A gyűlöletről

Fotó: Földházi Árpád

Azt írja Kornis Mihály elhíresült publicisztikájában: „Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”

Most akkor itt az ideje, hogy egy európai kampány kellős közepén keressünk arra választ, vajon miért van ez így. Mert Kornisnak ebben igaza van.

Kornis eljut a publicisztikájának a végén ahhoz a felismerésig, hogy

Nem mondhatja ki, hiszen gyűlölködik. Alapérzése a gyűlölet, és a Robert Fico elleni merénylet utáni ellenzéki kommentáradat tanúsítja: a mai liberálisok, vagy magukat annak gondoló választópolgárok ugyanezt érzik. A gyűlölet érzése kiüresítette a tolerancia fogalmát, értelmetlenné tette, és ezt a bűnt az európaiakkal szemben a tolerancia önfelkent papjai követték el.

Ezért sem okoz számukra kognitív disszonanciát, amikor tőlünk nyugatabbra, az Európai Unió fővárosában korlátozzák a szólásszabadságot, vagy amikor bürokraták csúfot űznek a jogállamiság eszméjéből és gyakorlatából, ezért sem zavarja őket a tetten érhető kettős mérce, ezért harcolnának az utolsó ukránig az oroszok ellen egy olyan háborúban, ami NATO-tagállam területét nem érinti.

A gyűlölet alapérzése beszűkült tudatállapotban tartja a gyűlölködőt. Képtelen világosan gondolkodni, a gyűlölet szemüvegén keresztül vérvörösre színeződik a valóság.

Kornis Mihály megélte ennek a gyűlöletnek a következményeit, tapasztalatból tudja, hogy ennek nem lesz jó vége. Az okosabb liberálisok közé tartozik, tehát érzékelheti, hogy mindazt, amiért egykori ellenzékiként, Petri-követőként egzisztenciáját is kockáztatta, azt most az ún. balliberálisok rombolják le. Hogy a progresszió csak annak hazudott regresszió, az ún. „európai” út az tulajdonképpen visszaút a diktatúrák világába. Ezen olyan nagyon nincs mit csodálkozni, várható volt, ez az eszmetörténeti kényszerpályájuk: mind a náci, mind a kommunista diktatúra az európai baloldal szellemi termékeként szabadult rá a világra.  Kornis megidézett publicisztikájának jelentésmezejébe lépve: a szeretet helyett a gyűlöletre épített világmegváltás eddig minden esetben tömeggyilkos diktatúrához vezetett, és minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a fajelméletbe oltott osztályharc, a szivárványszínű fasiszta kommunizmus ugyanide vezet majd. Lukács György elégedetten bólint, örökösei már megint lámpavasra lógatnának fel mindenkit, aki mást mer gondolni a világról, mint ők.

Van egy megoldás, ami a realitásokból indul ki. A konzervatív felismerés szerint a gyűlölet ellenszere a politikában valóban nem a szeretet, azt meghagyjuk egyházi és civil társadalomszervező erőnek, hanem a józan ész használata.

A józan ész magától értetődő felismerésekből építkezik.

A háború például vérmatek, emberi életekben számolják a veszteséget, és aki meghalt, az halott marad, feltámasztani nem tudjuk az áldozatokat. Ezért jobb elkerülni, kimaradni belőle.

Józan ésszel belátható, hogy a nyersanyagkészlet véges, a nyersanyagigény viszont exponenciálisan nő, tehát ebből előbb-utóbb konfliktus származik. Mint ahogyan a növekvő energiaigény is globális problémákat okoz.

Ha józanul nézünk a világtérképre, és elfogadjuk a tudósok számításait a világ klímaváltozás miatt élhetetlenné váló zónáira vonatkozóan, akkor azt látjuk, hogy Európa elsődleges célterülete a klímamenekülteknek. Nem kérni és integrálódni jönnek, hanem túlélni, és ha ehhez el kell venniük tőlünk azt, ami a miénk, akkor el fogják venni, mert ráveszi őket erre a túlélés kényszere. 

Ha józan ésszel vizsgálod a világgazdaság alakulását, ha a közgazdaságtan néhány alapszabályát figyelembe véve rövid-, közép- és hosszú távú kilátásokat próbálsz megfogalmazni európaiként, akkor az elsődleges érzésed a vesztesé lesz. Lehet ugyan reménykedni a nyugati civilizáció innovációs belső erejében, csak ehhez elsőként a nyugati civilizáció gőgjét kellene levetkőznünk. A józan ész ugyanis világossá teszi: a világ nagyobbik része nem úgy gondolkodik, mint mi, a nyugati kultúrkör tagjai. Ugyanakkor mindent eltanultak tőlünk, ami előbbre vitte a világot az elmúlt párezer évben, mi viszont semmit sem akarunk tanulni tőlük. És ezzel jó számot vetni minden tárgyalás előtt.

A józan ész mondatja velem, hogy azért nem gyűlölünk jobban titeket, mint ti minket (egyébként egymást is jobban gyűlölitek, mint minket, nem is tudom, mikor marad időtök élni), mert a józan ész alapján úgy tekintünk rátok, mint mieinkre.

Mert a józan ész jövőtérképe alapján mi a frontvonal ugyanazon oldalán állunk. A kapuink előtt sereglőket sürgeti a nyers valóság. Nekünk egyetlen triviális kérdésre kell tudnunk válaszolni: ha a lövészárokban egymásra fogjuk a fegyvert, akkor kit találunk el?

És ez többről szól, mint a tolerancia fogalmának visszahelyezése eredeti értelmébe. Nem ideológiai-filozófiai vita, hanem életprobléma.

Néhány ezer év alatt eljutottunk oda, hogy végső soron a gyűlölet ellentétpárja az európai politikában nem a szeretet, ahhoz túlságosan emberiek vagyunk, hanem az élhető élet. Európa olyan, amilyen, de a miénk és még mindig a legélhetőbb fertálya a világnak. És rajtunk múlik, hogy megmarad-e annak. A többes szám első személy viszont mindenkit jelöl, aki Európát európaiként, a nyugati civilizáció fellegváraként szereti.

Titeket is, akik európaiként gyűlöltök minket, európaiakat.