Azt sem tudjuk, miért kell néhány ezer megjelentet a magyar ifjúságként definiálni. Valójában a magyar ifjúság nem fedi le egészében azokat, akik influenszereket követnek, még akkor sem, ha nyilván jobban látszanak és hallatszanak, akik általában szeretnek hangoskodni.
Ami igazán izgalmas az influenszerkérdésben, arról persze hallgatni illik a a baloldalon. Egészen pontosan arra gondolok, hogy ha a kormányoldalon feltűnik egy híresség, olimpiai bajnok, rocksztár vagy éppen hegedűvirtuóz, akkor mindenki sikítófrászban tör ki a balszélen. Hogy ez volna a keresztyénség, nahát, és hogy nekünk mit illik és mit nem, és egyébként is, meg azonban, viszont, de, hovatovább és a többi. Amire csakis azt válaszolhatjuk, hogy ha valóban hiszünk a demokráciában, akkor minden magyar állampolgár olyan rendezvényen jelenik meg, amilyenen csak akar. Ha celeb, ha sztár az illető, akkor is. (...)
Beszéljünk őszintén: aki Pottyondy Edinát olyan helyes kis asszonynak, feleségnek való adta-teremtettének látja, annak szemorvoshoz szükséges fáradnia. Ezek a férfi- és női alakok valójában teljesen egyformák, egyetlen vázból öntötték ki mindannyiukat. Erőszakosak, ostobák, gátlástalanok és persze, nagyon szeretik, amikor megéljenzik őket, a kapott pénz, a fizetség pedig különösen megnemesíti mindennapjaikat, felvillanyozza őket.”