Örömködés a megcsonkított Mária-szobor fölött – avagy a Magyar Ateista Társaság is beiratkozott a nyugati balos barbárok klubjába

2024. január 04. 05:52

Lassan be kéne utalni a tagjaikat egy terápiára. Vagy legalább egy alapfokú tudományelméleti képzésre.

2024. január 04. 05:52
null
Szilvay Gergely

Az ateista vallásúak idétlen, intoleráns gittegyletének a jelek szerint kifejezetten tetszik a dunavecsei Mária-szobor lerombolása, azaz beálltak az agresszív, szobordöntögető woke eltörléskultúra mögé – legalábbis ez jön le az egyszeri olvasónak a Magyar Ateista Társaság Facebookon közzétett, egymondatos közleményéből.

De lássuk, mi is történt meg újra,

hiszen a Mária-szobrot másodszorra érte vandál támadás.

Mint arról a Mandiner is beszámolt, 2023 májusában a felismerhetetlenségig szétverték a nem sokkal korábban felállított dunavecsei Szűz Mária-szobrot. A Béke Királynője szobornak – amelynek létrejöttét Dunavecse plébánosa, Bese Gergő atya a saját pénzéből finanszírozta, hálából tízéves papi szolgálatáért – akkor csak a keze maradt épen. Ezt követően közösségi kezdeményezésre (gyűjtésből, illetve a KDNP parlamenti frakciójának anyagi támogatásával) újra elkészült az alkotás, amelyet eredeti helyére állítottak fel december 28-án.

A terv az volt, hogy január 1-jén, a béke világnapján, amely a katolikus egyházban Mária istenanyaságának ünnepnapja, Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek áldja meg a szobrot ünnepélyes keretek között, és fohászkodik a békéért. Azonban december 31-én hajnali hat órakor

újabb bejelentés érkezett a kunszentmiklósi rendőrkapitányságra: a szobrot ismét megrongálták, szérverték a fejét, földre hullott darabjait pedig megrongálták.

Ezt is ajánljuk a témában

Erre volt képes annyit reagálni szilveszter estéjén a Magyar Ateista Társaság (MATT) a Facebookon, hogy: 

Miért provokálja egy agresszív kisebbség a többséget azzal, hogy vallási szimbólumokkal foglalják el a köztereket?”

Nehéz eldönteni, hogy magát komolyan vevő vagy szimplán csak trollkodó csapatról van-e szó, mindenesetre annyit tudható, hogy a társaság nem hivatalosan 2014-ben alakult az ateizmus Facebook-csoport tagjainak egy részéből mint ateista érdekvédelmi csoport. A Magyar Ateista Társaságot a Fővárosi Törvényszék hivatalosan 2019-ben jegyezte be, nem közhasznú egyesületként. Facebook-oldalának 4600 követője van.

Nos, nem nagyon látom be, hogy a 4600 Facebook-követő meg a társaság tagsága bármilyen többséget képviselne. A társaság nagyot örömködött a népszámlálási adatokon, azon, hogy a vallásra vonatkozó kérdésre 40 százalék tagadta meg a választ, mindenesetre ha hihetünk az Átlátszónak, akkor a plusz kétmillió válaszmegtagadó többsége valószínűleg vallásos, tehát nem keresztényből lett kevesebb. Akárhogy is, 

az ateisták éppenséggel nincsenek többségben itthon.

Másrészt azt sem sikerül kimutatni, hogy az ateisták többsége ellenezné a Mária-szobrot; egy ateista simán lehet például kultúrkeresztény. Egyébként meg a közterek nem csak az ateisták közterei, Dunavecse köztereinek felhasználásáról pedig a dunavecseieknek van joga dönteni, és inkább nem tippelem meg, hány tagja van ott a Magyar Ateista Társaságnak.

A MATT által kiposztolt mondat ráadásul semmiféle együttérzésről, toleranciáról, nagyonvalúságról nem tanúskodik, lényegében burkolt egyetértést sugall a támadókkal. Ezzel 

a Magyar Ateista Társaság beiratkozott a modern, nyugati baloldali barbárok klubjába, az eltörléskultúra képviselői közé.

Mert ugye ha a dunavecsei Mária-szobor látványa ennyire elviselhetetlen a szervezet számára, akkor vajon mennyire képes elviselni a gellérthegyi Szent Gellért-szobor, a Mátyás-templom, a Szent István-bazilika, a Hősök terei Gábriel arkangyal látványát, vagy épp minden faluban és országúton Nepomuki Szent János szobrát, vagy épp az útmenti kereszteket?

S láss csodát: a csobánkai csúcskereszttel is akadnak gondjai az ateisták ezen csoportjának.

Egyébként a szervezet egy olyan militáns, ám buta ateizmust képvisel, az ötvenes évek kommunistáinak módjára, ami még azzal sincs tisztában, hogy nem „a tudomány”, hanem a naturalizmus és a naturalista tudományértelmezés áll szemben a vallással (lásd erről Alvin Plantinga filozófiaprofesszor eszmefuttatásait például itt és itt); és hogy a Richard Dawkins-féle „új ateizmus” komolyan vehetetlen: Dawkins és társainak érveit a teológus és filozófus körökben sosem vették komolyan, mivel nem voltak komolyan vehetők – szalmabáb-érvelés, a természettudomány határátlépése (abszolutizálása), valamint teológiai és a filozófiai járatlanság jellemezte őket.

