Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Kaotikus állapotok Budapesten: Karácsony felelőtlen hangulatkeltésbe kezdett, miközben az ellenzéki vezetésű Újpesten ismét csalások történhettek

2024. június 13. 22:27

Számos baloldal által vezetett kerületben találtak hiányosságokat.

2024. június 13. 22:27
null

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Továbbra sem csillapodnak az indulatok Budapesten. A főpolgármester-jelöltekre leadott érvénytelen szavazatok újra számlálásának ügyében előbb Ungár Péter, az LMP elnöke cáfolta Karácsony Gergely azon állítását, miszerint az érvénytelen szavazatok összegyűjtésénél csalás történhetet; majd Wintelmantel Zsolt mutatott be több olyan fotót is, amelyen az látszik, hogy Újpesten viszont nem a jogszabályoknak megfelelően jártak el a baloldali delegáltak. A nap végén pedig Karácsony Gergely – több napos késlekedés után – végre visszahívta Vitézy Dávidot és bocsánatot kért egy kiszivárgott hanganyagon elmondott durva mondataiért.

Ungár Péter szerint Karácsony Gergely állítása, miszerint „szándékosan” kihagyták volna az ellenzéki pártok megbízottjait az érvénytelen szavazatok összegyűjtéséből, egyszerűen nem igaz. Ráadásul olyan kerületekről van szó, amelyeket Karácsony Gergely szövetségesei irányítanak.

„Összesen négy kerületben nem voltak jelen az ellenzéki delegáltak az érvénytelen szavazatok összegyűjtésénél.” A II., a IX., a XIII. és a XV. kerületben – azaz négy ellenzéki vezetésű kerületben. 

A második kerületben a szocialista Örsi Gergely, Ferencvárosban az ellenzéki összefogás különböző formái által támogatott Baranyi Krisztina, a tizenharmadikban immár harminc éve (!) a szintén szocialista Tóth József, míg Rákospalotán az éppen újrázó Cserdiné Németh Angéla regnál polgármesterként.

Ráadásul „összesen egy kerület egyetlen szavazókörében derült ki, hogy nem voltak megfelelően kötegelve az érvénytelen szavazatok.” Ez pedig a III. kerületben történt meg, amelyet szintén egy ellenzéki politikus, az MSZP-ből a DK-ba átlépő Kiss László vezet.

Mint Ungár pikírten megjegyzi:

Karácsony Gergely vagy a saját polgármestereit vádolja csalással, vagy egy rendkívül felelőtlen hangulatkeltésbe kezdett.

Mindeközben a IV. kerület korábbi polgármestere, Wintermantel Zsolt több olyan fotót is bemutatott, ahol a szavazólapokat nem a jogszabályoknak megfelelően kötegelték, illetve ragasztották le.

Ahogy a korábbi városvezető rámutatott: 

Újpesten az országgyűlési képviselőt jogerősen elítélték választási csalásért

és a megválasztott DK-s polgármester szerint is „kupleráj van a Városházán”, hisz több büntetőügyben zajlik eljárás.

Egy másik posztjában pedig elmondta, hogy az újpesti 6-os számú egyéni körzetben (ahol szorosan Wintermantel nyert) a baloldal újra számlálást kezdeményezett. A Fidesz delegáltja pedig

„megdöbbenve tapasztalta, hogy bár még döntés nem született arról, hogy újraszámlálják-e a szavazatokat, egyes szavazóköri dobozok lezárása nem volt sértetlen, azokba bele lehetett nyúlni!”

A nap végére pedig Vitézy Dávid arról számolt be, hogy Karácsony Gergely több nap után végre visszahívta telefonon és bocsánatot kért.

„Ma este a Partizánban Gulyás Mártonnak tett ígéretét betartva az adást követően visszahívott Karácsony Gergely főpolgármester, így végre sor került a választás estéjén általam kezdeményezett telefonbeszélgetésre” – írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

A regnáló főpolgármester – mint Vitézy elmondta – bocsánatot kért egy kiszivárgott hanganyagon hallható mondatai miatt. 

„Nagyon bízom benne, hogy akármi is lesz a jogorvoslatok és az újraszámlálás végeredménye, a normális emberi hangnemet helyre tudjuk állítani. Minden erőmmel ezen leszek, hisz ez Budapest érdeke is, és ebbe az irányba tett fontos lépésnek tekintem ezt a mai beszélgetést” – tette hozzá Vitézy.
 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kobi40
2024. június 14. 19:05
röviden 2024. június 14. 08:34 Az OVB azt nyilatkozta, hogy ez kacsanya pecse.
kobi40
2024. június 14. 19:04
Sajnos Harácsony Here marad. Ebben meredünk. Színjáték volt az egész.
ipolypart2
2024. június 14. 09:26
Végignéztem a kerületeket: 9-ben győzött Karácsony, 2; 4; 6; 7; 9; 11; 13; 14; 19; a 13-ban közel 6000-rel. Még talán a 11-ben és a 6-ban vagy a hétben volt több, a többiben minimális a különbség.
backsplash
2024. június 14. 09:11
Ezek a szaralakok szándékosan tépik fel a csomagokat, hogy érvényteleníteni lehessen a választást, amit elvesztettek. Ha eddig nem lett volna világos, hogy a baloldal mennyire aljas, akkor tessék, most már látszik. Különösen azoknak a figyelmébe szeretném ajánlani a történéseket, akik meg vannak győződve az erkölcsi fölényükről. Hát nekik nincsenek erkölcseik, a társadalmi béke sem érdekli őket, olyanok, mint az életükért küzdő patkányok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!