Tavaly jött létre a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával a Nonmodern Kutatócsoport névre hallgató filozófiai műhely. Mit jelent az, hogy nonmodern? Mi a céljuk?
A nonmodern alapvetően a modernitáson kívüli, azt megelőző vagy potenciálisan követő különböző filozófiai irányzatok gyűjtőneve. Igazából a modernitás narratíváitól eltérő filozófiai pozíciókat kívánja egy heterogén, de mégis egységes és holisztikus rendszerbe gyűjteni. Előképként leginkább a posztmodern különböző szerzőihez, úgy mint, Jean Baudrillard-hoz vagy épp Jean-Francois Lyotard-hoz, illetve a modernitás különböző kritikusaihoz, például Oswald Spenglerhez nyúlunk vissza. Az alapkoncepció az, hogy a modernitás válságba jutott a XXI. század elején. Kiváltképpen az ökológiai válságot, valamint a nyomán kibontakozó antropológiai válságot tematizáljuk úgy, mint egy újfajta „metakrízist”, ami az antropocén, azaz az emberiség által meghatározott földtörténeti kor sajátja.
Az ökológiai válságot olyan kortárs állapotnak, kiindulópontnak kell tekintenünk, ami a modernitás olyan metanarratívái helyébe lépett mint a fejlődés, a haladás, vagy a lineáris történelemkép.
Egy huszonegyedik századi politika alapvetése kell legyen az erőforrásbőség jellemezte holocén keretekből való kilépés. Mindazon politikák és ideológiák, amelyek ezzel a körülménnyel nem számoltak, fenntarthatatlanná válnak a metakrízis idején. A nagy narratívákat és utópiákat váltotta fel egy válságterhelt korszellem. Amennyiben ebből a válságnarratívából indulunk ki, akkor képesek vagyunk a premodern konzervatív kritikákat és a posztmodern kritikákat szerves egészként kezelni. Ennek szükségképpen része az apokaliptika is.
Miért éppen nonmodern, s miért nem antimodern?
Az antimodernség túlságosan szemben áll a modernitással, utóbbival szemben határozza meg önmagát. Mi viszont azt mondjuk, hogy a modernitás a valóság heterogenitását, a különböző értelmezéseket túlságosan beszűkíti. Gondolhatunk itt a modern filozófia legkatasztrofálisbb, kanti fordulatára, amit Graham Harman realista (és önmagát „nonmodernként” meghatározó) filozófus teljes joggal „kanti katasztrófaként” határoz meg. Mi történt? Pontosan a természettudományok „kopernikuszi fordulata” idején fordult magába a filozófiai gondolkodás, és jellemzővé vált rá egyfajta fajista, emberközpontú köldöknézés.
Kant számára csakis az emberi megismerő és az általa megismert világ az egyetlen tényleges tárgya a filozófiának, minden más csupán noumenon.
A huszonegyedik századra ez a típusú szubjektivista és fajista szemlélet nemcsak elavulttá vált, hanem összcivilizációs szinten iszonyú kártékonnyá. Úgy gondoljuk, hogy a filozófiát meg kell nyitni a modernitáson túli és modernitáson kívüli valóságszintre. A modernitás egyik fontos sajátossága a nagy választóvonalak megkonstruálása, amely egyik oldalra helyezte az emberi akarat által racionálisan átalakítható társadalmat, a civilizációt, a történelmet, egyszóval a kultúrát (amivel az úgynevezett humántudományok foglalkoznak), míg a másik oldalra a természetet, amellyel a természettudományok. A nonmodern ezt a kettősséget kívánja áthidalni. Ennek részeként a kutatótársunk Czopf Áron által a kutatásba behozott klasszikus, premodern perspektívát, valamint a Lovász Ádám és jómagam által képviselt posztmodern narratívát, próbáljuk meg szerves egészként kezelni, nonmodernizmussá hibridizálni