Visszavonul a közélettől és lemond parlamenti mandátumáról Varga Judit a kegyelmi ügy miatt

2024. február 10. 17:47

Az EP-lista vezetéséről is lemondott a politikus.

2024. február 10. 17:47

Ahogy korábban a Mandiner is megírta, lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, a kegyelmi ügy miatt. Ezzel kapcsolatban az igazságügyi miniszter is megszólalt és kijelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról és visszavonul a közélettől. Varga Judit hangsúlyozta, az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalja, döntését így indokolta: 

„A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom”

Ezt is ajánljuk a témában

Varga Judit azt is kijelentette: „Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.”
Az igazságügyi miniszter úgy zárta gondolatait: „Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Varga Judit Facebook-oldala

Összesen 368 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2024. március 15. 14:21
Nagyon sajnàlom! Okos, tehetséges, inteligens nő.
backsplash
2024. február 12. 07:50
Egy kisfaszú éretlen idióta vagy, Petike.
2024. február 11. 16:49 Szerkesztve
Örüljön hogy nem Völlner mellett ül a vádlottak padján.
2024. február 11. 11:36 Szerkesztve
Novák Katalin és Varga Judit nem felelősségteljes, hanem elkapkodott, megalapozatlan döntést hozott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!