Levelet írtunk a Gyurcsány-pártnak, hogy szerintük belefér-e, hogy „lekurvázzanak” egy politikust

2024. február 13. 14:11

A párt orbánozott egyet, de azért válaszolt is levelünkre.

2024. február 13. 14:11

Kedden megírtuk: nem cáfolt rá a baloldal: szerintük nyugodtan lehet „kurvázni” a jobboldali közszereplőket. „Hol van ilyenkor Kunhalmi művésznő, Vadai professzor?” – mutatott rá Kocsis Máté. Erről itt olvashat bővebben.

Emlékezetes: vasárnapi publicisztikájában Arató András, a Klubrádió vezetője odáig ment, hogy a szombaton lemondó Novák Katalint és Varga Juditot nemes egyszerűséggel lekurvázta. A cikk címe is az volt, hogy „kurvák cseréje”, azonban azóta azt már átírták a „Bútorok cseréjére”, végül cikkünk írásakor már nem is elérhető a botrányos cikk. Időközben a 444-nek megszólalt Arató András is, aki most már belátja, hogy „nem volt szerencsés a megfogalmazás”, de tartalmilag most is egyetért azzal, amit leírt. „Aki nem a propagandamédiában dolgozik, az tudja, hogy a két nő leváltásával semmi sem változik a rendszerben” – fejtegette a Klubrádió tulajdonosa. Erről itt írtunk korábban.

Megkérdeztük az ellenzék legerősebb pártját

Mivel fenti cikkünk írásáig a párt nem reagált a történtekre, az eset kapcsán lapunk levélben fordult a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratiks Kolícióhoz. Arra voltunk kíváncsiak, Vadai Ágnes mit gondol Arató András kijelentéséről? Elfogadhatónak tartják-e, hogy bárki ilyen szavakkal illessen egy képviselőt?

Lapunknak küldött válaszában a Gyurcsány-párt orbánozott, pedofilhálózatozott, de azért megírták azt is: 

Arató Andrástól sem fogadható el, hogy bárkiről súlyosan sértő és megalázó mondatokat mondjon.”

A Gyurcsány-párt lapunknak küldött teljes válaszát az alábbiakban változatások nélkül közöljük:

„Tisztelt Mandiner Szerkesztőség! 

Ahogy Bayer Zsolttól, Kocsis Mátétól és a kormányzati prograndától, úgy Arató Andrástól sem fogadható el, hogy bárkiről súlyosan sértő és megalázó mondatokat mondjon, viszont minden politikai szereplőtől, így a Mandinertől is elvárható, hogy a rendszerváltás óta történt legsúlyosabb botrányt és a pedofilsimogatókat nyíltan is elítélje, ehelyett a Mandiner szerkesztősége is láthatóan mindent megtesz azért, hogy az orbáni pedofilhálózhatról inkább elterelje a figyelmet. 

Felhívjuk a figyelmüket, hogy válaszunk közzétételét csak teljes terjedelmében engedélyezzük. 

Üdvözlettel, 
DK Sajtóiroda”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Isza Ferenc / AFP

 

Összesen 177 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
macsaiv49
2024. február 15. 12:12
Őszintén? Én még ennyit sem vártam tőlük. Ezek nem nyilatkoznak egy jobboldalhoz köthető médiumnak sem. Egyébként meg szánalmas válasz, ennyi telik tőlük. Szánalmas válasz, szánalmas emberektől...
pollip
2024. február 14. 07:11
Azt is meg kéne kérdezni, hogy megszavaznák -e az eu-s migrációs paktumot? Az ellenzék nagyon hallgat a migrációról!
moricka13-3
2024. február 14. 03:40
Gyurcsány most is hazudik, mert a rendszerváltás óta a legsúlyosabb botrány véletlenül sem most történt, hanem 2006-ban, amikor Őkelme fortélyos szemfényvesztéssel, össze-vissza hazudozással akarta meg nem történtté tenni a saját maga által trükkök százaival és ezreivel okozott károkat. Ahelyett, hogy jól a tükörbe nézve magába szállna, még évtizedekkel annak utána is, hogy saját bűneiről elterelje a figyelmet, hiába akarja menteni a menthetetlent, teljes bizonyosság, hogy minden megnyilvánulása további választói palimadaraknak a befogására véletlenül sem, csupán az elriasztására alkalmas a jövőre nézve is.
Nimril
2024. február 14. 00:12
Amúgy ezt a választ egy kommunikációs szakember írta, vagy esetleg valamelyik 8 általánost végzett elvtárs? :D :D Beszarás, bazmeg. Ebben a pár sorban is sikerült félregépelni, rosszul központozni, stb. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!