A szelektív hulladékgyűjtés halála

Nyitókép: Pixabay

A minap a televízióban a műsorunk felvételére várakozva a büfében megittam egy dobozos kólát. Az eladó előzékenyen tájékoztatott: az ár már emelkedett 50 forintnyi betétdíjjal. Kérdeztem, mit tegyek a dobozzal, visszaveszi tőlem? Mondta, hogy nem, hanem vigyem el egy olyan boltba, ahol levásárolhatom a visszaváltási díjat, de ne nyomjam össze, mert akkor nem fogják átvenni. Elképzeltem magamat, ahogy a felvétel idejére félrerakom az üres fémdobozt, utána a taxiban a kezemben szorongatva viszem magammal arra a kiállításmegnyitóra, ahova igyekeztem, s ott végig a hátam mögé rejtve őrzöm, hogy épségben szállíthassam tovább az esti vidéki könyvbemutatóra, majd az ott elfogyasztott üdítő dobozával együtt késő este a sértetlen dobozokat kivágom a feleségemnek konyhaasztalra, hogy ha majd megy vásárolni, vigye el magával.

Természetesen az első szemetesben landolt a doboz, ahol több más műanyag és fém palack társaságában azon kesereg, hogy hazánkban sikerült egy hatalmas pofont adni a szelektív hulladékgyűjtésnek. Pedig hosszú évek munkájának eredményeképpen már lehetett egyfajta kulturális fordulatot érzékelni: mind többen tartották fontosnak, hogy odahaza is válogatva gyűjtsék a szemetet, magam is szorgalmasan mostam el a tejfölös dobozokat, széles körben terjed a „Tapossa laposra!” szlogen, s arra törekedtünk, hogy minél kisebb helyen, minél hatékonyabban tudjuk összegyűjteni az újrahasznosításra alkalmas szemetet. Ám az új rendszerrel ennek is vége lesz, sokkal kevesebb hulladék fog visszakerülni az ipari rendszerbe, s az egésszel csak a szolgáltató fog jól járni, aki beszedi a díjat, hiszen a legtöbb palack a kommunális hulladékban vagy az árokparton fogja végezni. Azaz minden eldobott palackkal a Mohut fogjuk gazdagítani.

A téma ráadásul olyan kényes, hogy magam egy ideje hallgatok róla, mert nem akartam fölösleges muníciót adni a választási kampányban, most viszont, hogy túl vagyunk rajta, az érted vitatkozom, nem ellened gondolat jegyében igenis ki kell mondani: életszerűtlen, pazarló, drága és a magyar vállalkozások, valamint az állampolgárok életét megkeserítő rendszert sikerült bevezetni. Nem a koncesszióval van a gond, hanem azzal, hogy annak nyertese rossz rendszert talált ki. Persze a jogalkotónak is vannak adósságai, csak egy másik személyes példát említek erre: a kormányhivatal felszólított, hogy a szőlőültetvényem mellé illegálisan kihordott szemetet (kiégett gépkocsironcstól a már megszokott televízióig mindent leraknak más földjére) néhány napon belül a saját költségemen szállítsam el. A hivatal a HulladékRadar alkalmazáson keresztül érkezett névtelen bejelentés alapján tudta meg, hogy „szemetet hordtam ki a határba”. Nyilván nem én vittem szemetet a saját földemre, de ez senkit sem érdekel, enyém a költség, s minden teher, s ha nem akarom más vackát elhordani, még én kapok büntetést. Ad absurdum ma az is lehetséges, hogy egy rosszakaróm éjszaka kihordja hozzám a szemetét, majd bejelentést tesz, s engem marasztal el a hatóság, ugyanis a törvény szerint itt nem érvényesül az objektív felelősség elve, azaz senki sem nyomoz az illegális szemételhelyezők után. Pedig a szándék jó volt a HulladékRadar bevezetésével, ahogy a honlapon olvasható: a használatával bejelenthetők a környezetet elcsúfító, szennyező, illegálisan elhelyezett hulladéklerakatok. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által üzemeltetett rendszer alkalmas arra, hogy fotókkal és egyéb, a hulladék fajtájára és mennyiségére, valamint megközelíthetőségére vonatkozó információk megadásával a területileg illetékes hatóság tudomást szerezzen az illegális hulladéklerakásokról, ezáltal intézkedni tudjon annak felszámolásáról,

A Mohu új, bonyolult rendszere egyébként is sok kérdést vet fel. Míg korábban hatékony rendszerben vitték el a cégektől a szelektíven gyűjtött hulladékot, ma egy kisebb élelmiszeripari vállalkozásnak is szakértőt kell foglalkoztnia a megnövekedett adminisztrációs terhek kezelésére. Az a pénz, amit termékdíj címén befizetnek a KKV-s cégek, valamint a szakértő díja éppen a szerény hasznukat viszi el, egyre többen érzik, így nincs értelme dolgozniuk. A kormány a borosszakma kérését méltányolva a bevezetés időbeni eltolása és a palackok után fizetendő termékdíj csökkentése mellett döntött, de mi lesz azokkal, akik más típusú minőségi magyar élelmiszert, italt terméket állítanak elő? A multikkal versenyző, aroma- és színezékmentes szörpöket, vagy a kézműves söröket készítő, jellemzően magyar tulajdonú kisüzemekkel? Különösen érvényes ez a kérdés annak fényében, hogy a sok műanyag flakont felhasználó, joghurtos italokat és más tejtermékeket gyártó, nem ritkán külföldi tulajdonú vállalatok mentességet kaptak. Egy 0.33-as sörösüvegért több mint 60 forintnyi díjat kell befizetni a Mohunak, ez a legtöbb kisüzemnél több, mint amennyi haszon egy palackon realizálható volt, s az írásom elején részletezettek miatt ezek a palackok sem a szelektívben fogják végezni.

Mihamarabb jogszabály-módosításra, illetve a magyar vállalkozások megsegítésére lenne szükség.

A szerző író, kultúrpolitikus.