„Megfogtam a fenekedet. És?” – erősen indította a szombatot Gyurcsány Ferenc

- Most tényleg! Mit kell ezen fennakadni? Jól van na. Megfogtam a fenekedet. És? Más is megfogta már. Nem akkora ügy. Ne balhézz már!
- Menj a francba! Mit gondolsz magadról? Idióta! Csak mert kisfőnök vagy!? Azt hiszed, hogy akkor ez rendben van?
- Ne csináld Brigi! Azt hittem, hogy akarod. És szerintem akarod. Csak nem mered bevallani.
- Menj te az anyádba! Majd én megmondom, hogy mit akarok. 
- Ugyan már! Minden nő azt akarja. Csak szépelegtek itt és alig várjátok, hogy valaki megfogja a seggeteket.
- Hogy te mekkora barom vagy! Tényleg! Mutogatni kellene az ilyen állatokat, mit te vagy. És most már csak azért is bejelentést teszek. Rohadj meg!
- Ne, hogy megpróbáld, mert szétverem a fejedet! Meg azt a kurvásan megcsinált szádat. Miért töltetted fel az ajkaidat? Na!? Miért? Mindenki tudja! Mit játszod meg nekem itt a szűzlányt? Alig vártad, hogy lehúzzam a sliccem.
- Tévedtem. Te nem barom vagy, hanem egy szerencsétlen vadbarom. Ki kíváncsi a te aszott valamidre? Nyilván épp olyan lúzer, mint amilyen te vagy. A pofád nagy, nem a tehetséged. Minden lány rajtad röhög a hátad mögött és azt gondolja, hogy te egy tipikus kiszserszám vagy. 
- Így is lehet. Igy is. Na, akkor sajnos nincs elég diákmunkás, túlórázni kell. A következő két hétvégén dolgozol. Majd lecsúsztatod októberben. Hogy az iskolakezdés előtt még el akartál menni a lányoddal egy hosszú hétvégére? Rendes tőled, jó anya vagy. De sajnos nem megy. Majd az őszi szünetben. Ja! És tiéd az egyes pénztár holnaptól. Hogy az a legnehezebb? Ez igaz. De hát azt is csinálni kell valakinek.

Brigi szemei tele lettek könnyel. Annyira meg szeretné ütni. Térdével belerúgni a lábai közé. Felpofozni. Leüvölteni a fejét. Kirúgatni, megalázni, tönkretenni. De tudta, hogy nem lehet, hogy se bátorsága, se ereje. Meg egyébként is. Mi lenne vele? Az első könnycsepp elérte a száját. Jól ismerte sós ízét. Túl sokszor kellett megízlelnie. 

- Szemét alak vagy. De tudod mit? Én is pont azt a kurva egyes pénztárt akartam. Mert ott kevesebb az olyan barom, mint te vagy – mondta annyi büszkeséggel a hangjában, amennyire csak tellett tőle. A kisfőnök szemébe nézett, és tényleg kicsinek látta. Mindenével együtt. 

Hátat fordított és elindult kifelé. Felemelte a fejét, felszegte, talán jobban is, mint akarta. De mindegy. Rohadjon meg! Kisszerszám!