Magyar Péter, Mellár Tamás, Kaltenbach – van itt minden, mint a vásárban!

Valahol katartikus élmény, hogy

aki keresett-kutatott a fotói között, majd felkiáltott, hogy „ez az,

amellyel hitelesen illusztrálom böjtelő havában, hogy mennyire totálisan szakítottam most egyszerre ezzel az urizáló világgal, mennyire megvetem azt a rongyrázós NER-közeget (konkrétan bele is borzongok), és mennyivel inkább azonosulok a szegény kis ázó-fázó borsodi lurkókkal”, hogy aztán erre a képre ájultan nyomkodják a lájkokat ugyanazok a meggyőződéses ellenzékiek is, akik néhány nappal korábban gyűlöletvihart, respektíve

amiért azok egyáltalán valaha is szóba mertek állni olyasvalakivel, aki 2018-ban egy választási eredményvárón fideszes fülbevalót viselt.

Méghozzá azért katartikus élmény a Csalódott Fideszes felbukkanása, mert így kiderülhetett:

Hogy balosok tömegei készek két lábon járó reménysugárnak tekinteni egy olyan figurát, aki Gulyás Márton stúdiójában higgadtan elmagyarázza, miért nincs semmi látnivaló a Pegasus körül; aki rámutat, hogy a fideszesek „nagyon nagy többsége” jóravaló, becsületes emberként dolgozik honfitársainak boldogulásáért; aki leszögezi, hogy a bíróságok függetlenek; aki elmondja, hogy bár szubjektíve nem rajongunk a plakátkampányokért, de azért álszentek se legyünk, profi kommunikáció nélkül nincs választási győzelem, anélkül pedig bizony nem hajtható végre a kívánt politikai program; továbbá

(lásd egyébként az említett borsodi gyerekeket, akiknek szülei a G7 szerint immár akár napi 25 ezret is meg tudnak keresni, ha odateszik magukat – lehet erre azt mondani, hogy jó, de a Tiborcznak mennyivel több pénze van, épeszű ember azonban nem irigyli azt, akinek milliárdokkal kell majd tételesen elszámolnia az Úr előtt).

Eddig hiába próbált udvariasan előhozakodni az ember Magyar Péter meglátásainak akár csak felével, máris a propagandistabélyeget kapta a homlokára – ezért klassz, hogy egy hangos R1G-be és divatos nyakkendőbe csomagolva végre be- és elfogadhatóvá, sőt, lájkolhatóvá váltak ezek az érvek.

Már csak azért is előremutató, ha balos barátaink kezdenek némileg nyitni a jobboldali-konzervatív világmegfejtések felé, mert az például tényleg kétségbeejtő érzés lehet, amikor a Schmitt Pál helyesírásán éveken át hahotázó és Áder Jánost is vállalhatatlanul elfogultnak érző ellenzéki értelmiségi az arcába kapja, hogy szeretett Karácsony Gergelyének pártja azt a Kaltenbach Jenőt jelöli „a nemzet egységét valóban megjelenítő” köztársasági elnöknek, akinek számára egy szimpla magyar „é” betű létrehozása is megugorhatatlan kihívás, és aki szerint igen sajnálatos, hogy

(kommentben jöhetnek az idézetek, amelyekben a „fidesznyik” Novák Katalin hasonlóan nyilatkozik akár csak a Nyugati Fénynek is a rajongótáboráról). „Mèg egy országot, ennyi ostoba, önsorsrontó, nacionalista fajankóval(janinával) amennyi ebben az országban van, lámpással kell keresni” – mutat rá Karácsonyék államfőjelöltje, és szinte érezzük, mennyit emelne az ország megítélésén, ha ilyen ügyvédünk lenne a nemzetközi porondon.

„Az adatok alapján szerintem eldőlt, hogy a második fordulót Karácsony Gergely fogja megnyerni” – elemezte az ellenzéki előválasztást a dörzsölt vátesz.

Ha a Párbeszéd szerint ő a legalkalmasabb, milyen lehet a többi?

Vagy ott a másik párbeszédes, aki hamvazószerda napján hosszasan ecseteli, mennyire régen és mennyire jó keresztény ő, majd kifejti, hogy mostantól Balog Zoltán miatt otthagyja egyházát – ezzel megtagadva az úrvacsora vételét, azaz (Kálvin János szavai szerint) a Krisztussal való titokzatos közösséget –, a többiek pedig reszkessenek, merthogy előbb-utóbb meg kell állniuk az Úr ítélőszéke előtt.

Mi van akkor, ha Mellár Tamáson pedig többek között az lesz számonkérve, hogy bár számos botladozó kereszténnyel ellentétben neki megadatott, hogy hívő családban nőhetett fel és így mély gyökereket ereszthetett, a példamutatás és a személyes szerepvállalás helyett nagyböjt kezdetén politikai okokból, klasszikus farizeusként otthagyja egyházát, esetlegesen magával rántva másokat is?

Márpedig így, nagyböjt kezdetén minden (kultúr)keresztény pontosan ugyanarra kap meghívást, hívják bár Tóninak, Péternek, Tamásnak vagy Francescának:

Másokért böjtölni, másokért imádkozni és másokat minden feltűnés nélkül, önzetlenül segíteni, ez volna most a feladat, és egyben az üdvözítő út is. Aki ehelyett – ráadásul Szent II. János Pál pápát is belerángatva – arról posztolgat, hogy ő bezzeg kinek mikor hány százezer forintot adományozott, az sajnos semmiféle pozitív fordulat elhozására nem alkalmas.

(Nyitókép: képernyőfotó)