Lehet-e liberális egy keresztény?

„Mindenkinek jogában áll magát bárminek meghatározni, kereszténynek is akár, de a helyes identitás megtalálásához feltétlenül szükséges tisztázni egy körülményt: azt, hogy ki tartozik Hozzá, maga Jézus dönti el. Emellett fontos tudatosítani azt is, hogy a Megváltó követése nem (csupán) társadalmi pozíció, kulturális önazonossági állapot, esetleg vallási szokás, hanem élet-halál kérdése – maga Jézus figyelmeztet, hogy a Benne való hit (vagy nem hit) üdvösségi kérdés, az örökkévalóságban kibontakozó személyes sorsunkra kiható döntés. »Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.« (Ján 14,6)

A progresszív eszmerendszer a szabadság korlátlanságának hamis mítoszát ápolja, miközben annak biztonságos megélésének kereteit, az ahhoz szükséges viszonyítási pontokat, határokat elmozdítja, az évszázadokon át biztosnak vélt és fundamentumnak tartott értékeket relativizálja, a társadalmi és egyéb tekintélyek (például Isten mint abszolút mérték-adó) iránti atavisztikus bizalmatlansága miatt elnyomja a társadalmi-szociális-morális rend fenntartására szólító hangokat.

A progresszív liberalizmus politikai zászlóshajója lett:

– a gender törekvéseknek, amelyek igazi célja a két nem határainak elmosása, a szexuális identitás leválasztása a biológiai nem talapzatáról;

– annak az LMBTQ-törekvésnek, amely a család intézményét relativizálni szándékozza, azt leválasztani kívánja eredeti gyökereiről: az intézmény isteni eredetű, egy férfi és egy nő szellemi-lelki-testi egységének megőrzésére tervezett szövetség;

– annak a mozgalomnak, amely az anya abortuszhoz való jogát erősebbnek ítéli, mint a magzat élethez való jogát, és ezzel emberi életek kioltását legalizálja;

– az eutanázia (az emberi élet menetébe való öncélú emberi beavatkozás) támogatásának;

– a politikai korrektségnek, a woke-szemléletnek, a kritikai fajelméletnek, amelyek elterjedése és normává válása megakadályozza a társadalmi problémák néven nevezését, és ezzel a róluk való normális közbeszédet;

– annak a törekvésnek, amely a különböző kultúrájú, hagyományú, vallású népcsoportok együttélését propagálja, miközben tagadja a migráció és a társadalmi integráció ellentmondásait, rossz gyümölcseit;

– annak a törekvésnek, amelyet a nemzeti sajátosságok felszámolhatóságba vetett vakhit, a nemzeti hagyományokkal szembeni előítélet hajt;

– annak a törekvésnek, amely támogatja a globális struktúrák, az egységesített, digitalizált pénzügyi rendszerek, a központosított adatbázisok, másrészt a föderális államrendszerek létrehozását;

– annak a törekvésnek, amelynek jellemzője a „társadalom-mérnökösködés”, az evolutív-organikus fejlődés helyett a revolutív-felülről a folyamatokba beleavatkozó, mesterséges társadalom-átalakító projekt-kényszer.

A keresztény eszmények és a poszt-posztmodern liberalizmus jellemzőinek áttekintése után azt a következtetést kell levonnunk, hogy a két világ találkozási pontjai csekélyek.

A XXI. századi valóság az, hogy Krisztus követője szemezhet még a progresszió programjaiból, de egyre kevesebb találkozási pontot talál, a »liberális keresztény« fogalma inkább feloldhatatlan ellentmondást, mint pikáns eszmetársítást jelez már.”

***

Nyitókép: Kris Hoobaer / Getty images