A Momentumnak „köszönhetően” nem Budapesten volt a most búcsúzó olimpia

2024. augusztus 12. 08:49

Fekete-Győrék évek óta remek kapcsolatot ápolnak Macron francia elnökkel és pártjával.

2024. augusztus 12. 08:49

Nyitókép: MTI Fotó/Kovács Attila

A számos botrányos esetéről is elhíresült párizsi olimpia talán létre sem jöhetett volna, ha nincs a kiváló franca kapcsolatokkal rendelkező párt, a Momentum, amely az aláírásgyűjtésével megfúrta a budapesti olimpiai pályázatot – írja a Magyar Nemzet. 

A lap emlékeztet, hogy míg korábban a baloldali kormányok is szerettek volna hazai rendezésű olimpiát, sőt a baloldali pártok még az Orbán-kormány idején is támogatták ezt a kezdeményezést, a Momentum 2017-es, NOlimpia népszavazási kezdeményezésével intenzív sportellenes, a hazai rendezést támadó kampányba kezdett, 

a kampányszlogenjük úgy szólt: „Nem az olimpiára, igen a jövőnkre!” Ehhez csatlakozott az összes baloldali párt és politikus. 

Az idei olimpia megrendezésére Budapest mellett Párizs is pályázott, és a Magyar Nemzet utal arra, hogy a Momentum Mozgalom akkori arca, alapítója, mára már bukott elnöke, Fekete-Győr András élt, tanult és dolgozott Franciaországban. A NOlimpia-kampány után megalakult Momentum nyilvánosan is kiváló kapcsolatokat ápolt 

Emmanuel Macron francia elnök pártjával, az En Marche-sal szorosan együttműködtek már 2017-ben is.

A magyar kormány a Momentum aláírásgyűjtő akciója miatt visszalépett az olimpiai pályázattól. Mint közölték akkor: sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn. Ez Párizs és Los Angeles esetében ma is igaz. Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpiarendezési pályázata esélytelenné vált.

A budapesti olimpiai álom megakadályozását követően

 a Momentum politikusai már Brigitte Macronnal, a francia elnök feleségével pózoltak közös képen,

 a párt vezetőit pedig meghívták Párizsba Emmanuel Macron pártjának, az En Marche-nak a székházavatójára.

A Momentum azonban nem érte be azzal, hogy egyszer tönkretette sok millió magyar álmát: tavaly júliusban, amikor ismét napirendre került a budapesti olimpia megrendezésének kérdése, feltűnt az akkor még európai parlamenti képviselőként dolgozó Donáth Anna, és kategorikusan kijelentette, nincs értelme 2036-os budapesti olimpiáról beszélni.

Ha Orbán Viktor hirtelen találna is rá tízezermilliárd forintot „a szivárvány lábánál”, 

akkor is fölösleges erről beszélni, amíg az oktatást és az egészségügyet nem tette rendbe az ország – mondta Donáth Anna. A politikus kijelentette: az olimpia rendezése szerinte csődbe vitte volna a magyar államot. 

A politikus azonban csak a kiadásokkal számolt, a turizmus fellendüléséből és az ennek folyományaként az államhoz befolyó extra bevételekről hallgatott, holott a párizsi olimpiáról már most megállapították,

 csaknem öt százalékkal dobta meg egész Franciaország GDP-jét.

A június 9-én tartott választásokat minden fronton elbukó Momentum azonban továbbra sem hajlandó megváltoztatni az álláspontját. Karácsony Gergely nemrég Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével találkozott, akivel egy lehetséges budapesti olimpiáról is szót ejtett. Ezzel kapcsolatban a lapnak nyilatkozott a Momentum terézvárosi polgármestere, Soproni Tamás is, aki elmondta, a távlati terveiben sem szerepel az olimpia megrendezése Budapesten.

 

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. augusztus 13. 11:43
Az oktatásegyésgügy akkor lesz majd rendben, ha a lipsi sajtó ezt írja majd. Ha MP holnaptól miniszterelnök lenne, akkor ezek már jövő hétfőre rendben lennénk, keddre a kivándorlók is visszatérnének, szerdára már az összes korrupcióval vádolt embert családostul elítélték, csütörtökön Mészáros Lőrinc már 4 napja segélyért állna sorba, Tóni már 6 napja halott lenne, péntek este tőzsdezárás után 7-8 kategóriát javítanának a hitelminősítők. Szombatra már az EU pénzeket nem csak elköltöttük, de már termelnek is, Vasárnaptól pedig hivatalosan is Magyarország lenne a legélhetőbb ország. 1EUR végre megint 250 forint lenne.
polárüveg
2024. augusztus 13. 03:22
A Momentumon nincs mit csodálkozni, semmit se ért semmiből. De a francia elit mivel megtehette, ezért elcsaklizta a budapesti olimpiát. Végtelen rosszat tettek maguknak. Mit várni azoktól, akiket ez a primitívség mozgat: megteszem, mert megtehetem. A bűnözők is ez alapján cselekszenek. (Aztán meg jön a fogak csikorgatása, hogy miért van annyi baj, annyi csapás. Soroljam a listát?)
gyaloggos
2024. augusztus 12. 14:16
CSAK mellékesen, vagy nem mellékesen: EGYRE kevésbé szól ez a SPORTRÓL! AZ orvosi, laboratóriumi háttérmunka MINDENT visz! DOSTALRA pl. csak rá kell nézni, és azonnal elszáll minden kétség!
Janika50
2024. augusztus 12. 12:23
A buzi, meg a mégbuzibb. Semmi meglepő nincs. Madarat tolláról, ... Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!