Fotó: képernyőfotó / Bayer Show / Youtube
Az Európai Unió elérte azt, hogy ma az egykori kommunista diktatúrával szemben álló polgári közép támogatása helyett ma Közép-Európában csak azok támogatják, akik fel szeretnék számolni a saját államiságukat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer Show-ban. Hozzátette: ez a legrosszabb, amit az EU elérhetett.
Az EP-ben nagy többsége volt annak a határozatnak, ami szerint a férfiak is szülhetnek. Az ilyen abszurditásokkal csak csalódást tudnak okoznak – mutatott rá a politikus. Szerinte ma minden felelős kormány azon dolgozik, hogy miként tudja úgy kihasználni az EU előnyeit, hogy a káraitól, a Brüsszelt jellemző egyre veszélyesebb ideológiáktól megóvja a saját társadalmát.
Bayer emlékeztet: az ellenzék szerint nincs háborús pszichózis Európában, ezt csak Orbán Viktor terjeszti. Gulyás erre azzal reagál: ma nincs olyan közép-európai „diktatúra”, ami korlátozni tudná a nemzetközi sajtó szabadságát, és csak orosz frekvenciákat lehet letiltani.