nem jelenti azt, hogy akár egyetlen esetben is azonosultak azzal, akinek kegyelmet adtak.
Csupán annyit, hogy elolvasták a kegyelmi kérvényben írottakat és egyetértettek azzal (az igazságügyi tárcától jött) kezdeményezéssel, hogy az illető mentesüljön a büntetés alól. Nem azért, mert nem érdemelné meg, hanem azért, mert valamilyen – a kérvényben leírt szempont miatt – így látta jónak, akinek ebben döntési szabadsága van.
Ezt a döntési szabadságot amúgy a képviselők biztosítottak számára azzal, hogy megválasztották elnöknek, a képviselőket pedig a választópolgárok választották meg, másképpen mondva: közösen bíztuk a kegyelem dolgát az elnökre.
Sok évvel ezelőtt jogász barátom ügyvédként képviselt egy közismerten gazfickó pénzembert. Egy hetilapban, amely rendszeresen aggódik a jogállamért, a főszerkesztő írt akkor egy publicisztikát arról, hogy jogász barátom is egy gazember, hiszen efféle megbízást magára adó úr nem fogad el.
Holott ugye minden csecsemő tudja, hogy jogvédelem mindenkinek jár.