Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország!

2024. június 13. 19:39

A veszély óriási, ezért minden erőnkkel ellenállunk – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

2024. június 13. 19:39

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Felháborító az Európai Bíróság ítélete – írta Menczer Tamás csütörtökön a Facebook-oldalán, hozzátéve: „Mindenképpen ránk akarják erőltetni a bevándorlókat. A veszély óriási, ezért minden erőnkkel ellenállunk”.

Menczer Tamás a bejegyzésben közzétett videóban arról beszél, hogy Afrika lakossága 750 millióval nőhet az „óvatos becslések szerint” a következő 20 évben, azaz 2 milliárd 200 millióan élnek majd a kontinensen addigra. „Mi itt Európában vagyunk szűk 500 millióan, náluk 750 millió lesz csak a növekménye a lakosságnak” – tette hozzá.

Ha ezek az emberek, vagy csak egy részük, néhány százmillió ember elindul Európa felé, akkor nekünk harangoztak. Ugyanúgy, ha a háborúnál még sokat beszélgetnek atomfegyverekről, meg katonák küldéséről, meg még kicsit okoskodnak, akkor is harangoztak” – fogalmazott.

Éppen ezért 

olyan döntéseket kell hoznunk közösen, amelyek megvédenek bennünket

– hívta fel a figyelmet a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője.

Hozzászólásában leszögezte: 

Magyarország nem lesz bevándorlóország!

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gegrolla
2024. június 14. 05:36
"Ha ezek az emberek, vagy csak egy részük, néhány százmillió ember elindul Európa felé, akkor nekünk harangoztak. " Dehogy harangoztak. Azért az európai haderő egy hangyafasznyit fejlettebb, mint hogy ezt hagynia kellene...Az afrikai fekák kb mezítláb masíroznak és csúzlival vannak felfegyverkezve.Kivéve a bandaháborús elemeket, de azok meg nincsenek nagy számban.
Patika
2024. június 14. 03:35
Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország! --- naná, már most is kivándorló ország (kb a regnálásotok óta, már a cigányok is csomagolnak)
MaBaker
2024. június 14. 01:12
Akkor kurvagyorsan küldjétek haza a távolkeleti melósokat, akik letörik a magyar kereseteket!!!!!!!!!!!
SzaboGeza
2024. június 13. 22:49
Azért nem jönnek, mert nem hagyjuk!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!