Fotó: Mandiner/Földházi Árpád
„Egyszerre kell helytállnunk magunkért és az országért. Őrizni a szabadság lángját akkor is, amikor az máshol már kialudni látszik. Köztársaságot teremteni egy olyan országban, ahol évek óta a korrupt NER-elit önző magánérdekei uralkodnak.
A köztársaságot kiírták hazánk nevéből, és az állam haveri részvénytársaságként működik. De a köztársaság ügye mégsem veszett el. Ott van a diákok és a tanárok mozgalmában, a szakszervezetekben, a környezetszennyező beruházások elleni tiltakozásokban és a szabad önkormányzatokban is.
Négy éve a budapestiek úgy döntöttek, hogy visszaveszik településüket a hatalomtól. A hatalom embereit leváltotta az emberek hatalma. Az uralkodást a szolgálat. Ma Budapesten nem az ellenzék van hatalmon. Ma Budapesten a budapestiek vannak hatalom, mert Budapest köztársaság! Június 9-én őrizzük meg szabadnak!”