Ráadásul az unió is gyakorlatilag elengedte a korábbi költségvetési szabályokat, hogy késve ugyan, de az új korhoz alkalmazkodó szabályrendszert dolgozzon ki: elsőként a járványhelyzetben függesztették fel a korábbi elvárásokat, amelyekhez végül nem is térnek vissza. Jól szimbolizálja a helyzet komolyságát, hogy a 2008-as válság után görög megszorításokat követelő németek jelentik ma Európa pénzügyi válsággócát, ugyanis kormányválságot okozott annak kiderülése, hogy trükkök százaival építettek fel egy a rendes költségvetés dupláját kitevő árnyékköltségvetést, kiüresítve a közpénzügyi keretrendszereket. A válságot itt nem kizárólag az okozza, hogy a korábbinál sokkal többet kívánnak költeni, hanem az, hogy ezt már titokban elkezdték úgy, hogy még bizonytalanság övezi az új szabályokat, illetve azok részleteit és gyakorlati jelentőségét.
Az unióban 2024 elején már látszik is az új szabályrendszer, ami a világ megváltozásának felismeréséből eredően a korábbinál jóval megengedőbb és egyszerre igyekszik lehetővé tenni az egyébként továbbra is szigorú deficitszabályoknak való megfelelést illetve az extra stratégiai beruházásokat. Valószínűsíthetjük, hogy e szabályokat a következő hónapokban és években számos további vita övezi majd és a politikai alkufolyamatok eredményeként további kivételek is bekerülnek majd a normarendszerbe. Így tehát a járványhelyzet után a jövőben a hadiipari és zöld költések (vagy átmenetileg a kamatkiadások) olyan területnek számíthatnak, amelyeket nem is számítanak majd bele a költségvetési egyenlegbe, felismerve azt, hogy ezekre nem lehet eleget költeni. A kontrollált, stratégiai deficitpolitika ezért hangsúlyozottan célzott támogatásokat nyújt a jövőbeli növekedési képesség emelésére, célja nem elsősorban az általános gazdaságélénkítés, sokkal inkább a növekedési potenciál emelése. Ha úgy tetszik, legalább annyira a pályát változtatja meg, mint amennyire a tempót.
Az új világ jelmondata az lesz, hogy a jövő, illetve a jövőbeli biztonság és túlélés megdrágult, amire nem tudunk eleget költeni.
A jövő drágulása alatt a jól ismert strukturális tényezőket értjük: az energiaátállás költségét, a zöld energia potenciálisan magasabb árát, az idősödő, munkaerőhiányos társadalmakat, illetve a tőkében szűkös, növekvő töredezettségű világgazdaság árfelhajtó erejét. A globális politikai erőviszonyok átrendeződése, a Kelet és a BRICS országok erősödése is blokkosodást és azok közötti politikai súrlódásokat eredményezhet. A változó erőviszonyok új versenyfutáshoz vezetnek és számos szereplő önbizalmát, ambícióit is növelik.
A stratégiai pontokat rövid távú érdekeik mentén fojtogató politikai erők – lásd a vörös-tengeri válságot – nyomán az új gazdasági rendszert nevezhetnénk új kifejezéssel egyszerűen zsaroló gazdaságnak („bargaining economy”) is, amelyben minden szinten felértékelődik a politikai erő. Ide tartozik egyébként a válságokat extraprofit megszerzésére felhasználó piaci szereplők viselkedése is, de a tőlük a hatalmat visszavenni kívánó szakszervezeti mozgalmak is a nyugati világban. Az infláció ebben a tekintetben nem más, mint politikai küzdelmek kimenete.