Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Pénteken délelőtt egy nagyszabású sajtóeseményen mutatta be Vitézy Dávid, milyen programmal indul neki a júniusi főpolgármester-választásnak. Az LMP támogatásával induló közlekedési szakember hosszan beszélt arról, hogy bár ő is Karácsony Gergelyre szavazott 2019-ben, a dolgok nagyon nem arra mennek, mint amilyenre ő számított.
A politikus beszédét azzal indította, hogy a fővárosnak nincs még öt éve a „gyurcsányozásra és orbánozásra”.
A volt közlekedési államtitkár elmondta, Budapest vezetése az öt évvel ezelőtti megválasztása óta egy permanens ellenzéki miniszterelnök-jelölti kampányközpontot kreált a városházából.
Szavai szerint a főváros politikai csatatérré vált, emellett azonban Budapest tényleges problémái elsikkadnak, azon senki sem dolgozik. Úgy értékelt, hogy egy lájkbajnokság alakult ki, ami alatt Budapest Varsótól és Prágától is lemaradt,