiszen itt is számít a földrajz: India messze van Ukrajnától, nekünk meg a szomszédunk. Tehát a Globális Dél nem állt bele az amerikai álláspontba, de nem is szegült ellene teljesen; a legtöbben erre egy regionális, számukra lényegtelen konfliktusként tekintenek, és ez Delhiből vagy Antananarivoból nézve logikus és bölcs döntés.

Úgy is lehet mondani, hogy kevéssé meglepő módon az „el nem kötelezett országok” nem köteleződtek el egy Amerika és Oroszország közti konfliktusban; hogy ez tektonikus mozgást jelent-e, nem tudni. Mindenesetre az önmagában nem érv semmilyen tektonikus változás mellett, hogy a Globális Dél nem sorakozott fel teljesen az Egyesült Államok álláspontja mellett – hiszen ez a remény önmagában hiú volt.

Hiába van abban igazság, hogy nem az Egyesült Államok elvárása szerint alakult a Globális Dél válasza a háborúra, hiszen a Nyugat válasza sem az orosz számítások szerint alakult a 2014-es krími háborúhoz képest.

az orosz katonai vezetés gyors győzelme is elmaradt, de ettől még nekünk a közelség miatt más szempontjaink vannak, mint a Globális Dél országainak. 

Abban is egyet tudunk érteni, hogy az EU a gazdasági növekedés megteremtése helyett közleményeket ad ki a világ dolgairól. Ez ugyanakkor nem az Ukrajna elleni háborúból jön. Elég belegondolni, mennyivel jobb döntéseket hozott az USA jegybankja, mint az európai jegybank – vagy megnézni, milyen valós gazdaságélénkítő intézkedéseket vezetett be az USA. Persze az USA Európa kárára is növekszik, de ez sem egyedülálló: az autóiparban háborút folytatott pár tíz éve Japán ellen, mégpedig úgy, hogy szoros katonai szövetséges a két ország.

Két dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni: egyrészt az eddigi növekedési időszak azért is jöhetett létre, mert az amerikai adófizetők fizették ki az európaiak helyett Európa védelmét. Az USA ezt a gyakorlatot nem hajlandó tovább folytatni, ami szintén érthető. Tehát az orosz energia és

kölcsönösen összeegyeztethetetlen elemekből áll. Ezzel kell valamit kezdeni; az olcsó orosz energia kora csak akkor tud visszatérni Európába, ha megváltozik a biztonsági architektúra, vagy ha az USA így dönt egy saját megegyezés keretein belül. 

„Jó-e nekünk, ha az unipoláris világ szabályai felborulnak és új hatalmi struktúrák jönnek létre?” – ezért a kérdésért vagyok igazából leszidva, mondván, nem méri fel az ország súlyát.

Csak ha el tudjuk dönteni, hogy mi a jó nekünk és mi a rossz – ez nehéz kérdés, már a vitából is látszik –, akkor vagyunk képesek meghatározni, hogy mit tudunk tenni. Van, hogy semmit. De attól még az a kérdés, hogy mi a jó Magyarországnak, sohasem felesleges.

Fehéroroszország teljesen orosz fennhatóság alá került. Ukrajna egyik fele szintén. Moldovában vár egy befagyott konfliktus. Az orosz médiumok és véleményvezérek sokat emlegetik, hogy meg kell teremteni a szárazföldi összeköttetést Kalinyingráddal.

Ha azt gondoljuk, az új rendszerben még nincsenek meg a biztonsági garanciáink, akkor a status quo maradékát addig tartjuk a körmünkkel a földben, ameddig tudjuk. És igen, ez, amit most leírtam, a lengyel és a balti pozíció. Kétségtelenül van igazság abban, hogy ez az állítás is elfed dilemmákat, de legalább a valóságból indul ki. Ugyanakkor egy bonyolult kérdésben ez mindegyik válasszal így lesz.

Amit Trump és Kína egyszerre történő követéséről ír Kohán, nem győzőtt meg. A helyzet egyszerű:

Ahogy Trump volt – helyesen – a legagresszívabb abban, hogy Európának is fizetnie kell a saját védelmében, úgy ebben is eltökélt lesz. Igaza van Kohánnak, nem fogja társadalompolitikai kérdésekben kritizálni a magyar kormányt – sőt –, de azt el fogja várni, hogy a szövetségesei a világ irányát meghatározó kérdésekben egyértelműen kövessék. 

Az USA-val közös védelmi politika lazításával kapcsolatban van még egy baj: ha nem az Egyesült Államok, akkor más tölti majd be azt az űrt, amelyet az USA részleges vagy teljes kivonulása hoz létre. És akkor itt vagyunk a Zeitwende dilemmájánál. Itt két rossz lehetőség előtt áll a régió: Németország vagy fegyverkezik vagy nem.

Az utóbbi azért nekem veszélyesebben tűnik. Más nem fogja tudni kifizetni a védelmi költségeket Európában, kivéve, ha ez a régió Izrael-szintű 4-5%-okat kezd el költeni a költségvetéséből fegyverkezésre. Lehet az utóbbi a legjobb döntés, de akkor ne becsméreljük önmagában a lengyeleket azért, mert elkezdtek érdemben a fegyverkezésükre költeni. 

Az utolsó és legfontosabb kérdés, ami átvonul a vitánkon, hogy mekkora fenyegetés valójában Oroszország hazánkra nézve.

Itt emlékeztetném Kohán Mátyást arra, hogy a magyar jobboldal benézte a háborút. Még a kitörést megelőző napon is azt állították, hogy nem lesz ilyen. Honnan tudjuk, hogy azt nem nézik be ugyanígy? Hogy Oroszország nem akar további eszkalációt Transznisztria vagy Kalinyingrád irányában?

És végezetül érdemes érinteni egy olyan dolgot, ami itt sokszor előtérbe kerül, és rossz következtetésekre juttat minket. Ez egy optikai csalódás. Túl közel és túl jól ismerjük az úgynevezett nyugati világot, minden viszontagságával, álszentségével együtt.

Nem beszélünk Oroszország drámai demográfiai helyzetéről, drogproblémáiról, bevándorlást érintő kérdéseiről, nem beszélünk az orosz identitás válságáról, a belső véleményterrorról; sokan csak legyintenek arra, hogy gazdasági érdekeltségek vagy politikai vélemények miatt néha emberek esnek ki az ablakon. Azt gondolják, ott ez a módi. A realizmusnak az is lényege, hogy minden hiba ellenére elmondjuk a valóságot:

Hiába nevet ki az átlagos Mandiner-kommentelő emiatt, ez egy tény, és a tények számítanak. És ha az egyik érdekszférájából átkerülünk a másikéba, az ezért rosszat jelent.

(A szerző az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnöke)

***