Hernádi Zsolt: Mondják, meddig kell még fenntartani a „rendkívüli” különadókat? Mikor lesz újra normalitás?!

(Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton)

Karl Marx szerint minden profit extraprofit. Nem gondoltam volna, hogy valaha marxista bonmot jut eszembe a hazai gazdaságról, de a különadó porondon tartása a csengőfrászt hozta rám.

Az adófizetés nem boldog tevékenység, de fázni, betegnek lenni és kátyús úton menni még annál is utálatosabb. És a Homo sapiens, hála Istennek, belátta, hogy fel­zabálják a vadak, sőt még a neandervölgyi rokon is pirosra veri, ha nem szervezi magát csapatba, és nem teremti meg ennek gazdasági alapját – ez lett később az adó. Mindenki bead valamit a közösbe, cserébe a közösség mer iskolát, kórházat és laktanyát álmodni a boldogabb jövőért. Az adó ezenfelül helyes cselekedetre is tud ösztönözni (szokj le a cigiről, vagy fizess!), illetve a jövedelem újraelosztásának is az egyik eszköze (a gazdagabbak többet fizetnek, a rászorulók pedig olcsóbban jutnak hozzá a közjavakhoz).

De most úgy látszik, megszaladtunk. Kiskereskedelmi, tranzakciós, devizaváltási, bank-, gyógyszergyártói, extraprofitadó és a többi. Se szeri se száma a különadóknak. Tizennégy olyan adónem van, ami az utóbbi két évben jött létre. Hova lett a kiszámítható adórendszer?

Pedig olyan jól indult minden! Ahogy az Amerikai­–Magyar Kereskedelmi Kamara által kiadott friss elemzés is rámutat, a magyar adórendszer 2010 után jól teljesített: nőtt a hatékonyság, jött a digitalizáció, lett több adózó és még több bevétel. Aztán a koronavírus-járvány, majd a háború mindent elsöpört, és megérkezett a válságkormányzás külön­adókkal. Egy nemzet fogott össze a károk enyhíté­séért.

És az idei év sem lesz piskóta.

De meddig is kell még fenntartani a „rendkívüli” különadókat? Nem úgy volt, hogy 2022 lesz az utolsó év? Aztán csak itt maradtak 2023-ra, meg idénre, és hát úgy néz ki, jövőre is. Olyanok lesznek, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok.

Mikor nyúlunk újra a jól bevált eszközökhöz az unortodoxia helyett?

Ráadásul nincs olyan, hogy egy adó nem épül be az árakba. Ha a befektetők hozamát csökkentjük, akkor a beruházások elmaradása, ha a beszállítókra hárítjuk, akkor a beszállítói kör csökkenése idézi elő a kínálat zsugorodását – és jön az áremelkedés.

Miért kell büntetni azokat, amelyek extrém körülmények között is sikeresen tudják megoldani a feladatukat? A Mol esetében például a magyarországi adózás előtti eredmény már nem elégséges a magyarországi adó befizetéséhez.

A háborús árakat pedig nem a vállalatok idézték elő, hanem a háború és az arra adott politikai válaszok. Árat lehetne persze csökkenteni úgy is, hogy növeljük a kínálatot, amire a legjobb megoldás a beruházás – volna. Viszont a különadók pont ezeket a pénzeket veszik el.

Egy ipari fejlesztés a végső döntés után öt-hét évvel kezd pénzt termelni, nagyon nem mindegy, hogy milyen lesz az adókörnyezet. De a negatív hatás már látszik, folyamatosan csökken a hazai ipari termelés – csak májusban 5 százalékot esett a múlt évhez képest.

Az államnak előbb teret kell hagynia az iparnak, és nem szabad elvinnie a beruházásra szánt pénzt, hogy holnap is legyen mit adóztatnia.

Az is kérdés, hogy a beszedett pénzt mennyire hatékonyan hasznosítja az állam. Ha tűzoltó jelleggel, lyukak tömködésére használjuk, működési költséget vagy gazdasági növekedést nem támogató beruházásokat finanszírozunk, akkor abból nem lesz plusz­érték.

Nem ismerős ez a helyzet valahonnan? Pont, mint a szociban. Vissza a jövőbe, uraim! 

A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója.