Karácsony elismerte: Budapest sportinfrastruktúrája készen áll az olimpiára

2024. augusztus 30. 12:28

Budapest főpolgármestere állítja, mindig is támogatta a budapesti olimpia megrendezését. Kár, hogy az azt lehetővé tevő sportberuházásokat még utólag is támadja...

2024. augusztus 30. 12:28

Nyitókép: Mandiner-archív/Földházi Árpád

Budapest főpolgármestere csütörtökön az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol arról kérdezték, támogatna-e egy budapesti olimpiát.

Karácsony Gergely állítása szerint már 2015-ben is támogatta azt a pályázatot, amely az idei olimpia megrendezését célozta volna meg.

Az akkor még zuglói polgármesterként tevékenykedő politikus saját pártjával, a Párbeszéddel mégsem szállt nyíltan szembe, amikor a pályázatot támadták.

Utóbbit a műsorvezető is felvetette, mire Karácsony azt felelte, ebben a kérdésben ő különutas volt.

Karácsony Gergely a műsorban elismerte, hogy Budapest sportinfrastriktúrája már most alkalmas arra, hogy olimpiát szervezzen a város.

Bár azt is hozzátette: 

köztünk szólva, ha visszamehetnék az időben és el kéne dönteni, hogy ezt a pénzt ezekre sportberuházásokra költsük, akkor biztos más mellett érveltem volna, de ezek már elkészültek, tehát innentől kezdve ez egy ki nem hagyott ziccer, hogy erre az infrastruktúrára felhozzuk a városi infrastruktúrát is”.

Mint ismert, 

Orbán Viktor nemrég a Nemzeti Sportnak adott interjúban értékelte a párizsi olimpián elért magyar eredményeket, 

illetve beszélt arról is, mikor lehet újra realitása annak, hogy Budapesten rendezzék meg az ötkarikás játékokat. Úgy fogalmazott, hogy az ideit „könnyű lett volna megszerezni”, a 2036-osat, pedig ha „akarják, el tudják hozni”,

hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megkövetelte feltételeknek Budapest mára infrastrukturálisan tökéletesen megfelel,

csak pár ideiglenes aréna létesítésre volna szükség, és „az aranykapu”, azaz a reptér is nyitva van.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az ötkarikás játékok ügyében továbbra is a fővárosnak kell elsősorban döntenie,

Ezt is ajánljuk a témában

ha Budapest vezetése az igen mellett voksolna, abban az esetben a kormány teljes erőbedobással melléjük állna.

Karácsony Gergely az RTL Klubnak minderre úgy reagált, nem zárkózna el az ötlettől, de akad két feltétele: a kormány tegye meg a szükséges fejlesztéseket, és a főváros kapja vissza a „neki járó” forrásokat – csak ebben az esetben lenne hajlandó egyezkedni a kérdésről.

Ezt is ajánljuk a témában

A Nézőpont Intézet elemzője, Borbély Beáta Karácsony követeléseivel kapcsolatban megjegyezte

már rendelkezésre áll az infrastruktúra nagy része és a források tekintetében sem szenved hiányt a főváros, hiszen 2019 és 2023 között 1100 milliárd forintot szedett be az iparűzési adóból.

Miért nem Budapesten rendezték meg az idei olimpiát?

Hogy az idei olimpia miért nem lett a miénk, azaz miért vonta vissza a kormány annak idején az erre aspiráló pályázatát, jól ismert történet. Míg 2010 előtt a baloldali kormányoknak sem lett volna ellenére egy hazai rendezésű olimpia, sőt, a baloldali pártok jó része később, a 2010-es években is az ügy mellett állt, 2017-ben az akkor még csak mozgalomként létezett Momentum elindította a NOlimpia elnevezésű népszavazási kezdeményezését. A Nem az olimpiára, igen a jövőnkre! szlogenű kampány – amelyhez egy pálfordulással az összes baloldali tömörülés csatlakozott – végül elérte a célját: a magyar kormány „az egyetértés és a sikerhez szükséges budapesti egység hiányára” hivatkozva visszalépett a pályázattól.

Karácsony Gergely ATV-s szereplését alább nézheti vissza:


 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeressZoltán
2024. augusztus 30. 15:08
Na már csak z a hipokrita senkigeci hiányzott ma az életemből!
nemecsek-3
2024. augusztus 30. 15:06
Pillanatnyilag ezt nem kérdezte senki tőle, tehát ez a legjobb alkalom, hogy a semmiről hablatyoljon és feltételeket szabjon imázsturbózásként, mintha ő valaki lenne aki feltételeket szabhat vagy valaha is lett volna abban a pozicióban, hogy feltételeket szabott volna bármihez. A főpolgármesterséget is csak azzal a feltétellel vállalta ha Gyurcsány parancsba adja.
husika
2024. augusztus 30. 15:03
Akitlosz nevű hulladék...csak Neked főzök a hétvégén Csülkös pacalt, köménymagos idei főtt burgonyával, kovi ubival. Érezd, hogy mennyi a mélynyomor... Tudod bazdmeg, olcsóbb 4 személyre, mint az ótvaros rendelt nagypizzád... JAH, NEM TUDSZ FŐZNI? Az mifelénk nem számít Férfinak. Csak egy mikropöcsű LMBTQ, akit pofán lehet rúgni, hogy beleférjen a tátott szájába a jólét...
husika
2024. augusztus 30. 14:57
Most már kéne az olimpia? Egy büdös lófaszt sem tettél hozzá, de azért villognál? Ezt elbasztad, marad a Nyírtassi tehenészet trágyadombja, ott talicskázz, picsaszájú. A szar a világod, az igénytelenség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!