Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Spanyolország
21:002024. június 20.
Olaszország

Rákay Philip: A példátlan gyűlöletcunami ellenére, két hónap alatt 200 ezer néző látta a „Most vagy soha!” című filmet

2024. május 21. 06:49

A hivatalos adatok szerint Magyarországon 160 ezren, a határainkon túl pedig több mint 40 ezren váltottak jegyet az elmúlt két hónapban.

2024. május 21. 06:49
null

Nyitókép forrása: Rákay Philip Facebook-oldala

Rákay Philip a Facebook-oldalán tett közzé pár adatot a film eddigi mozis szereplésével kapcsolatban, valamint köszönetet mondott a nézőknek a produkció támogatásáért.

„A hivatalos adatok szerint Magyarországon 160 ezren, a határainkon túl pedig több mint 40 ezren váltottak jegyet a filmünkre az elmúlt két hónapban” – írta bejegyzésében Rákay Philip, majd hozzátette, hogy „ezzel az eredménnyel a Covid utáni időszakban – amióta kvázi lefeleződött a mozilátogató közönség – készült 63 darab magyar film ranglistáján a második legnézettebb alkotás lett a »Most vagy Soha!«”.

Ez hatalmas siker! Köszönjük a közönség határtalan szeretetét, bizalmát, és azt is, hogy ilyen sokan vannak, akik nem hagyták magukat lebeszélni a filmünkről!

– tette hozzá a „Most vagy Soha!” producere.

Rákay Philip bejegyzését itt tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hill
2024. május 21. 13:40
Nagyon szívesen Philips. Szerény kocsira futotta belőle kőarc
B_kanya
2024. május 21. 10:43
"gilou-au-clavier 2024. május 21. 10:22 IMDB-n hogy állnak a NER-kurzusfilmek?" Mennyi vietnami botot fizettetek meg hogy 1-es értékelje? Ugyanazokat a botfarmokat, amiket poloskapeti?
gilou-au-clavier
2024. május 21. 10:22
IMDB-n hogy állnak a NER-kurzusfilmek? A kis Vuk szintjén összeokádott ordas narancskamu szarságokat piaci körülmények között telibeszarják. Egyben a témát, amit feldolgoznak, le is rángatják a saját undorító mocskukba, ez a legnagyobb baj velük.
B_kanya
2024. május 21. 10:19
"borokabogyoB_kanya 2024. május 21. 09:21 "eftás"Az élőhelyeden ezt így ejtik?" Nem, a Tanú c. műből vette a nevét a napelemszociológus foglalkozású csótányeftás, aki addig vergődött, hogy milyen svájci, nem kereskedelmi forgalomba termelő (!) napelemgyárban dolgozik, amíg ki nem derült, nem tudja, mi a különbség a watt és a wattóra között. A "boroka" az micsoda "bogyo"? Ha már helyesírás :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!