Hont szerint a független sajtó csak a tényektől független

„Egyes források már eleve úgy közölték a hírt, hogy iszlamista támadás történt” – írta a publicista.

Tanuljuk meg mindezt. Mire eljön az idő, váljon rutinná a felismerés.
A nyitókép illusztráció. Fotó: YING TANG / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
„Egyszerűen tökéletes, annyira tökéletes, hogy egészen biztosan tanítják valahol. Nézzük az első fontos kitételt, amely a liberális-globalista, szép, új, woke világ megfelelő keretezését szolgálja:
»Az AfD szóvivője szerint a támadó szélsőbaloldali aktivista volt, de erre egyelőre semmilyen bizonyíték sincs.«
Hát persze, hogy nincs! Hogy is lenne? Hiszen a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen!
Ezt is ajánljuk a témában
„Egyes források már eleve úgy közölték a hírt, hogy iszlamista támadás történt” – írta a publicista.
Mert vegyük csak gyorsan sorra, kik jöhetnek számításba ma »Német«országban, ha utcai késelés történik éppen (vagy erőszak, csoportos nemi erőszak, robbantásos merénylet, tömegbe hajtás gépjárművel és a többi). Ilyen esetekben soha nem zárhatjuk ki, hogy a »Német«országot fölös számban ellepő izlandi bálnavadászok állnak a cselekmény mögött. Esetleg a számi (lapp) rénszarvaspásztorok, nem beszélve a norvég lazactenyésztőkről.
Aztán ott vannak még a gazdag német fiatalok mint rendkívül veszélyes társadalmi réteg, amit mi sem bizonyít jobban, mintsem, hogy ezek közül néhány a minap egy olasz sláger dallamára azt énekelte, miszerint »Németország a németeké, idegenek kifelé!«, ez hallatlan, ez hátborzongató, szegény németek megint ott állnak a Harmadik Birodalom kapujában az ilyenek miatt…
Teljesen helyénvaló hát, hogy a rettenetes és tűrhetetlen skandalum után Németországban betiltották nevezett slágert, aztán betiltották Ausztriában is, s az UEFA sem szeretett volna lemaradni a jóemberkedő kretének sebesvonatáról, így betiltotta az is.
Fogunk majd itt összevissza énekelgetni mindenféle veszélyes dalokat, hát nem…
S aztán mindjárt az AfD politikusai, aktivistái és szimpatizánsai jönnek a sorban, mint tudjuk, nevezettek kivétel nélkül »nácik«, »fasiszták«, »szélsőjobboldaliak«, »extrémisták«, s bár abból a kommunista-neomarxista-Antifa pöcegödörből szemlélve a világot, amelyben a 444 és a többi hasonló is tenyészik, az égvilágon minden és mindenki szélsőjobboldali meg náci, nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy az AfD politikusát esetünkben egy AfD-szimpatizáns késelte meg.
Még ez is sokkal valószínűbb, mint hogy egy antifa, szélsőbaloldali, feleslegesen létező vadállat. S az is majdnem kizárható, hogy egy iszlamista vadállat áll a tett mögött.
Ha pedig mégis kiderülne ilyesmi, például mert kinézete és ritkás Rumcájsz-szakálla nem hagy kétséget kiléte felől, akkor életbe kell léptetni az ilyen esetekre használandó formulát, amely szerint
»a rendőrség szerint nem történt terrortámadás, az elkövető súlyos pszichés problémákkal küszködött«.
Úgy tűnik, ahogy hajdan a tüdőbaj »morbus hungaricus« volt, a pszichés probléma ma az arabok népbetegsége. S erről természetesen a sok-sok gaz fehér európai tehet, akik nem szeretik és nem dédelgetik eléggé ezeket a szegény »menekülőket«.
S akkor lássuk a 444-es keretezés másik mesterművét ebből a prototípus-cikkből.
»Mannheimben pár nappal ezelőtt történt egy hasonló támadás. Május 31-én egy férfi több embert is megszúrt a szélsőjobboldali Pax Europa Mozgalom (BPE) pultjánál. A támadót lövésekkel állították meg a rendőrök. A támadó hat embert sebesített meg, közülük az egyik rendőr pár nappal később életét vesztette.«
Itt két fontos dologra is fel kell figyelnünk, már amennyiben szeretnénk mi is woke újságírók lenni, és szeretnénk megkapni a Pulitzer-díjat.
1.: Ugyan tudjuk, hogy az elkövető egy iszlamista, afgán vadállat volt, erről semmilyen körülmények között nem ejtünk szót. »Egy férfi« – ez a helyes megközelítés!
2.: Az áldozatokról azonnal ki kell jelenteni, miszerint »szélsőjobboldaliak« voltak, így az »egy férfi« tette mindjárt kap egy vajszínű árnyalatot, mindjárt kissé vagy még annál is jobban érthetővé válik, hja kérem, hát tessék figyelembe venni, itt egy szélsőjobboldali dzsemborit zavartak meg, egy szélsőjobboldali dzsemborin történt a késelés, ne ítélkezzünk elhamarkodottan, az elkövető, vagyis az »egy férfi« tulajdonképpen jót tett a világgal, bár lehet, kissé elragadtatta magát.
Így kell »modernül«, »444-ül« újságot írni.
Mindennél fontosabb a megfelelő keretezés.
Ennek hiányában ugyanis a normális emberek, a normalitás még fel találna lázadni, és elkezdeni rendet rakni az élhetetlen kuplerájjá tett hazájában. S hová lenne úgy a szép, új világ? Hová lennének a sátánisták nagy tervei? Hová lenne a fő sátánista, Soros sok-sok dollármilliója?
Tanuljuk meg mindezt. Mire eljön az idő, váljon rutinná a felismerés.
Mondom: hamarabb eljön, mint ma gondolnánk…”
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az osztrák szövetség elfogadta az UEFA döntését.