Cseh Katalin nagyon büszke arra, hogy nem jön támogatás az Unióból (VIDEO)

2024. május 15. 22:03

A momentumos EP-képviselő nem győzte magasztalni magát és Donáth Annát, akivel saját bevallása szerint többet dolgoztak az elmúlt öt évben, mint az összes magyar EP-képviselő együttvéve.

2024. május 15. 22:03

Nyitókép: Cseh Katalin és Donáth Anna (Fotó: Cseh Katalin/Facebook)

Cseh Katalin momentumos EP-képviselő volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik vendége. A politikus, akinek cégügyei miatt jelenleg is nyomozás folyik, kifejtette: nagyon örül annak, hogy „végre lehet látni a repedéseket a rendszeren”. Ennek pedig szerinte nagyon fontos része az, hogy 

Donáth Annával el tudták érni az elmúlt öt évben, hogy az Unió felvegye a kesztyűt és elzárják a NER-es oligarchák pénzcsapjait. 

És ezért most nagyon idegesek, akik rosszul jártak – tette hozzá. Mire a műsorvezető Rónai Egon figyelmeztette, hogy nem csak a NER-e s oligarchák pénzcsapjait zárták el, hanem az egész országét. Cseh szerint ezért dolgoznak azon, hogy minél több közvetlen támogatáshoz férjeken hozzá a települések vagy a civilek. Állítása szerint 40 milliárd euróval sikerült növelni a közvetlen források arányát. 

Látom, hogy van eredménye a munkánknak”

 – mondta büszkén a momentumos politikus, aki számára egy dicsőség, hogy „zavarják a rendszert azzal, hogy európai ellensúlyokat tudnak képezni az orbáni pusztításnak.”

Cseh Katalin abban bízik, hogy a választók értékelik azt a munkát, amit Donáth Annával végeztek az elmúlt öt évben. 

Mi ketten többet dolgoztunk, mint az összes magyar képviselő együttvéve  

– jelentett ki határozottan. Kiálltunk az elveik mellett, harcoltunk a rendszerrel szemben és ez visszaigazolást fog nyerni – mondta az EP-választási esélyeikről.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

 

 

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. május 16. 13:51
NAGYON remélem, hogy ez a KÉT mocsadék a következő ciklusban már csak a híradásokból értesül majd a brüsszeli történésekről!
gyaloggos
2024. május 16. 13:49
o1gpedofil-2" csak? "Már 100 milliárd forintos a vagyona Tiborcz Istvánnak" TÖBBRE taksáltam!
o1gpedofil-2
2024. május 16. 13:30
Már 100 milliárd forintos a vagyona Tiborcz Istvánnak, igaz, Mészáros Lőrincnek közben 1000 milliárdja lett
o1gpedofil-2
2024. május 16. 13:29
A fejlett koceraj bomladozik, amihez az is hozzajarult, hogy a nyugati adofizetoknek eleguk van a lopos ciganybol!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!