Európába minden út Magyarországon keresztül vezet

2026-ra elérjük a lélektani, 2000 kilométeres határt gyorsforgalmi úthálózat tekintetében.

Az építési és közlekedési miniszter azt is elárulta, hogy miért hívták meg a városba.
Nyitókép: Facebook
„A jó döntések mellett nem kell sokat érvelni” címmel új videót osztott meg közösségi oldalán Lázár János, aki Újfehértón segített be a fideszes Kiss Ernő kampányába. „Azért hívtak engem mert nálam kell az építési beruházásokat menedzselni és azt akarják itt, hogy én arról gondoskodjak,
hogy minél több beruházás legyen ebben a választókerületben is”
– válaszolta Lázár az egyik őt kérdező helyi lakosnak, aki szakmája szerint szobafestő-mázoló, és aki a jövőbeni építkezésekről kérdezte. Kettejük dialógusában a bérezés is szóba került, amellyel kapcsolatban Lázár János nem akármilyen tanácsot adott az úrnak.
Az említett párbeszédet az alábbi videóban tekinthetik meg: