A megrendelések fedezetét a mozgalom saját forrásból biztosította. A mozgalom számlájára egyetlen befizetőként Perjés Gábor azonosítható, aki a számla felett önállóan rendelkezik. Perjés tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be a számlára. A tranzakciók nagyobb része valutában történt. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.
Szó sincs mikroadományokról
„A mintegy félmilliárd forint forrása egyelőre nem ismert. Mikroadományokról nyilvánvalóan nem lehet beszélni, hiszen az egyes utalások nagysága többször meghaladta az ötvenmillió forintot” – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Az már korábban napvilágra került, hogy egy másik mozgalom, a Márki-Zay Péter volt baloldali kormányfőjelölt nevével fémjelzett
Mindenki Magyarországa Mozgalom 1,85 milliárd forintnyi támogatást kapott külföldről az Action for Democracyn keresztül.
Utóbbit pedig az a Korányi Dávid vezeti, aki korábban Karácsony Gergely és Bajnai Gordon tanácsadójaként is ténykedett. „Nagyon valószínű tehát, hogy a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület számláján is külföldi pénzek landoltak” – jegyzi meg a cikk.