Nádas Péter szerint „hazánkban 2006 körül merültek le a progresszió utolsó tartalékai”
Interjúban beszélt sajátos demokráciaértelmezéséről az író.
Erről az elismerést odaítélő zsűri két tagja rántotta le a leplet egy cikkben.
nyitókép: MTI / Balogh Zoltán
Egészen elképesztő, a Nyugaton hódító woke-őrület látleleteként is értelmezhető esetről számolt be a Die Zeit cikke nyomán a Prae művészeti portál.
Az eredeti írást Juliane Liebert és Ronya Othmann jegyzi, akik tagjai voltak a Világ Kultúráinak Háza (Haus der Kulturen der Welt, röviden: HKW) nevű berlini szervezet által évente odaítélt Nemzetközi Irodalmi Díj összesen hétfős zsűrijének. A 35 000 eurót 2009 óta a kortárs nemzetközi irodalom egy-egy művének és első német fordításának ítélik oda úgy, hogy a szerző 20000, a fordító pedig 15000 eurót kap.
A díj tehát nem pusztán rangos elismerés, de jelentős anyagi juttatással is jár.
Az értékelési szempontok impozánsak: „A pályázatokat nem a szerző/fordító hírneve, hanem a könyv minősége alapján bírálják el.” Továbbá: „A pályázatok elbírálásakor a kiadó, a szerkesztő, a szerző, a fordító, ezek nemzetisége, etnikai hovatartozása, politikai és vallási nézetei tekintetében nem kivételeznek és félreteszik az előítéleteiket.”
Csakhogy, mint kiderült, ez inkább csak szöveg.
A zsűritagok mindenesetre előre meghatározott metódus szerint elolvasták, értékelték, illetve pontozták a beérkezett műveket. A szerzők szerint hosszas és termékeny vita zajlott, amelynek során összeállt az úgynevezett „longlist”, amelyből aztán kiválasztották a győztest.
A befutó helyeken végül hat könyv szerepelt, s ekkor – mint a Die Zeit cikkében a két zsűritag írja – valami félrement.
Don Mee Choi DMZ Kolónia (DMZ Colony), valamint Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete című műve öt-öt pontot kapott, Maria Stepanova Girls Without Clothes / Mädchen ohne Kleider (Lányok ruha nélkül), Eva Viežnaviec Was suchst du, Wolf? (Mit keresel, farkas?) és Mariette Navarro Über die See (kb. A tengerről) című műve pedig egyenként négy pontot, Verónica Gerber Bicecci Leere Menge (kb. Üres tömeg) című műve három pontot, négy másik szerző pedig egyenként két pontot kapott, számol be a német cikk nyomán a Prae.
Csakhogy
az egyik zsűritag a beszámoló szerint nem értett egyet a döntéssel, mondván, nem tudna együtt élni azzal, hogy a két-két ponttal jutalmazott könyvek között három fekete nő is szerepel, akiket így kizártak, míg egy fehér francia nő, Mariette Navarro bekerült a szűkített listára.
Ezért módosított a szavazatán, ezen felbuzdulva pedig többen csatlakoztak hozzá.
Így viszont a kiszavazott fehér francia nő helyére másik szerzőt kellett beválasztani, a négypontos favoritok körébe. A választás Cherie Jonesra esett, akinek könyvét korábban egyesek „erőszakpornónak” és „netflixes stílusúnak” minősítettek, ugyanakkor akadt egy negyedik szerző is két szavazattal: Nádas Péter.
Könyvét a zsűri korábban mesterműnek minősítette.
Ezt is ajánljuk a témában
Interjúban beszélt sajátos demokráciaértelmezéséről az író.
A cikk szerint íme az egyik legfontosabb érv, ami a vitában felmerült: Nádas a jobb szerző, de befutott fehér író, ráadásul férfi, így politikailag Cherie Jonest kell választani.
A Zeit-cikk egyik szerzője a vita során próbált azzal érvelni, hogy mégiscsak a művek számítanak, így Nádasnak járna a több pont, mire megkapta:
Semmi ok a személyeskedésre! Fehér nőként amúgy sincs itt semmi mondanivalód!”
A két szerző ennek kapcsán megjegyezte: „már nem azt éreztük, hogy egy zsűri tagjai vagyunk, hanem irodalmi funkcionáriusok”.
Az alapvetések és a megvalósult eljárás közötti ellentmondásra rámutatva hozzátették, úgy gondolják,
egy ilyen politikai döntéssel nem teszünk igazságot a szintén versenyben lévő nagyszerű könyveknek, mi több, ártunk a többszörös marginalizálódás által érintett szerzőknek”.
A cikk megjelenése után a két zsűritagot meghívták a HKW igazgatójához beszélgetni, ahol közölték velük, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt ők lefestették, az első alkalom nem is szavazás volt, hanem egy „hangulatkép”. A két zsűritag ismételten a sokszínűség hangoztatása mellett egyértelművé tette: nem állhatnak egy olyan döntés mögé, amely irodalminak mondja magát, de valójában politikai jellegű.
Ezt követően futottak még egy kompromisszumos kört a zsűrivel, végül egy fekete szenegáli szerző, Mohamed Mbougar Sarr lett a győztes, bár a fordítás körül még volt némi politikai purparlé.
A beszámoló szerzői szerint a viták valójában nemzetiségről, etnikumról, bőrszínről, politikáról, s nem az irodalomról szóltak. „Miért olvasták el az összes izlandi, spanyol és román szerzőt, ha a végén úgysem vették figyelembe őket? A bírálói szemlélet sosem mentes a preferenciáktól, szimpátiáktól és a politikai nézetektől, ám nem mindegy, hogy az ember legjobb tudása és meggyőződése szerint igyekszik-e objektíven ítélkezni – vagy pedig egy irodalmi zsűriben kifejezetten nem irodalmi, hanem politikai szempontok vezérlik.”