Demkó Attila: Azerbajdzsán kulcsország, és nagyon úgy tűnik, hogy sokáig az is marad

A tüzek vidéke a Kaszpi-tenger nyugati partja, a tengerbe hatvan kilométer mélyen benyúló Abşeron-félsziget meg különösen az. Ez az olajipar egyik szülőhelye: a föld mélye máig nem merült ki, pedig több mint száz éve bányásszák kincseit. Az itt felhozott olaj nélkül a szovjet hadigépezet aligha élte volna túl az 1942-es évet, és a nyersanyag nagyban hozzájárult Azerbajdzsán győzelméhez is az Örményország elleni háborúban.

Száraz, különleges vidék ez, holdbéli sárvulkánokkal és a félsziget déli partján egy hatalmas metropolisszal. A lassan hárommilliós, de még nagyobbnak látszó főváros, Baku az olaj gyermeke. Egykoron a település mellett is dolgoztak a szivattyúk, égtek a fáklyák. Ma már csak két dolog emlékeztet Bakuban az olajiparra: a tengerparti sétányon kiállított fúrótorony és a tenger felől jövő, nem kellemetlen, de egyértelműen olajra utaló illat. Valahol a látóhatáron túl fúrótornyok lehetnek. Azerbajdzsán ma a világ 23. legnagyobb olajtermelője, harmincszor annyi olajat termel, mint Magyar­ország. Földgázban pedig a 26. helyen van, de ez is bőven tízszerese a magyar termelésnek. Ráadásul stratégiai ponton fekszik, ahol Oroszország elkerülésével lehet majd gázt hozni Európába Türkmenisztánból és Kazahsztánból. Baku az a pont, ahol megkerülhető Moszkva, továbbá Peking és Teherán is, ahol Közép-Ázsia ásványkincsei ki tudnak jutni a nyugati világba.

Baku nemcsak egy stratégiai helyen fekvő ország fővárosa, hanem lenyűgöző város is. A belső kerületekben szinte már semmit nem látni a szovjet múltból. A tengerparti promenád egy modern negyedben kezdődik, ahova felhőkarcolók sora kíséri be az utazót a repülőtérről. A Kaszpi-tenger hullámai nagy erővel csapódnak a partnak, a magas betonfalak alighanem azt jelzik, lehetnek ennél nagyobbak is. Innen már látszanak a Lángtornyok, három láng alakú felhőkarcoló az öböl másik oldalán, a belvároson túl.

Az igazi meglepetés a kettő között van: a gyönyörűen felújított középkori óváros és a 19. századi városrész, amely az olajvagyonból épült. Itt-ott akár Közép-Európában is érezheti magát az utazó, három lengyel is részt vett főépítészként a város fejlesztésében. Az Orosz Birodalom akkor Varsóig tartott – innen a kapcsolat. Persze a pálmafák és a kaktuszok tudatják, melegebb tájon vagyunk. Az óváros szinte átmenet nélkül kezdődik, egyszer csak feltűnnek az okkersárga falak. Néhány méter után a 19.-ből a 12. századba érkezünk. Elnémul a forgalom zaja, a szűk kis utcákon nyugodtan lehet bejárni a szinte teljesen épen megmaradt középkori negyedet. Bármi volt is itt a szovjet időkben, most minden rendezett, gondosan fel van újítva. A negyed ékessége a Szűz-torony, 30 méteres magasságával középkori felhőkarcolóként emelkedik ki a környezetéből. Egykor itt volt a Kaszpi-tenger partja, és egyesek szerint ez a vízre néző őrtorony volt, de van olyan elmélet, hogy sokkal régebbi építmény. Eszerint még az iszlám előtti perzsa időkből való, és a zoroasztrizmushoz kötődik. Akárhogy van is, a mai Azerbajdzsán sok szállal kötődik déli szomszédjához, Iránhoz. A perzsa állam északi részén több azeri él, akár 20 millió is, mint magában a 10 milliós Azerbajdzsánban. Ha van kettévágott nép, az azeri az, a mai határt ugyanis nem ők húzták meg, hanem a győztes Orosz Birodalom és a vesztes Perzsia alkujából született.

Valahogy mégsem ez tölti be a nemzeti tudatot ma, hanem az örmény–azeri háború emléke. Az óvároson túl, a tenger felé emelkedő domb oldalában sírok százai vannak, azeri katonák sírjai. Alattuk a tenger, mellettük az emléküket őrző, magasan lobogó örök láng, felettük a Lángtornyok. Közép-európai fejjel nehezen megérthető, rendkívül mély történelmű térség ez. Északon Oroszország, délen Irán, keleten Közép-Ázsia ásványkincsei. Azerbajdzsán kulcsország, és ahogy az események alakulni látszanak, sokáig az is marad.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Nyitókép: Shutterstock