Horror: New Jersey-ben egy férfi letépte egy sirály fejét, miután a madár krumplit csent a kislánya tányérjáról

A hírversenyben a különböző médiumoknak egyre brutálisabb szörnyűségekről kell beszámolniuk, és mivel az olvasók ingerküszöbe egyre feljebb emelkedik a rengeteg borzalom olvastán, kénytelenek a legvadabb tragédiákról is írni. 

Csak a 18-as karika tudomásul vétele után juthatunk el ahhoz az indexen publikált információhoz, hogy

Miután kirettegtük magunkat és hangot adtunk e szörnyű tett felett érzett felháborodásunknak, azért nem árt belegondolni, mi is történhetett valójában.

Aki látott már sirályt, különösen afféle nagy testű, tengerparti jószágot, tudja, mennyire agresszív kis lények ezek. Nekem például Hollandiában szó szerint a kezemből tépett ki egy darab süteményt egy jókora példány,

Az apa valószínűleg nem a sültkrumplit sajnálta az állattól, hanem a kislányát védte. Talán bölcsebb lett volna várnia kissé, hátha akkor „sirály vájta ki a gyermek szemét” felütésű cikkek születhettek volna.

Hiába az elszörnyedés, tárgyilagosan azért kijelenthetjük, hogy sirály van bőven. Én például nagyon szeretem a cinkéket, telente etetem is őket a kertben, jönnek csapatostul. Valahol azt olvastam, hogy 13 cinkéből csak egy marad meg, a többivel rövid úton a természetes ellenségek vagy a mostoha körülmények végeznek. Sajnálatos, de hiba volna akciót indítani a másik 12 megmentéséért, mert egyrészt rövidesen elárasztanák a világot a cinkék, másrészt

Az „állatkínzó” megbüntetését és vele szemben a törvény szigorának akár elzárásig terjedő betartását követelők számára általában irreleváns, hogy mi lesz mondjuk a kislánnyal, akinek az apját akár hónapokra lecsukhatják egy hülye sirály miatt.

Évek óta visszatérő probléma Erdélyben – de újabban már a Felvidéken is – a medvetámadások kérdése. Miközben halálos attakok is történnek, az állatvédők folyamatosan tiltakoznak a populáció gyérítése ellen.

Ezeknek a ragadozóknak a kilövését gyakran sokezer kilométerre lévő, úgynevezett széplelkek akadályozzák meg, jóllehet az ilyesmi a helyiek ügye. Néhány éve némileg szarkasztikusan már javasoltam, hogy kvótarendszer alapján osszák szét az európai városokba a Kárpátok feles számú brumijait; vajon

A teremtett világ s benne minden élőlény védelme és csodálata mindannyiunk öröme és kötelessége. De ez sosem mehet az ember rovására. Az a köztársasági elnök például, aki tízmillió emberért felel, ráadásul meglehetősen zűrzavaros politikai időszakban, de azt tartja legfontosabbnak, hogy a bánáti bazsarózsával mi lesz, véleményem szerint súlyos értékválságban szenved.

Az emberi definíció és hozzáállás nélkül értelmezhetetlen az állatoknak, illetve élőhelyüknek a védelme. A dinoszauruszok idején nem akadt, aki foglalkozott volna a hüllők kihalásával, programokat dolgozott volna ki megmentésükre, szaporodásukra, mint ahogy a tengerek ismeretlen vizein tudtunkon kívül történő napi küzdelmek egy-egy faj megmaradása vagy elpusztítása érdekében nem foglalkoztatnak senkit, míg egy tudós fel nem fedezi és aggódni nem kezd miattuk.

A sirályos cikk végül azt is kiemeli elrettentésül, „hogy a férfi nem igazán bánta meg a tettét vagy fogta fel annak súlyát és következményeit, ugyanis mintha csak egy koszos szalvétától szeretett volna megszabadulni,

Miután befejeztük a hörgést ennyi érzéketlenség láttán, el kell ismernünk, hogy az illető valójában teljesen adekvát módon járt el. A földön mégse hagyhatta, temetkezési vállalkozót sem hívathatott, és igazából az lett volna a furcsa, ha a közeli krematóriumba vagy a helyi kápolna urnatemetőjébe viszi a sirályt.

A terhes férfiak, az átoperált óvodások, a legalizált kábítószerek, vagy éppen a háború helyett a békét szitokszóvá tevő világba persze beleillik, hogy a sajtó sirályokért, medvékért és koalákért emelje fel a szavát.

Előbb-utóbb majd helyükre kerülnek az értékek.

Vagy a majmoké.

***