Nádas-ügy: Nagyon gyorsan töröljük a woke-ideológia eltörléskultúráját, mielőtt az pusztít el minket!

Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Nádas Péter azért nem kapott meg egy rangos németországi irodalmi díjat, mert történetesen

Eltekintve attól, hogy végül kit és miért tüntetett ki a berlini Világ Kultúráinak Háza, az abszurd eset nem más, mint Európa szellemi betegségének szimptómája. A vírus neve woke, a krónikus kór pedig az az új keletű kultúrrasszizmus, amely eltöröl minden olyan értéket, amiért érdemes élni –

– amint ez a Die Zeit bennfentes cikkéből kiderült – mert a szerző nem felelt meg bizonyos, Nyugaton egyre divatosabbá váló ideológiai elvárásoknak.

Kínunkban akár nevethetnénk is, hisz a napokban kitálaló zsűritagok egyike, Ronya Othmann azt nyilatkozta, hogy ugyan Nádas „erényei” közé sorolták azt, hogy nehéz lehet Orbán Viktor Magyarországában szabadon alkotni, ám mégis „hátránya”, hogy fehér bőrű és férfi.

De nem tudunk őszintén vihogni, mert

Ha nem teszünk ellene radikálisan valamit, akkor – mint a történelem során minden esetben megtörtént – ez a torzó korszellem fog minket elpusztítani.

A kortárs liberalizmus eltörli az irodalmi minőséget  

A politikailag korrekt közbeszéd egy behatárolható ideológiai csoport fegyverévé vált, amivel képes terror alatt tartani az egyre őrültebbé váló világunkat. Habár a baloldal jellemzően az ész emancipációjának, a felvilágosodás aktuális fejleményének és egyfajta civilizációs vívmánynak tartja a nyelv gyakorlati cenzúráját, mégiscsak erőszakos eszközként használják.

Hipokrita viselkedés, álszent prédikáció!

A fiatalabb generáció leginkább azt tapasztalja a közösségi oldalakon, hogy az az ismeretlen arcú tömeg, amitől a pozitív visszacsatolást (megosztást, megtekintést, lájkot és követőt) várja,

És azt is, ahogyan egy meghatározatlan mesterséges és globális közösség megbecsült tagjává válik azáltal, hogy megtanulja, mit lehet mondani és mit nem. Hogy mi a tabu.

Az idősebbek számára azonban mindezekben egyértelműen a kommunizmus vagy a nácizmus szellemisége köszön vissza. A múltat végképp eltörölni a hatalom megszerzésének érdekében – emlékezhetünk mi is.

Visszatérve az abszurd történetre, egy dolgot azonban mindenképpen kijelenthetünk:

A leleplező cikk szerint ugyanis a vita során nemzetiségről, etnikumról, bőrszínről, politikáról, nem pedig irodalomról volt szó.

Bebizonyította tehát a nagytiszteletű nemzetközi bíráló bizottság, hogy inkompetens. Még akkor is, ha döntését a botrány ellenére végrehajtja.

De mindez bizonyítja annak az évek óta hangoztatott állításnak is az igazságértékét, miszerint

Mégsem ez a legfájdalmasabb része a történteknek. A nagytotál ugyanis ennél ijesztőbb érzést kelthet bennünk, hisz nem csupán egy berlini zsűriről van szó, hanem az eltörléskultúra egyre szélsőségesebbé váló gyakorlatáról. Egy új keletű rasszizmusról, ami kifejezetten a fehéreket diszkriminálja.

A kortárs liberalizmus eltörli a szabadságot

A klasszikus liberalizmus elvégezte történelmi feladatát, az eredeti ideológiai célok a nyugati demokráciákban megvalósultak, így a filozófiai mondanivaló elfogyott, a politikai praxis pedig szükségszerűen kiüresedett. A baloldali liberalizmus méhében azonban – a ’68-as diáklázadások után és annak hatására – megszületett egy olyan torzó, összefüggéstelen identitáspolitikán alapuló progresszív gondolkodásmód, amely

Felszámolta önmagát.

A kortás liberalizmus – a végtelen progresszióval és az egyén autonómiájának korlátok nélküli bővítésével – tökéletesíthetőnek tartja a társadalmat, illetve globálisan elterjeszthetőnek a saját politikai gyakorlatát, ám éppen ezzel a kizárólagosságra való igényével meggyilkolta saját szülőanyját és mára egy olyan ateista és hedonista szemléletű harcos mozgalommá silányult, ami korlátozza a szabadságot.

A kizárólagosságra való törekvéshez számtalan eszközt használtak és használnak fel ma is, hisz egy új kulturális-politikai küzdelem folyik a szabadság meghatározásáról. A második világháború után a politikailag korrekt közbeszéd kialakítása, a ’90-es években a nyílt társadalom eszméjének terjesztése, az ezredforduló után a woke-mozgalmak fellépése, manapság pedig az eltörléskultúra korlátozza a szabadág nevében a szabadságot.

A kérdés viszont az, hogy mi fogjuk-e kiközösíteni a posztliberalizmus véleménydiktátorait, vagy ők törölnek ki majd minket Európa szívéből. Hogy véget tudunk-e vetni ennek a gátlástalan őrületnek, vagy engedjük, hogy a hegemóniában lévő haladárok egy hangos és erőszakos kisebbség segítségével meglincseljenek mindnyájunkat?

Újkeletű kultúrrasszizmus

Hogy milyen távol került mára az egyre szélsőségesebb kortárs progresszív gondolkodás a gyökereitől, azaz a klasszikus liberalizmustól, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szabadelvűek alapvetése eredetileg éppen az volt, hogy

És most itt állunk Európa közepén, és nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a németországi rangos irodalmi díj odaítélésekor egy magyar szerző művét nem tartják elég jónak, mert az író egy fehér férfi, akit szeretnek az újságok.

Nem a fehér írókat kellene korlátozni, hanem az effajta embertelen gyakorlatot!

Valójában a tűzzel játszunk, amikor szó nélkül hagyjuk ezt megtörténni. Mert ha engedjük rárontani ezt a hangos és erőszakos kisebbséget azokra, akik kitartanának az európai hagyományok mellett, legyenek azok az antikvitás vagy a keresztény kulturális tradíciók értékei, vagy éppen – ahogy ebben az esetben is – a klasszikus liberalizmus szándékai, akkor megadjuk magunkat a rasszizmusnak is.

Ha nem emeljük fel szavunkat és ellenállás nélkül nézzük, ahogy a „nyitottságot” szentté avató haladár kortársaink egy hegemón ideológia funkcionáriusaivá válnak, majd eltörlik a normalitást, s eltörlik az emberséget,