Nyitókép:Fabio Bozzani/Anadolu via Getty Images
„Egy kicsit még Olimpia, méghozzá annak is a kommunikációs szempontjai, ebben az esetben a kríziskommunikáció nézőpontjából 12 pontban.
1. A megnyitóünnepség progresszív performansza miatt klasszikus kríziskommunikációs helyzet alakult ki, amit az olimpia helyi szervezőbizottságának kellett kezelnie. Még el sem indult az olimpia, már akkor nem a sportról szólt. A megnyitó műsorában látottak nagy zavart okoztak.
2. Közösségi médiafelületek pillanatok alatt csatatérré váltak, összecsaptak az értelmezések. Hiába indult el az olimpia az első néhány nap továbbra sem a nemes versengésről szólt, hanem a ideológiai nyomulásról és annak kritikájáról. A bemutatott performansz egyértelműen érzékenységet sértett.
3. Ebben a helyzetben a szervezőbizottságnak mielőbb ki kellett vonnia a feszültséget az eseményből. Kelletlenül elnézést kértek, Macron elnök kiállt a megnyitó mellett, a NOB törölte a felületéről a vitatott képsorokat.
4. A botrány kirobbanásakor biztosítaniuk kellett, hogy a nyilvánosságnak felajánlott értelmezésüket a pogány lakoma ábrázolásának a szándékáról végig tudják vinni, ne legyen kibeszélés a műsorban résztvevőktől.
Ez nem sikerült.
A performansz közepére megálmodott, testes, kékruhás dj »hölgy« instagram sztoriban homoszexuális szentírásnak mutatta be az élőképüket. Ezt ugyan a publikálás után nem sokkal törölték, ennek ellenére nyilvánosságra került.
Innentől nem volt tartható a magyarázkodás.
5. Akkor már a legfontosabb az volt a helyi szervezőbizottságnak, hogy az esemény alatt a Nobbal közvetlen és szoros beszélő viszonyt hozzon létre, hiszen mindkettőjük érdeke világos volt: botrányok nélkül végig kellett menedzselniük az olimpiát. Nyilvánvaló, hogy a záróeseményt egyeztetniük kellett a NOBbal és ha tervezetek oda, akkor abból minden kompromittáló elemet el kellett távolítaniuk. Sokszor a megnyitó és a záróünnepség keretes szerkezetű, a megnyitó szereplői visszaköszönnek a záróünnepségen. Ha oda Dionüszosznak megálmodott törpapát szántak a díszes udvartartásával, azokat nyilvánvalóan el kellett onnan távolítaniuk.