Itt az idő: megismételhetetlen lehetőség előtt állunk
A Mandiner politikai lap. Közel háromszázezer ember olvas minket naponta; ők rajtunk keresztül akarják megérteni, mi zajlik körülöttünk a világban, idehaza és külföldön egyaránt.
A National Endowment for Democracy például már 2014-ben, az Együtt nevű párt alapításával és felépítésével kísérletet tett a magyar választások eredményének befolyásolására, állítja a Nemzeti Információs Központ.
Az Action for Democracy (AD) vizsgálata során számos nemzetközi szervezet, NGO és think tank látókörbe került, amelyek közvetlen vagy közvetett módon összefüggésbe hozhatóak az AD valamely tisztségviselőjének vagy hivatalos tanácsadójának személyével – olvasható abban a titkosszolgálati jelentésben, melynek titkosítását minap oldotta fel a Nemzeti Információs Központ.
A szervezetek közül kiemelhető a German Marshall Fund (GMF) [amelyet a 2019-es amerikai útja során felkeresett potenciális támogatók között sorolt fel az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter], illetve National Endowment for Democracy (NED). Utóbbi kapcsolatba hozható a DatAdat-csoport mögött álló egykori politikusokkal (Bajnai Gordon, Szigetvári Viktor), rajtuk keresztül pedig az AD-t alapító Korányi Dáviddal.
Mint a jelentésben írták,
A Mandiner.hu korábban több alkalommal is írt e nemzetközi szervezetekről. A German Marshall Fund alapítását 1972-ben jelentette be Willy Brandt volt NSZK-államfő a Harvard Egyetemen, a második világháború utáni újraépítést segítő amerikai program, a Marshall-segély elindulásának huszonötödik évfordulóján.
A washingtoni központú, de berlini, belgrádi és bukaresti irodával is bíró szervezet célja eljuttatni azt az üzenetet, hogy az USA és Európa „együtt erősebb”, ezért támogatnak demokráciapárti, emberi jogokat védő civil és egyéb kezdeményezéseket. A GMF donorlistáján ott szerepel az Európai Unió több intézménye, svéd hivatalok, amerikai nagykövetségek, techcégek, segély-, fejlesztési alapok mellett Soros György alapítványa is.
A National Endowment for Democracy a saját oldalán vall történetéről, létrehozásuk okát pedig egészen a második világháború végéig vezetik vissza, amikor is az USA politikai döntéshozói titkos eszközökhöz folyamodtak, tanácsadókat, illetve pénzeszközöket küldtek európai médiumok, pártok támogatására.
Csakhogy, amikor az 1960-as évek végén kiderült, hogy néhány, az európai politika befolyásolásában résztvevő amerikai szervezetet titokban a CIA finanszírozott, a Johnson-adminisztráció úgy döntött, hogy inkább egy köz-, valamint magánadományokból működő mechanizmuson keresztül támogatja az Európában végzett tevékenységet. E folyamat részeként, kvázi a CIA-finanszírozás kiváltására született meg a NED is, amely gyakorlatilag az amerikaiak által meghirdetett demokráciaexportot pénzeli.
Visszatérve a minap napvilágot látott titkosszolgálati jelentésre, a dokumentum megemlíti, hogy a German Marshall Fund, valamint a National Endowment for Democracy mintegy 158,6 millió forintnyi támogatásban részesített magyarországi szervezeteket, médiumokat, „politikai influenszereket”, azonban a szektorba juttatott külföldi támogatás teljes összege ennél jóval több lehet. Mint a jelentésben olvasható:
Ezen összegek csak közvetve hozhatók összefüggésbe a magyar országgyűlési választások befolyásolásával, a teljes kép feltárásához további vizsgálatok szükségesek”.
Mint ismert, a dokumentum szerint az Action for Democracy nevű amerikai szervezet összesen 3,176 milliárd forintot utalt Magyarországra a tavalyi országgyűlési választás kampányában, amely nagy része – 1,84 milliárd forint – Márki-Zay Péter mozgalmához, a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) került. A jelentés szerint az amerikai támogatások „végső kedvezményezettje, illetve magyarországi elosztóközpontjai” a DatAdat-cégcsoport és Oraculum 2000 Kft. voltak. A két cég összesen 3,55 milliárd forintot költött el a kampányban.
Az ügyben a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok mellett a NAV is vizsgálatot indított költségvetési csalás gyanújával, az Állami Számvevőszék pedig a napokban nyilvánosságra került információk szerint több mint 3 milliárd forintos büntetést szabna ki a hat ellenzéki pártra tiltott pártfinanszírozás miatt.
Az ÁSZ becslése szerint
„Rogán Antal feltaláló újabb remek alkotásával ismerkedhetett meg ma a közvélemény: propagandacélú, titkosszolgálati jelentésnek álcázott összeesküvés-elmélet” – reagált az ellenzék kampányfinanszírozását vizsgáló titkosszolgálati jelentésre Szigetvári Viktor, a DatAdat ügyvezetője a Telex.hu-nak.
Mint írta, a DatAdat nem vett részt az ellenzéki előválasztás szervezésében, így ha akarta sem tudta volna azt senki javára befolyásolni. Szerinte közismert tény, hogy azt a részt vevő pártok, civil szervezetek bonyolították, és maguk ellenőrizték a folyamat tisztaságát. „A dokumentum maga is beismeri, hogy készítői ezt az ordas hazugságot semmilyen ténnyel nem tudják alátámasztani.”
Szigetvári úgy fogalmazott, az előválasztás idején, valamint korábban a DatAdat vállalatai nem álltak kapcsolatban Márky-Zay Péterrel és az MMM-mel. Részükre szolgáltatást nem nyújtottak – állította, leszögezve azt is: a DatAdat ellen soha, semmilyen országban sem adatvédelmi-, sem adóhatóság semmilyen törvénysértésre vonatkozó megállapítást soha nem tett.
Az Együtt és a NED összefüggése kapcsán pedig leszögezte: „A párt korábbi alapítójaként, néhai társelnökeként és elnökeként azt tudom mondani, hogy soha, semmilyen személyes vagy szerződéses kapcsolatban nem állt korábbi pártom a NED-del.”
Nem adtunk támogatást politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak, szemben az Orbán-kormánnyal és holdudvarával”
– írta korábban az Action for Democracy.
Szerintük az AD „a magyar és amerikai törvények maximális betartásával, önállóan végzi munkáját, támogatási döntései teljesen függetlenek mindennemű kormányzati és egyéb külső befolyástól, alapítóinak és tanácsadó testületi tagjainak a jelentés által baljósként beállított kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét és amerikai kormányzati és demokrata párti kötődései a politikai fantazmagória birodalmához tartoznak”. Korányi Dávidék szerint a magyar államaparátus felhasználása a kormány részéről arra irányul, hogy megfélemlítse a magyar civileket államhatárokon belül és kívül.
Nyitóképünk illusztráció (Forrás: AFP)