Az elkövető tavaly októberben szabadult a börtönből, majd bűnügyi felügyelet alá került, nyomkövetővel a lábán. Azóta a bíróság enyhített a feltételeken, és most már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát. Vagyis szabadon mozoghat a fővárosban, bár a nyomkövetőt továbbra is viselnie kell.
Karácsony be nem váltott ígérte kapcsán Vitézy Dávid is nyilatkozott az RTL híradójának.
Én nem tudom a magyarázatát annak, nem tudom megérteni sem, hogy nem sikerült Karácsony Gergelyéknek egy év alatt ebben eredményt elérni, különösen úgy, hogy ellenzéki vezetésű kerületek sikeresen tudtak eredményre jutni
– mondta a közlekedéspolitikus.
A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága szerint jelenleg a fővárosban csak egy sebességmérő kamera működik élesben, a Váci úton. A többi a főpolgármester-helyettes állítása szerint csak az ORFK tesztelése után mérheti hivatalosan a járművek sebességét.