Számtalan példát említhetnénk 1989 óta, amikor a kezdő politikus a hirtelen támadt dicsőség fényében fürdött, miközben minden erejét a kibontakozó veszélyek megakadályozására kellett volna fordítania. Így járt például az olimpiaellenességgel ismertté vált Momentum, amelynek vezetői máig képtelenek saját történeteket hitelesen elmesélni a választóknak.
Éppen ezért önálló arculatuk sincs, senki nem tudná megmondani, hogy éppen mit kínálnak Magyarországnak, miért kellene őket választani a kínálatból. A politizáló értelmiségi az embereket sokszor nem a saját mértékükkel méri meg. Éppen ezért – főleg a baloldalon – rendületlenül hisznek abban, hogy önmagában néhány kisebb változtatással, például intézményi reformokkal döntően javítanak a közállapotokon. Erről valójában szó sincs.
Magyar Bálint oktatási minisztersége alatt olvastam egy vidéki folyóiratban, hogy az ország egyik elzárt, elmaradott térségébe a minisztériuma jóvoltából számítógépek jutottak. Csakhogy abban a kicsi faluban, ahonnan a riport tudósított, még fával sem tudtak fűteni az iskolában, éppen ezért a tanár azt mondta, komolyan fontolgatják, hogy eltüzeljék a frissen kapott számítógépeket.”