Külön alcím jutott a romák szegregációjának, ám a bekezdés igen rövid,
sommásan annyit tartalmaz, hogy 2023-ban is „súlyos probléma” maradt a romák diszkriminációja az egészségügyi ellátásban, az oktatásban és a foglalkoztatásban.
„Bizonyítékként” a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának egyetlen ítélete szerepel a dokumentumban, amiben a magyar államot elmarasztalták egy iskolai szegregáció áldozatává váló roma fiú ügyében. Aki ráadásul kapott 7000 euró fájdalomdíjat is. Ennyi.
Aztán ott vannak a migránsok és a menekültek – ebben ugyebár 2015 óta folyik jogvita egyes uniós intézményekkel, nem is kérdés, a Soros-szervezet kinek az oldalán áll ebben a felállásban. Itt ugyancsak a strasbourgi ítészek szerepelnek érvként, illetve az általuk hozott döntések, egész pontosan három, menedékkérőket érintő ügy. Ám ebben a témában alighanem a 2015 óta a migrációval kapcsolatos véleményének ismeretében a magyar kormánynak két kétharmadot is megadó magyar társadalommal van vitája a HRW illetékeseinek.
A legális abortuszt választó magyar nők és lányok – így a jelentés – növekvő „korlátozásokkal” kénytelenek szembenézni, mondván, meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját, mielőtt meghozzák a végső döntést. A HRW részéről fontosnak tartották külön megemlíteni, hogy úgy tudják, az ukrán menekült nők is korlátokba ütköztek ezen a téren.
Természetesen a médiaszabadság ismét és sokadszorra megszűnt Magyarországon 2010 óta tavaly is, de legalább ekkora figyelmet kaptak az LMBTQI-emberek, akik konkrétan „támadás alatt vannak”.
Például azzal a törvényjavaslattal, ami transz nőknek (értsd: magukat nőnek érző férfiaknak) megtiltaná a Nők 40 nyugdíjkedvezmény elérését. Aztán jön egy „kis fóliázás”, majd a „politikailag kompromitált” Alkotmánybíróság helybenhagyó döntése a transzgender önmeghatározású személyek új nemének állami el nem ismerésével kapcsolatban.
Nincs új a nap alatt: támadás alatt vannak az úgynevezett civil szervezetek, sőt, gyűlöletkampány folyik ellenük. Konkrétum: Navracsics Tibor az Erasmus-program felfüggesztése, vagyis a magyar hallgatók politikai célzatú uniós megbüntetése miatt megemlítette a Helsinki Bizottság felelősségét is. A linkelt cikkben amúgy erről szó sincs, a tárcavezető valójában a Népszava és a HVG aknamunkáján akadt ki egy interjúban, mondván, cikkeikkel Brüsszelben hangulatot keltettek az egyetemi modellváltással szemben.
Egy politikus elmondja a véleményét egy egyébként inkább ellenzéki érzelmű sajtómunkás (Fiala János) műsorában, illetve okkal háborodik fel egy igazságtalan döntésen? Skandallum, ez aztán a támadás!
Aztán a jogállamiság „támadása” (tele van attack-kal ez a szöveg!) kapcsán a tanári tiltakozásokat és a béremelést, no meg az Európai Bizottsággal folytatott sziszifuszi tárgyalást taglalja a jelentés, amiből pontosan nem derül ki, hogy ezekkel mi is a baj. Persze a jogállási törvény – átvéve az ellenzéki narratívát – itt már „bosszútörvény”, ám arra nem tér ki a szerző, hogy az össznemzeti tiltakozást érzékeltetni hivatott felmondási hullám nem következett be, a tüntetések elapadtak, a fizetések viszont (végre!) emelkedésnek indulnak.
Gondja van még a HRW-nek a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetésével és a veszélyhelyzeti rendeletalkotás lehetőségével mint olyannal.
A ránk eső fejezet sokkal inkább hasonlít egy ellenzéki kampányszöveg-válogatásra, mintsem érdemi kutatómunka eredményére. Süt belőle a megszokott ideológiai elfogultság, visszaköszönnek az ismerős szavak és túlzások, a végén mégis az az ember érzése: nem is olyan rossz hely ez a Magyarország!
Nyitóképünk illusztráció: AFP / Vanessa Carvalho