A MATT egyébként azon is lamentált egy sort, hogy „az »ateista« választ a 2011-es népszámlálással ellentétben és a MATT tiltakozása ellenére ezúttal az egyházak között kellett megtalálnia annak, akinek egyáltalán eszébe jutott, hogy ott keresse”. Nos, a KSH ezen eljárása teljesen indokolt. Régi felvetés, hogy 

az ateizmus csak egy másik vallás, melynek van hitrendszere és szent szimbólumai, akár még papsága is.

Ha végiggondoljuk William T. Cavanaugh professzor érveit, és azt vesszük, hogy a szentség tisztelete és a szentség jelei szinte bármiben meg tudnak jelenni, akkor elég könnyű lesz kimutatni, hogy az ateizmus csak egy másik vallás – főleg militáns formájában, illetve abban a szcientista formában, ahogyan a MATT képviseli, ami lényegében egy tudományvallást takar, a tudomány szentként való tiszteletét, vallásos imádatát.

Az ateisták még szent háborút is indítanak, például „a vallás”, „a vallások” ellen.

Az már csak mellékes megjegyzésem, hogy Cavanaugh professzor szerint definiálhatatlan a „vallás” fogalma, és eleve téves a „vallásos” és „szekuláris” szembeállítása. Mindkettő modern találmány. A jelek szerint úgyszintén nem hallottak még a MATT-nál Richard Swinburne oxfordi filozófiaprofesszor kereszténységigazolásáról, ami részint tudományfilozófián alapszik, de hát miért is hallottak volna?

Van egy olyan gyanúm, hogy az ateista társaság hasonlít (esetleg tagsági átfedése is van) a magát nemrég Laposföld-díjak osztogatásával lejárató Szkeptikus Társasághoz, azaz egy baloldali ideológiai lerakat.

Nagy arc, kicsi ész, krisztofóbia – ez jellemzi a Magyar Ateista Társaságot. Lehet, hogy be kéne utalni tagjaikat egy terápiára, vagy egy alapfokú továbbképzésre tudományelméletből?

Szóval nagyon nincs rend a fejekben a militáns ateisták klubjában. Még jó, hogy csak egy törpe kisebbségről van szó, és a többség, akár keresztény, akár nem, tud értelmesebben gondolkodni a dolgokról. És a keresztény szobrokról is.

(Nyitókép forrása: Bese Gergő dunavecsei plébános Facebook-oldala)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemkon-2
2024. január 06. 15:32
Mennyiben volt "örömködés" a MATT-nak e vandalizmus okán elkövetett - egyébként eléggé részvétlen - megjegyzése? Semennyiben, mert ez csak azt a tényt állapította meg, hogy a kormány által támogatott egyházak egyre magabiztosabban folytatják térhódító és hittérítő tevékenységüket "todo modo" a hatáskörükön kívül élő emberek túlnyomó többsége körében, ahogyan ezt Szilvay úr is teszi. És úgy tűnik, nem mindenki fejezi ki az ellenérzéseit civilizált módon, ahogyan komoly indulatokat keltett annak idején az őszödi beszéd is. Szilvay úrat ez az indokolatlan minősítés úgy felspannolta, hogy általános támadást indított az ateizmus ellen, pedig könnyen belátható, hogy az ember természetes állapota ez, a hitet/vallásosságot csak felcseperedése során szedi fel.
..--..
2024. január 05. 08:49
-zsoltkom- Welszibard részére 2024. január 05. 01:13 A szobor- és képrongálás vandál dolog, mégis van hozzá keresztény történelem a keresztényektől. Az élet igazolja vissza indokaival, hogy van létjogosultsága rombolni. Manapság Mo-on nem tud diszkrét lenni a kereszténység. Hatalma van, tehát hivalkodó. Az a Mária szobor annyira makulátlan felületű, hogy felmerül az emberi kéz és gondolkodás hiánya. Talán van ennek köze ahhoz, hogy a rongálók nem gondoltak bele tettükbe. Azért van némi különbség a Michelangelo Pieta-Máriája és az összetört Mária között. Nem? (Mindenki tudja, hogy Mária már nem él, és hogy hol képzelik el a hívők hitük alapján. Szoborként minek oda még olyan habos felhőt is odabiggyeszteni? Szájbarágós az a Mária szobor, képzeletnek nem hagy semmit. Mária arca szobormerev...úgy élettelen ahogy van, ha már belementél a giccs értetésébe.
..--..
2024. január 05. 08:40
-zsoltkom- Welszibard részére 2024. január 05. 01:13 "a legegyszerűbb - fehér" Az ajánlott irodalmadat a giccsről vagy régen olvastad vagy felületesen. Gillo Dorflestől (nekem 1986-os kiadás) az 50.oldalon belép egy új fogalom: giccsmitosz. Ami éppenséggel a kereszténységre is találó lehet (mennyi útszéli keresztnek és Máriának lehet lenni, hogy ne csapjon át közönségesbe illetve giccsnek?) Talán ez is mutatja, hogy a fehér szín indokolt esetben és választéknak csak elég egyszerű egyetlen sajátossága lehet a giccsnek. De ott van az 51.oldalon Hermann Broch írása, akinél szintén előfordul a felhasznált anyag viszonyítása a giccs megállapításához. Elég terjedelmes jellemzőkből lehet válogatni a giccs felismeréséhez. Nem kellene úgy tenned, hogy csak a szín az egyetlen határozó.
pufidesz-es-jajj-a-cankciok-2
2024. január 05. 01:46
A szoborrongálást elítélve írom ezt. Jó sok butaságot összehordott itt Szilvay a tudomány és a vallás viszonyáról az értelem látszatát keltve. A többség meg benyeli ezt a sok semmit. Nem is értem miért keverte bele a filozófiát a rongálásba. Illetve sejtem: mert itt jól hangzik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!