Így ünnepel az ország augusztus 20-án

2024. augusztus 20. 07:14

Az augusztus 20-ai rendezvények záróakkordjaként, országszerte harminc településen lesz tűzijáték.

2024. augusztus 20. 07:14


ATTILA KISBENEDEK  /  AFP

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Az államalapítás ünnepén idén is országszerte ingyenes kulturális és gasztronómiai programok, valamint koncertek várják a látogatókat. Az augusztus 20-ai rendezvények záróakkordjaként, országszerte harminc településen lesz tűzijáték. Az Index összegyűjtötte, hogy mely helyszíneket érdemes felkeresni, és hogy milyen közlekedési változásokra kell majd számítani, valamint hogy mi mindenre lesz érdemes odafigyelni Szent István Napján.

Több állami múzeum is díjmentesen látogatható az ünnep alatt, így Budapesten például a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Terror Háza és számos más kiállítóhely is várja a látogatókat. Vidéken többek között a Szentendrei Skanzen, a debreceni Déri Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum kínál ingyenes belépést.

A nagyobb városok programjai közül kiemelkedik a debreceni Virágkarnevál, amely hagyományosan augusztus 20-án kezdődik. Emellett Miskolc, Szeged, Győr, Pécs és Nyíregyháza is számos kulturális és gasztronómiai eseménnyel, valamint kenyérszenteléssel készül az ünnepre. A programok részleteiről érdemes a helyi önkormányzatok közösségi oldalain és honlapjain is tájékozódni.

Budapest ünnepi programsorozata

Budapesten az augusztus 20-i ünnepi programsorozat reggel 8 órakor kezdődik a Kossuth téren tartandó díszünnepséggel és tisztavatással. A légi parádé 9 órakor indul a Lánchíd és Margit híd közötti szakaszon.

A Szent Korona megtekintésére 10 és 18 óra között nyílik lehetőség az Országházban. A Szent Jobb-körmenet 17 órakor indul a Szent István-bazilikától. Az est fénypontja a 21 órakor kezdődő tűzijáték lesz, amely a Duna felett, a Margitsziget és a Petőfi híd közötti szakaszon fél órán át lesz majd látható.

A Csodálatos Magyarország összegzése alapján, az alábbi helyszíneken és időpontokban zárulnak tűzijátékkal az ünnepi programok augusztus 20-án:

  • Békéscsaba, augusztus 20., 21.00
  • Budapest, augusztus 20., 21.00
  • Cegléd, augusztus 20., 21.00
  • Dévaványa, augusztus 20., 21.00
  • Dunaföldvár, augusztus 20., 21.00
  • Dunaharaszti, augusztus 20., 22.15
  • Eger, augusztus 20., 21.00
  • Füzesgyarmat, augusztus 20., 23.00
  • Heves, augusztus 20., 22.30
  • Kaposvár, augusztus 20., 22.00
  • Kazincbarcika, augusztus 20., 21.15
  • Kistarcsa, augusztus 20., 22.10
  • Makó, augusztus 20., 22.00
  • Martfű, augusztus 20., 21.00
  • Monor, augusztus 20., 21.15
  • Mosonmagyaróvár, augusztus 20., 22.10
  • Nagyatád, augusztus 20., 21.30
  • Nagykanizsa, augusztus 20., 21.00
  • Nyíregyháza, augusztus 20., 21.30
  • Polgárdi, augusztus 20., 22.00
  • Sarkad, augusztus 20., 22.00
  • Sárospatak, augusztus 20., 21.00
  • Szeged, augusztus 20., 21.00
  • Szolnok, augusztus 20., 21.00
  • Szombathely, augusztus 20., 21.30
  • Szombathely, augusztus 22., 21.30
  • Tatabánya, augusztus 20., 21.00
  • Tiszakécske, augusztus 20., 21.45
  • Tiszaföldvár, augusztus 20., 20.30
  • Tiszaújváros, augusztus 20., 22.00

Az ünnep miatt országszerte közlekedési változások várhatók, ezért érdemes előre tájékozódni a MÁV, a BKK és a Volánbusz weboldalain az aktuális menetrendekről.

A MÁV-START a fővárosi tűzijáték után hazatérőknek azt javasolja, hogy a Nyugati pályaudvarról 22:37-kor induló Szob felé tartó S70-es, vagy a 22:35-kor induló Szolnok felé tartó Z50-es vonatot vegyék igénybe. Szeged felé 23 órakor indul gyorsvonat a Nyugati pályaudvarról. Emellett az éjszakai Bagolyvonatok is rendelkezésre állnak a Budapest‒Székesfehérvár‒Nagykanizsa, illetve a Balatonfüred felé vezető vonalakon. A pontos menetrendről és a nagyobb kapacitású vonatokról a MÁV weboldalán olvashatnak részletesen.

A Volánbusz menetrendje is változik

A Volánbusz járatai is módosított menetrend szerint közlekednek az ünnep alatt. Augusztus 18-tól 21-ig a hét első munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok, azonban egyes településeken a helyi járatok menetrendje eltérhet ettől. A részletekről a Volánbusz hivatalos oldalán érdemes tájékozódni.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2024. augusztus 20. 08:07
Az államalapítás, a tűzijáték tulajdonképpen csak az ünnep mellékes része. Ami igazán feldobja és szórakoztatóvá teszi, az a toporzékolók ostoba vergődése. :) Ami azt jelzi, hogy a lehető legjobb úton járunk.
cccbasatu
2024. augusztus 20. 07:59
Az ország nyomorog és hitelt hitelre vesz fel ez a rabló tolvaj hazug Orbán banda.És ezek meg dajdajoznak elégetik a pénzt nem törődve azzal hogy a nép valaga kilóg a szaros gatyából.
Novicsok-5
2024. augusztus 20. 07:47
Emellett Fásy Ádám lovagkeresztet kap és fellép Curtis, a Fidesz feleségverő kábszerfüggője. Boldog augusztus 20-át, Magyarország!🤣
Chekke-Faint
2024. augusztus 20. 07:31
Komcsipukkasztó, korházrakölthetnék klíma eset.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!