Vizsgálat indult, miután a Klubrádió szerzője lekurvázta Novák Katalint és Varga Juditot
2024. február 12. 17:40
Tényi István szerint a köztársasági elnök megsértése Magyarország, a magyar nemzet megsértését jelenti.
2024. február 12. 17:40
5 p
111
5
191
Mentés
Tényi István becsületsértés vétség gyanúja miatt bejelentést tesz a legfőbb ügyészségnél ismeretlen elkövető ellen, miután a Klubrádióban megjelent Arató András véleménycikke, melynek az volt a címe: „Kurvák cseréje”. Tényi indoklása szerint az Alaptörvény 12. cikk első bekezdése alapján a köztársasági elnök személye sérthetetlen. Állítása szerint az államfő sérthetetlensége alkotmányjogi jogállásából következik, nevezetesen abból, hogy a köztársasági elnök Magyarország államfője, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.
A köztársasági elnök megsértése Magyarország, a magyar nemzet megsértését jelenti”
– olvasható.
Tényi István szerint elengedhetetlen annak a büntetőjogszabálynak a megalkotása, amely a köztársasági elnök személyével szembeni sértő megnyilatkozásokat megfelelően szankcionálja. Úgy gondolja, hogy ettől függetlenül „az ilyen magatartások határozott és feltétlen elítélésével nem késlekedhetünk”. Megjegyezte, nemegyszer hallani az Országgyűlésben patetikus szónoklatokat a köztársaságról, a köztársaság veszélyeztetéséről és a köztársaság védelméről, ugyanakkor, amikor a köztársaság elnökét éri méltatlan támadás, az Országgyűlés néma marad.
Először nem hittem a saját szememnek, ugyanis Kurvák cseréje címmel jelent (jelenhetett) meg egy, a klubrádiós hímvarjú, Arató András jegyezte károgás Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő asszonyok lemondásáról.
A Magyar Nemzet a bejelentést idézve azt írja, a szóvá tett magatartás az államfő személyén keresztül magát az országot sérti, az ország alkotmányos berendezkedésének, tiszteletben tartásának hiányáról tanúskodik.
A köztársasági elnök személyével szembeni sértő megnyilatkozásokat megengedhetetlennek, alkotmányos rendünkkel összeegyeztethetetlennek tartom”
– fogalmazott Tényi István, megjegyezve, az Alaptörvény a köztársasági elnök személyének sérthetetlenségét nemcsak deklarálja, hanem felelőtlenségének határait is meg határozza. Tényi szerint azt is ki kell vizsgálni, hogy a kijelentések kimerítik-e a büntető törvénykönyv 227. paragrafusának második bekezdésének b) pontjába ütköző becsületsértés vétség gyanúját.
„Indítványozom, hogy –rágalmazás vétség gyanúja esetén- a Pesti Központi Kerületi Bíróság küldje meg a bejelentést – a magánvád előterjesztésére jogosult személy miatt – a Köztársasági Elnök, illetve Varga Judit országgyűlési képviselő részére. A vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérem. Az ügyben tett intézkedésekről tájékoztatás kérek” – zárta az indoklását Tényi István.
A Klubrádión vasárnap este jelent meg Arató András véleménycikke, melynek a címe a „Kurvák cseréje” volt, mostanra a lap átírta azt „Bútorok cseréjére”, azonban az interneten semmi nem marad nyom nélkül és könnyen vissza lehet keresni az eredeti verziót.
A TikTok-videók és a politikai üzenetek összeférnek? Vincze Emília szerint ez „baromi nehéz”, de mégis működik – Orbán Viktor TikTok-csatornáján különösen.
Újabb szürreális pillanathoz érkezett Magyar Péter „nőpolitikája”: egy konferencián arról beszélt volna, hogy miként kell támogatnia egy férfinak a partnerét a karrierépítésben.
Fel kell jelenteni ezt az ürgét becsületsértésért. Nem vizsgálgatni kell, hiszen hangfelvételről van szó és beazonositották. Mo. borzalmas ez az ordenáré szabadszájúság túlfizetett műsorvezetők részéről.