Letartóztatták az újpesti halálos balesetet okozó férfit

2024. január 27. 18:31

El volt tiltva a vezetéstől, így okozta a balesetet.

2024. január 27. 18:31

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint hétfőn halálos balesetet okozott Újpesten – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton az MTI-vel.

Szabó József Tamás elmondta: a nyomozási bíró a letartóztatást a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta, hogy a férfi ellen több eljárás is van folyamatban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte: a 40 éves férfi – miután több napi rejtőzködés után csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták a rendőrök – beismerő vallomást tett.

Kihallgatásán elismerte, hogy

vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült hétfőn a volán mögé, így okozott Újpesten balesetet.

Hozzátették: a rendőrök a férfi elfogása után kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A férfit előállították mintavételre, majd halálos közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása és eltiltás hatálya alatti járművezetés megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A BRFK tájékoztatása szerint a baleset hétfő este fél nyolc körül történt: egy Mercedes R320 típusú személygépkocsi a főváros IV. kerületében, a Rózsa utcában, a Deák Ferenc utcai kereszteződésnél a piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik autó villanyoszlopnak csapódott, míg a másik két autó egy autóbusznak sodródott. A balesetben hárman sérültek meg: egyikük – egy kétgyermekes apuka – a helyszínen meghalt, a másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

A gyanúsított segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, nem hagyta hátra az adatait és nem győződött meg a sérültek állapotáról – áll a rendőrség korábbi közleményében.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barni-a-hegyrol
2024. január 27. 22:26
Kínpadra vele!
rockercicc
2024. január 27. 21:56
Kár, hogy nincs halálbüntetés!
angeleye
2024. január 27. 21:11
majd most jön az, hogy nem elég világos a cella, és az élelmezés sem elégíti ki az ízlését.....hja, és neki jogai vannak.
orokkuruc-2
2024. január 27. 20:37
tényleg nem lehetne olyat, hogy azokat a kocsikat figyelik , amelyek tulajdonosától elvették a jogsit? Már sokadik balesetet okozzák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!