Orbán: Csak a máltai munkáspárt ért el jobb eredményt a Fidesz-KDNP-nél

2024. június 10. 19:05

Az történt az európai parlamenti választáson, amit elterveztünk, és szerettünk volna elérni: sikerült lelassítani Európa háborúba sodródását – mondta Orbán Viktor a tegnapi választásokat értékelve a közmédiának adott exkluzív interjúban hétfőn.

2024. június 10. 19:05
null

Interjút adott Orbán Viktor az m1-nek, amelyen a vasárnapi választást értékeli. A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, hogy a 44,6 százalékos eredmény, amelyet a kormánypártok elértek, Európa-rekord. A miniszterelnök közölte, hogy az 56-57 százalékos részvétel megmutatja, a magyar demokrácia él és virul.

„A Máltai Munkáspártot leszámítva Európában messze ez a legnagyobb támogatottság, amit politikai szereplő kapott” – fogalmazott.

Hozzátette: most több mint kétmillió ember voksolt rájuk, és amikor a legjobban szerepeltek, akkor pedig csak 1,8 millió.

„Ha ez egy parlamenti választás lett volna, akkor nagyjából olyan erőviszonyok lennének a kormánypárti mandátumok számát tekintve, mint amik most vannak a magyar parlamentben” – fejtette ki a magyar kormányfő.

„Ilyen háborús időkben, ilyen nehéz körülmények között egy gyötrelmes háborús, inflációs évvel a hátunk mögött, egy jó gazdasági esélyeket teremtő növekedés megindítása előtt ebben a helyzetben azt mondom, 14 százalékot ráverni a másodikra az egy tisztességes eredmény” – tette hozzá.

Orbán Viktor annak a véleményének is hangot adott, hogy az európai parlamenti választáson sikerült lelassítani az európai politikusok egyre gyorsuló ütemű háborúba sodródását, amelyet „meg is lehet állítani, mert Franciaországban – ami a legerősebben a háború mellett érvelő ország volt – valódi politikai földindulás történt. Ott ki kell írni, illetve ki is írtak már egy parlementi választást, mivel olyan nagy erővel és nagy arányban nyertek a békepártiak. Ha a békepártiak tudnak nyerni a parlamenti választáson is, akkor azt gondolom, hogy az első félidőt megnyertük. Egy null ide, Európában a békepártiak győztek”.

A kormányfő az ellenzék szerepléséről is kifejtette a véleményét. Mint mondta, amikor nekiindultak a választásoknak, tudta, hogy a kormánypártoknak két ellenzéket kell majd legyőzniük, a régit és az újat és végül legyőzték mindkettőt.

Kifejtette: a következő másfél évben van munka bőségesen, erre kell összpontosítani, a legfontosabb a nyugdíjak értékének megőrzése, az infláció lent tartása és a gazdaság újraindítása, valamint továbbra is figyelni kell a háború és béke kérdésére. 

A lehetsége szövetségesekről az PE-ben úgy fogalmazott, ha a két jobboldali frakció (ECR és ID) megegyezik egymással, akkor a jobboldal második helyen végezhet, habban az esetben, ha a Fidesz is csatlakozik.

H Le Pen és Meloni megállapodik, akkor új helyzet lesz, de egy hónapot még meg kell várni – mondta.

Orbán Viktor úgy vélekedett, az önkormányzati választáson jól szerepeltek a kormánypártok, de nem annyira jól, mint szerett volna. Az EP-választásokkal kapcsolatbna viszont hozzátette: ilyen háborús időkben 14 százalékot ráverni a második helyezettre, jó eredmény. 

Nem emlékszik egyetlen könnyű választásra, a sikert nem adják könnyen – mondta Orbán Viktor. A főpolgármester-választásról úgy vélerkdett, hogyha 3 jelölt maradt volna talpon, akkor nem lett volna esély a változásra.

Mejegyezte, Magyarországon stabil és kiszámítható kormányzati munka van. Nyugaton a kormányzati munka előfeltételeinek a megteremtésével foglalkoznak 80 százalékban, míg nálunk a kormányzati munka a 80 százalék, és ennek az az oka, hogy nincs koalíciós kényszer.

Orbán Viktor rávilágított, nincs olyan sportoló, aki mindig világcsúcsot úszik. Ám azt is hozzátette: nincs ma Európában egyetlen párt sem, amely ne cserélne velünk boldogan.

Cikkünk frissül...

 

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajnóczi Kristóf
2024. június 11. 09:02
A máltai újságírókat lelövik, ugye?
states-2
2024. június 11. 00:49
Az új ellenzék leváltotta a régit, az új meg saját magát, erre Pszichopeti a garancia. Orbán meg ott áll 2026-ban ellenzék, Gyurcsány és Pszichopeti nélkül. És úgy elkényelmesedik, hogy ebbe fog belebukni. Íme az új komcsi mesterterv az Orbán-buktatásra.
llnnhegyi
2024. június 11. 00:23
Török Gábor téved. Bohóc elemző.
llnnhegyi
2024. június 11. 00:18 Szerkesztve
dr miniszterelnök! Kérem hagyják abba a Csád -i hobortot. Szijjártó Péterrel Nagy y Istvánnal, Szalay Bobri Kristóffal,Azbej Trisztannal együtt!! Baj lesz belőle,!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!