Kutyakomédia

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

„Mindketten saját pecsenyéjüket sütögették, hülyének nézve a tisztelt publikumot.

A leköszönő főtitkárt szemmel láthatóan egyetlen dolog érdekelte: bármi áron elhárítani az akadályt a washingtoni NATO-csúcs égetően sürgős döntései útjából. A szövetségnek elnök kell, mert bár van döntéshozó testülete, elnök nélkül béna kacsaként vergődne fennállása legkritikusabb pillanatában – egy olyan, a NATO-határok mellett zajló háború idején, amelyben kirobbantása első percétől benne van a »harmadik világháború« veszélye. Egy olyan háború idején, amelyet egy atomhatalom diktátora indított már több mint két éve, és amelynek veszélyességét növeli, ha az őszi amerikai elnökválasztáson a NATO vezető államának, a másik atomhatalomnak az élére egy kiszámíthatatlan pojáca kerül.

Ukrajna hosszú távú pénzügyi támogatási programjának elfogadása, a NATO nagyobb szerepvállalása a tagállami segítségnyújtás koordinálásában a távozó Stoltenberg búcsúajándéka lenne. Ehhez azonban fel kell számolni a vétójogával visszaélő, állandósult feltűnési mániában szenvedő magyar miniszterelnök jelentette akadályt. Ez rendben is lenne, ha a főtitkár arra is tekintettel lett volna, hogy Orbánék hazug propagandája a NATO-nak legfeljebb némi bosszúságot jelent, a magyar politikai erőviszonyokat viszont alapvetően befolyásolja. Nem kellett volna mást tennie, mint egyértelműen kimondani, hogy az, amire most garanciát kért és kapott Orbán Viktor, eleve fölösleges, hiszen minden NATO misszió eddig is önkéntes volt és ezután is az lesz. De ő csak virágnyelven cáfolt, és ezzel tovább élteti azt a hazug képet, hogy Orbán térdre kényszerítette a NATO-t, megvalósította, amit választóinak ígért, érvényesítette a »magyar érdeket«. Holott valójában azonnal visszavonulót fújt, amint lejárt a kampány – hiszen maga is a sorok közé rejtve elismerte, hogy ez tényleg nem kötelező – és most már teljes gőzzel pártja brüsszeli perifériára szorultságának feloldozásán dolgozik.”