Ahogy Mráz Ágoston felhívta a figyelmet, Pressman nem egy karrierdiplomata, hanem politikai kinevezett, ezért is viselkedik így. Egy esetleges kormányváltást követően pedig egy politikai kinevezettnek azonnal illik lemondani, ahogy elődje, a Trump-adminisztráció budapesti nagykövete, David Cornstein tette – mondta a Nézőpont vezetője.
Hogy mi lehet Pressman célja ezzel a viselkedéssel, arra az elemző úgy reagált: az USA-ban valakinek a támogatása nem önzetlen jótékonykodás, hanem valamilyen érdeket szolgál. Pressman pedig annak a Demokrata-kormányzatnak az embere, amelyet Soros György támogat. Pressman feltehetően az ő elismerésükre vágyik és ebből a szempontból akár racionálisnak is tekinthető a viselkedése.
Mráz szerint nem lenne meglepő, ha nagyköveti posztja után a sok leágazással rendelkező Soros-hálózatban kapna majd valamilyen fontos tisztséget.
Az elemző szerint Pressmannak rossz tanácsadói vannak Magyarországon, akik gyakorlatilag foglyul ejtették. Ezáltal nem tudja saját hazája érdekét képviselni, de láthatóan rosszul esik neki az is, hogy a magyar kormány nem veszi őt nagykövetként figyelembe – mondta a Nézőpont vezetője. Pedig a hagyományok szerint az USA nagykövete komoly ember szokott lenni, aki miniszterekkel találkozik” – tette hozzá.