Karácsony először meg akarta semmisíttetni az eredményt a Kúriával, majd megköszönte a testületnek, hogy elutasították a kérését
Mint ismert, Karácsony Gergely mindössze 41 szavazattal győzte le Vitézy Dávidot a június 9-i választáson. A hivatalban lévő polgármester és kihívója között azután csökkent ekkorára a különbség, miután az elsőre érvénytelennek nyilvánított szavazatokat újraszámolták. Karácsony Gergely már az újraszámolás közben telekürtölte a nyilvánosságot a kárára elkövetett választási csalásról szóló összeesküvés-elméletével és azzal fenyegetőzött, hogy új választást fog követelni. Ettől még azután sem állt el, hogy az újraszámolással együtt is ő nyerte meg a választást.
Mint megírtuk, döntött a Kúria, aminek értelmében nem ismétlik meg a főpolgármester-választást Budapesten. Karácsony Gergely beadta a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének érvénytelenítését és a szavazás teljes városban történő megismétlését kérte. Később Budapest főpolgármestere már teljesen máshogy magyarázta a történteket.